Vissza kell állítani a katonai hivatás presztízsét, szükség van korszerű, ütőképes, erős Magyar Honvédségre, tekintettel a világban zajló folyamatokra – közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön Szolnokon. Benkő Tibor, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok találkozóján tartott előadásában, a Zrínyi 2026 nevű honvédelmi és haderőfejlesztési programról szóló film levetítése után azt mondta: a keleti mellett létezik egy déli fenyegetettség is.
    
Mint mondta, Magyarország – tekintve a történelmet – soha nem tudott kimaradni az európai hadszínteret érintő krízisekből, és a Kárpát-medence most sem tud kimaradni ezekből egy konfliktus esetén. Ezért készültek el a közép-európai országok szerepét, feladatát meghatározó NATO védelmi tervek is – mondta, hozzátéve: a NATO vezetésének döntése értelmében Magyarországnak ebben a térségben határozott, jelentős szerepe kell, hogy legyen.
    
A kockázatokra, fenyegetésekre mindig készülni kell, éppen ezért döntött úgy a magyar  kormány, hogy egy  modern, ütőképes magyar honvédségre van szükség – mondta Benkő Tibor. “Olyan magyar honvédségre, amelynek katonái jól kiképzettek, felkészültek, hazájuk iránt elkötelezettek, lojálisak” – fogalmazott. A miniszter fontosnak nevezte azt is, hogy ezek a kötelékek korszerű, modern technikai eszközökkel legyenek felszerelve.
    
Benkő Tibor elmondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program két részből áll. A honvédelmi rész a katonáról szól: toborzásáról, oktatásáról, kiképzéséről, nyugdíjas éveiben a róla való gondoskodásról. A miniszter üdvözölte az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők növekvő számát, fontosnak nevezte, hogy legyen mindig utánpótlása a magyar honvédségnek, “nem csak mennyiségi, hanem minőségi”.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter tartott előadást a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok találkozóján az MH 86. Szolnok Helikopterbázis Intézményi Művelődési Otthonában.
(MTI/Mészáros János)


    
A program másik része a haderőfejlesztésről, az új technikai eszközök beszerzéséről, a hazai hadiipar megteremtéséről, a kutatásról, a fejlesztésről, az innovációs tevékenységek megvalósításáról szól – ismertette.
    
Elmondta: könnyű típusú, többcélú Airbus H145M-es helikopterből 20-at rendeltek, ebből 9 már megérkezett, ebben az évben még várnak 7-et. Közepes méretű, többfunkciós helikopterből 16-ot rendeltek, 2023 és 2025 között kell hadrendbe állniuk a Magyar Honvédségben. Kitért arra, hogy az új helikopterek érkezéséig a Mi-17-es szállító helikoptereket és a Mi-24-es harci helikoptereket feljavíttatják, hogy addig is biztosított legyen a képesség.

Az Airbus H145M-el abszolút csúcstechnikához jutott a Honvédség. A típus a német Budeswehr-ben is szolgálatban áll. Az Egyesült Államokban az UH-72A Lakota névre keresztelt, a magyar gépeknél valamivel gyengébb (!) al-változata a US Army-ban is rendszeresítve lett. Az Egyesült Államok csak egészen kivételes esetben szerez be külföldi eredetű haditechnikát, de az Airbus termékét mégis elképesztően nagy, 400 példányos nagyságrendben rendszeresítette. Egyszerűen nem találtak az európai helikopternél jobbat – annak ellenére sem, hogy az USA-ban mindig “erősen lejt a pálya” az amerikai cégek felé, ha közbeszerzésről, fegyvervásárlásról van szó.
(Kép: Tim Rademacher link)
A magyarnál gyengébb kivitelű, amerikai változat.


    
Benkő Tibor szólt arról, hogy még ebben az évben szerződést akarnak kötni azokra a repülőgépekre, amelyek majd tudják biztosítani a technikai eszközök szállítását, a légi desszantolási feladatok végrehajtását, és amelyeknél elvárás, hogy legyenek alkalmasak a légi utántöltési feladatok végrehajtására is.
    
Fontosnak nevezte a szárazföldi képesség, ezen belül a harckocsis fejlesztését is. A Leopard 2A4-es típusú harckocsiból 12 érkezik Magyarországra, 4 már itt van, a többinek is meg kell érkeznie ebben az évben – mondta.  A legkorszerűbb, Leopard 2A7-es harckocsik 2023-tól érkeznek. Önjáró lövegeket is beszereznek.
    
Benkő Tibor elmondta: a technikai eszközök 90 százalékát Nyugat-Európából szerezték be Magyarországra, a jövőben a légvédelmirakéta-képesség kialakításánál számítanak az Amerikai Egyesült Államokra is. Hozzátette: előremutató megállapodást kötöttek olyan rakéták beszerzésére, amelyek a légierőnél alkalmazhatóak.
    
Szólt arról, hogy Szentkirályszabadján 20 ezer négyzetméteres központi logisztikai és kiképzőbázis épül, amelyet a tervek szerint ebben az évben át is adnak. Benkő Tibor kiemelte: míg 2004-től 2010-ig 17 önkéntes tartalékos állt az ország rendelkezésére, ma már 10 ezerre duzzasztották a létszámot, ami a jövőben tovább fog nőni.
    
Kiemelt fontosságú feladatnak nevezte a miniszter a honvédelmi nevelést. A kadétképzési programhoz 68 oktatási intézmény csatlakozott már – számolt be. Megemlítette, hogy obsitosprogramot akarnak indítani, és kell egy új veteránprogram is. A nyugállományú katonák támogatását fontosnak tarják anyagilag is, ennek érdekében például az  OTP-nél kedvezményes csomagot dolgoztak ki számukra.
    
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége és a Honvédelmi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége által szervezett országos sorozatban Benkő Tibor Magyarország hét régiójában és Budapesten tart tájékoztató fórumokat. Elsőként Kaposvárra, majd Kecskemét után Szolnokra látogatott.


(Dél-amerikai Magyar Hírlap – Kovács, lektorálta: Szilvai / az MTI jelentése alapján / címlapképen Benkő Tibor, szerző: MTI/Mészáros János)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük