Fucsovics Márton úgy véli, egy jó formában teniszező Grigor Dimitrovot győzött le a US Open második fordulójában. A következő két nap legfontosabb kérdése a regeneráció lesz a számára. “Háromszor jártam meg a poklot testileg és lelkileg is, de erős tudtam maradni a mérkőzés végéig” – mondta a világranglistán 66. Fucsovics a Tennis love and game Facebook-oldalnak a 4 óra 50 perces csata után. A 28 éves nyíregyházi játékos hozzátette: a találkozó egyik legnehezebb pillanata az volt, amikor a megnyert második szettet követően tudatosult benne, hogy nagyjából két és fél órája teniszeznek, így a végső sikerhez szükséges további két játszma begyűjtéséhez még sokáig kell harcolnia.
    
A két teniszező a múlt héten is találkozott egymással és akkor is Fucsovics diadalmaskodott. “Azt gondolom, most sokkal jobban játszott, biztosan felkészült belőlem és ezúttal kevesebbet is hibázott. Egy jó Dimitrovot vertem meg” – mondta Fucsovics a riválisáról, aki jelenleg 20. a rangsorban, de pályafutása legjobbjaként – 2017-ben – harmadik is volt, és ugyanabban az évben megnyerte az ATP-világbajnokságot.
    
Fucsovics Grand Slam-tornán először nyert ötszettes mérkőzést, korábban négy ilyen találkozót veszített el. Megjegyezte: ezek a találkozók is erősebbé tették őt, ismeri a testét és tudja, mire van szüksége a regenerálódáshoz, amely rendkívül fontos lesz a Frances Tiafoe elleni harmadik fordulós összecsapás előtt.
    
A New York-i “buborékkal” kapcsolatban Fucsovics elmondta, kicsit egy junior tornára hasonlít az esemény, és bár a szabadság hiányzik neki, az mindenképpen jó, hogy kizárólag a tenisszel kell foglalkozniuk.

Fucsovics Márton a US Open első mérkőzésén a bolíviai Hugo Delliennel találkozott. A 97. helyen álló bolíviainak ez volt az első hivatalos mérkőzése március óta, mivel a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett versenytől vissza kellett lépnie, ugyanis az egyik edzője pozitív koronavírus-tesztet produkált.


(MTI / címlapkép: Steven Pisano, Brooklyn link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük