István király szorongatott, veszélyes helyzetben is a magyar nemzet szabadsága, önállósága mellett döntött, Magyarország ezért nem tagozódott be a német fejedelemségek közé, hanem független államként jött létre – mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Karcagon. Varga Mihály a Szent István napi ünnepi önkormányzati ülésen, az új kenyér megszentelését, megáldását követően kijelentette: István király a magyarok megmaradásáért viselt hadat, épített új országot és alkotott új szabályokat.
    
Szilárd és maradandó művet alkotott, olyan hazát hagyott ránk, amelyet leigázni, végleg meghódítani senkinek nem sikerült – emelte ki. Hozzátette: évtizedek kellettek, hogy olyan erős keresztény állam jöjjön létre, amely megállta a helyét a nemzetek sorában. Egyedülálló teljesítmény volt ez, hiszen a magyar volt az egyetlen a nomád népek között, amely Európában sikeres államot tudott alapítani – mondta Varga Mihály.
    
Szent Istvánnak és az őt követő magyarok sok-sok nemzedékének köszönhető, hogy ma is a magyar történelmet írjuk, magyarul szólunk egymáshoz és támaszkodhatunk a keresztény hit megtartó erejére – tette hozzá. Augusztus 20. annak a kimagasló teljesítménynek az ünnepe, amelyet egy sorsfordító időben az új, egységes keresztény Magyarország létrehozása éltetett – fűzte hozzá, megjegyezve: súlyos döntések, nehéz harcok kísérték ezt a munkát.

Varga Mihály pénzügyminiszter (b), középen Szepesi Tibor fideszes polgármesterjelölt, jobbról Gyurcsek János alpolgármester.
(MTI/Mészáros János)


Varga Mihály szólt arról, hogy augusztus 20. a karcagiaknak is sokat jelent. Azt mondta, a Nagykunság messze földön híres volt az ott termelt búzáról. A kunsági ember “életnek” nevezte a gabonát; ha a búzából termett elég, nem történhetett semmi baj. Kitért arra, hogy az új kenyér ünnepe a 19. század végén vált hivatalos állami ünneppé.
    
A kommunista időszakban igyekeztek “elmosni” a Szent István-i hagyományokat és új tartalommal megtölteni. “Szabad országként ma már megélhetjük hagyományainkat, és szép lassan ez a szép ünnepünk visszanyeri eredeti fényét” – fogalmazott Varga Mihály.
    
A miniszter azt mondta, a nagyvilágba kitekintve látható, hogy változatlanul létkérdés egy erős, a keresztény tradíciókra és a magyar hagyományokra támaszkodó állam építése, amely képes biztonságot teremteni polgárainak, a gazdaság szereplőinek, képes érdekei érvényesítésére és kritikus, nehéz helyzetekben is megállja a helyét. Hozzátette: most is lesznek államok, amelyek kisebb veszteséggel vészelik át a válságot és nagyobb lendülettel indítják újra a gazdaságot.
    
A kormány azért dolgozik, hogy Magyarország ezek közé az országok közé tartozzon – hangsúlyozta. Varga Mihály megemlékezett a közelmúltban elhunyt Dobos Lászlóról, Karcag korábbi polgármesteréről (Fidesz-KDNP) és Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselőről. Szólt arról, hogy a következő polgármester-választáson Szepesi Tibor lesz a Fidesz-KDNP jelöltje. Megemlékezett a karcagi járásban, Kisújszálláson született Csukás Istvánról és a szintén idén elhunyt, Sántha József nyugalmazott karcagi belgyógyász főorvosról is.

(MTI / címlapkép: MTI/Mészáros János)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük