6,8-as erősségű földrengés rázta meg a Chile északi részén fekvő Atacama-régiót. A rengés epicentruma 23 km-el a felszín alatt volt, a közel tízezres lakosságú Huasco városától 50 km-re észak-nyugatra. A dél-amerikai mértékkel is rendkívül erős földmozgás szeptember 1-én, helyi idő szerint 9 perccel éjfél után pattant ki. A főrengést hajnali fél ötkor egy, a főrengésnél nem sokkal gyengébb, 6,3-as erősségű utórengés követte.

(YouTube)



Azóta számos utórengést éltek át a helyiek, köztük több az 5,5-ös értéket is elérte. Viszonyításképp: Magyarország legutóbbi, komoly károkat okozó földrengése 1985 augusztus 15-én, reggel 6 óra 29-kor tört ki a Veszprém megyei Berhidán. A ’85-ös berhidai “nagy földrengés” 4,9-es erősségű volt. Ennél a mai chilei földrengés közel százszor erősebb volt a maga 6,8-as értékével. A rengések nyomán keletkezett földcsuszamlások több utat elzártak. Néhány település elektromos-áramellátás nélkül maradt. Szökőár ezúttal nem követte a földrengést.

Bár Chile ezen régiója gyéren lakott, így is közel 20 ezer ember otthona volt kitéve az amerikai osztályozás szerint legalább “erős” osztályozású földmozgásnak. Gyakorlatilag az ország egész északi harmadában, még az epicentrumtól 500 km-re is érezni lehetett a földmozgást. A földrengést nem csak Chilében, de Argentína észak-nyugati részén is érzékelték, köztük egy magyar származású család is beszámolt a közösségi médiában az átéltekről.

Chile ezen részén – és úgy általában, mindenütt az országban – gyakoriak a földrengések. A régiót legutóbb június 3-án rázta meg egy azonos erősségű, 6,8-as földrengés. A szinte lakatlan területen, a chilei-bolíviai-argentin hármashatár közelében kipattant júniusi rengés akkor nem követelt halálos áldozatokat.

Az 1960-os valdiviai földrengés minden épületet elpusztított az epicentrum körzetében.



A történelem legerősebb, ismert erejű földrengése 1960-ban, a Chile középső részén fekvő Valdiviában pattant ki. A 9,4-9,6 közötti méretűre taksált földrengés akkor a különböző források szerint 1000 – 7000 közötti halálos áldozatot követelt.

(Dél-amerikai Magyar Hírlap – Szilvai / címlapkép: közösségi média)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük