Meghalt egy idős beteg, harminckilenccel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és harminckilenccel, 4916-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. A kormányzati portálon azt írták: a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma 608-ra emelkedett, 3623-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 685. Az aktív fertőzöttek 31 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 43 százaléka budapesti. Kórházban 62 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 8104-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 378 608.

Kiemelték: a járvány továbbra is jelen van, és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van.     Emlékeztetnek arra, hogy a beutazási korlátozásokat a további szigorítások elkerülésére vezették be. A sárga és piros besorolású országokból hazatérőknek, valamint mindazoknak, akiknek a járványügyi kontaktkutatás következtében elrendelik, hatósági házi karanténban kell maradniuk.

Az operatív törzs a karantén betartásának fokozott ellenőrzésére kérte a rendőrséget. Ha valaki az országba visszatérve mentesülni szeretne a karantén alól, ezt negatív PCR-teszt esetén teheti meg, amelyet a saját költségén kell elvégeztetnie. Hangsúlyozták: az elmúlt napokban diagnosztizált új fertőzések arra figyelmeztetnek, a megelőzés legfontosabb módja most az, hogy akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe.     Az utóbbi időben az új fertőzések többsége arra vezethető vissza, hogy többen, akik észlelték magukon a tüneteket, nem vették elég komolyan, és elmentek kisebb-nagyobb családi, baráti összejövetelekre, ahol másokat is megfertőztek.     

A kockázatos külföldi utazások kerülése, valamint az üzletekben és tömegközlekedésben előírt maszkhasználat és távolságtartás mellett az egyik leghatékonyabb védekezési forma az, ha továbbra is éberek és fegyelmezettek vagyunk, és komolyan vesszük a koronavírusra utaló jeleket, függetlenül attól, hogy jártunk-e külföldön. Ha ezt betartjuk, akkor el tudjuk kerülni a fertőzés továbbterjedését, és emiatt további korlátozó intézkedések bevezetését – írták.     Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2142) és Pest megyében (725) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (382), Komárom-Esztergom (315), Zala (277), Csongrád-Csanád (156), Borsod-Abaúj-Zemplén (150), Veszprém (142) és Győr-Moson-Sopron megye (106), a sor végén Békés megye áll (19).


Három fertőzött az UVSE vízilabdacsapatánál

Az UVSE vízilabdacsapatánál a koronavírus-tesztelés során három játékos pozitív mintát produkált.

A klub közösségi oldalának tájékoztatása alapján a játékosok és a szakmai stáb tagjai pénteken estek át a tesztelésen, közülük három eredménye lett pozitív. Hozzátették: a második vizsgálatot szerdán végzik el a SOTE Klinikáján. Az együttes erre az időszakra esedékes edzéseit és edzőtáborát lemondta, a játékosok pedig a karanténban megszokott szárazföldi edzéseket végzik majd el.

Az UVSE legutóbb szerdán, a Magyar Kupa Margitszigeten zajló végjátékában játszott a Szentessel a 9-12. helyért – és szenvedett 10-6-os vereséget -, ám a rendhagyó, többfordulós nyári kupasorozat nem sikerült befejezni, mert a címvédő FTC-Telekom Waterpolo gárdájánál négy játékos mintája lett pozitív. Ezért szerdán az esti elődöntőket, valamint az MK csütörtöki helyosztóit elhalasztották.



Tovább mérséklődött a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon

Tovább mérséklődött, és tartósan napi ezer alá csökkent az új fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, vasárnapra 817-tel emelkedett az igazolt fertőzöttek és 22-vel a halottak száma.

A regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 238-cal 29 471-re, Koszovóban 145-tel 11 275-re, Észak-Macedóniában 138-cal 12 653-ra, Bosznia-Hercegovinában 266-tal 15 801-re, Montenegróban pedig 30-cal 3960-ra nőtt.

A halottak száma Szerbiában öttel 670-re, Koszovóban kilenccel 390-re, Észak-Macedóniában néggyel 539-re, Bosznia-Hercegovinában kettővel 471-re, Montenegróban pedig kettővel 75-re nőtt.

Nem lassul Ukrajnában a fertőzés terjedése

Továbbra sem lassul számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnapra is több mint 1600 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már meghaladta a 91 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Az elmúlt napban az igazolt fertőzöttek száma 1637 új esettel 91 356-ra, az elhunytaké pedig 24 újabb halálos áldozattal 2068-ra nőtt, miközben eddig 47 822-en gyógyultak meg, közülük előző nap csupán 392-en. Jelenleg 41 466 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1221-gyel nőtt egy nap alatt.     

Most némileg visszaesett ugyan, de a megelőző napokban gyorsuló ütemben terjedt a fertőzés, és ismét sorozatban döntötte meg a korábbi csúcsot, a pénteken feljegyzett új betegek száma pedig már elérte az 1847-et, a mi a járvány kitörése óta az eddigi legmagasabb napi növekmény. A legtöbb új beteget, 228-at ismét a keleti országrészben lévő Harkiv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 183-at pedig ezúttal a romániai határnál lévő Csernyivci megyéből. A legtöbb haláleset, négy, az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében történt szombaton. A megyében velük együtt az elhunytak száma 328-ra nőtt, az igazolt fertőzötteké pedig megközelítette a 12 ezret.

Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben 146 új beteget regisztráltak, és két újabb haláleset történt – tájékoztatott Vitalij Klicsko főpolgármester a Telegram üzenetküldő portálon. Velük együtt az azonosított fertőzöttek száma a fővárosban 10 538-ra, az elhunytaké 153-ra nőtt. Klicsko kiemelte, hogy az elmúlt hétben jelentősen megnőtt a kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma Kijevben, ezért a főváros elkezdte előkészíteni fogadásukra az egészségügyi intézmények úgynevezett “második hullámát”. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombati tájékoztatóján közölte, hogy Kijevben, valamint és két nyugat-ukrajnai régióban, Lviv és Csernyivci megyékben már meghaladta a kórházi ágyak leterheltsége a kritikus 50 százalékot.

Kárpátalján a legfrissebb adatok szerint az eddig igazolt fertőzöttek száma 6246, közülük 237-en haltak bele a betegségbe, míg 2686-an győzték le a kórt.

Sztepanov vasárnapi tájékoztatóján afelől biztosított, hogy jelenleg az ukrán egészségügyi rendszer sokkal felkészültebb a kórházi ellátásra szoruló betegek nagyobb hullámának fogadására, mint a járvány kezdetekor volt. Szavai szerint jelenleg mintegy 34 ezer ágy van elkülönítve koronavírusos betegek fogadására, továbbá 3007 lélegeztetőgép áll rendelkezésre. Hozzáfűzte, hogy ezen felül folyamatosan növelik a tesztelést, javulnak a kezelési protokollok, és egyre több személyi védőeszközt vásárolnak az orvosok számára. Ukrajnában már több mint 9600 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg koronavírussal.


Soltész: a kereszténység közösséget teremt

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára
(MTI/Bruzák Noémi)


A kereszténység közösséget teremt, a közösség pedig segít megtartani a nemzetet – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap este a budapesti Szent Margit-templomban.

Zenészek az Újlipótvárosi Szent Margit Plébániatemplomban tartott gitáros ifjúsági szentmisén 2020. augusztus 16-án. Újranyomtatták a DÚR – Dicsõség az Úrnak avagy Dalolj az Úrnak címû katolikus gitáros kottagyûjteményt.
(MTI/Bruzák Noémi)


Soltész Miklós a DÚR – Dicsőség az Úrnak avagy Dalolj az Úrnak című katolikus kottagyűjtemény második kiadását bemutató gitáros szentmise után mondott köszöntőjében hangsúlyozta: a könnyűzenét liturgikus célra használó fiatalok összekapcsolják a hagyományt az újjal. Szolgálatukkal közösséget teremtenek, és akik megtalálják a helyüket ebben a közösségben, biztos, hogy értékteremtő, értékőrző tagjaivá válnak a nemzetnek – fűzte hozzá.

Azt is mondta: az énekgyűjteményre olyan nagy volt az igény, hogy első kiadását hetek alatt “szétkapkodták”. A második kiadást négyezer példányban nyomtatták és ország-, illetve Kárpát-medence szerte terjeszteni fogják. Közölte: a kötetben ökumenikus énekek is vannak, így a kiadvány a keresztény felekezetek összetartozását is erősíti.

Monostori László esperes, plébániai kormányzó az Újlipótvárosi Szent Margit Plébániatemplomban tartott gitáros ifjúsági szentmisén.
(MTI/Bruzák Noémi)


A kormány 3,5 millió forinttal támogatta a kiadványt – mondta Soltész Miklós, megjegyezve, hogy örömmel támogatják az ilyen közösség- és értékteremtő kezdeményezéseket, különösen most, amikor a sokáig a kereszténység védőbástyájának tekintett Nyugat-Európában sokan próbálják lerombolni a keresztény hagyományokat.

A kötet első kiadása 2019 őszén jelent meg. A 191 ének kottáját tartalmazó gyűjtemény az elmúlt évtizedek katolikus könnyűzenei terméséből válogat. Az ingyenes kiadvány célja segíteni a templomi zenekarokat. A gyűjtemény honlapján, a durkonyv.hu oldalon megtalálhatók a könyvben szereplő énekek hangfelvételei is.


Felrobbant egy gázvezeték Pásztó közelében

Felhasadt gázvezeték robbant fel vasárnap Pásztó közelében, a lakott területtől mintegy két kilométerre; a balesetben nem sérült meg senki – közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.

Szeles Péter elmondta: a 21-es főút közelében lévő területen történt robbanáshoz a pásztói hivatásos tűzoltók, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a katasztrófavédelmi mobil labor egységei vonultak ki. Méréseket végeztek, de gázkoncentrációt nem mutattak ki a levegőben.

A szolgáltató munkatársai “kiszakaszolták” a megsérült vezetéket, lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség – tette hozzá.

Mintegy 60 helyszínre kellett vonulniuk a tűzoltóknak

A pénteki vihar miatt mintegy 60 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak Budapesten és Komárom-Esztergom megyében – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője vasárnap az MTI-nek.

Dóka Imre tűzoltó őrnagy elmondta, Budapesten körülbelül 30 helyszínre vonultak, és főként a kidőlt fák, a leszakadt ágak és az elöntött pincék adtak munkát. Komárom-Esztergom megyében is körülbelül 30 esetük volt, amelyek közül a szóvivő kiemelte, hogy Bajáton megáradt a patak, ezért néhány lakóházat homokzsákokkal kellett megvédeni a víztől.


Elmarad a vasárnapi Puskás Akadémia-Budapest Honvéd mérkőzés

A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi (mai) NB I-es mérkőzését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhalasztotta.

A felcsúti találkozót az OTP Bank Liga első fordulójának keretében vasárnap 19 órától játszották volna, ám – az MLSZ honlapjának közleménye szerint – csak akkor kerül rá sor, amikor biztonságosan meg lehet rendezni. A Puskás FC Kft. egyoldalú halasztási kérelme után az új időpontot az MLSZ versenybizottsága tűzi majd ki. Az MTI információi szerint a felcsúti csapatból nem egy, hanem több játékos tesztje is pozitív lett.

Az OTP Bank Liga 1. fordulójában eddig három mérkőzést rendeztek meg: a pénteki nyitányon a címvédő Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el az újonc MTK otthonában, majd szombaton a ZTE és a Mol Fehérvár nem bírt egymással (3-3), az Újpest viszont 2-1-re nyert Pakson. Vasárnap így viszont csupán egy összecsapást rendeznek (DVTK-Mezőkövesd), míg a forduló zárómérkőzésén a Kisvárda a másik újonc Budafok vendége lesz hétfőn.

A Puskás Akadémia következő mérkőzését szombaton játssza, a bajnokságban a Kisvárdát fogadja, majd a legutóbbi kiírás bronzérmese 27-én az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a svéd Hammarbyhoz látogat. Az El-ben rendhagyó módon ezúttal egy mérkőzésen dőlnek el a párharcok, zárt kapuk mögött.

Keddig lehet szavazni az Állatkertben született orangután nevére

Nevet keres a Fővárosi Állat- és Növénykert az augusztus 5-én született orangutánnak. Az intézmény honlapján meghirdetett szavazáson három név közül lehet választani, a voksokat kedd éjfélig várják. A másfél hetes orangutánt egy kis szerencsével már a nagyközönség is láthatja – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Mint írják, a legifjabb budapesti orangután múlt szerdán, augusztus 5-én hajnalban jött a világra, és azóta már az is kiderült, hogy hím. Arra, hogy mi legyen a neve, számos ötletet, javaslatot kapott a városligeti intézmény, ezek közül az előzsűrizés után hármat választottak ki, és ezeket bocsátotta szavazásra az Állatkert. A szóban forgó nevek a Huba, a Móric és a Wulan. A Wulan indonéz eredetű név, amely a Holdra, illetve a hónapokra, holdhónapra utal.

Szavazni az Állatkert hivatalos honlapján (https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/hirek/itt-lehet-szavazni-az-orangutan-kisfiu-nevere) lehet, a voksokat kedd éjfélig várják, az eredményt pedig szerdán teszi közzé az intézmény.

A másfél hetes orangutánt az első napokban a gondozókon és az állatorvosokon kívül senki nem láthatta. Mostanra viszont már megnyitották az Emberszabású Majmok Házának nézőterét, bár a nézőtéren elővigyázatosságból egy kordont állítottak fel. Lia, az anyaállat a kölyökkel együtt a kifutóra is ki szokott menni, így egy kis szerencsével akár már a kölyköt is láthatják az érdeklődők. Ezt azonban most még nem tudják garantálni, hiszen az anyukájába csimpaszkodó gyerek hol jobban, hol kevésbé látszik, attól függően, hogy az anya mit csinál, merre jár és milyen testhelyzetet vesz fel éppen.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az 1890-es évek óta foglalkoznak orangutánok tartásával, és az elmúlt három évtizedben rendszeresen szaporodtak is ezek az állatok. A mostani kicsi anyjának, a tizenkilenc esztendős, 2013 óta Budapesten élő Liának is volt már egy gyereke 2014 legvégén, aki azóta ötévessé cseperedett.

A szumátrai orangutánok (Pongo abelii) kritikusan veszélyeztetett állatok, így állatkerti szaporításuk természetvédelmi jelentőséggel is bír. A velük foglalkozó állatkertek szakmai közösségében nemzetközi törzskönyvet vezetnek róluk, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) pedig tenyészprogramot tart fenn az orangutánok természetvédelmi célú állatkerti szaporításának összehangolása érdekében. Ebben a programban vesz részt a Fővárosi Állat- és Növénykert is, ahol a most született kicsivel együtt összesen hét orangután lakik: közülük négy budapesti születésű.


Fatemplom fesztivál

Látogatók hallgatják a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar koncertjét a Fatemplom Fesztiválon Magyarföldön 2020. augusztus 16-án.
(MTI/Varga György)
A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar a Fatemplom Fesztiválon. Középen Sándor János karmester.
(MTI/Varga György)

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük