Az idei nyár legmagasabb hőmérsékletét mérték szombaton

Az idei nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét, 36,7 Celsius-fokot mérték szombaton Budakalászon, a szakemberek szerint valószínűleg ez lesz az idei hőmérsékleti csúcs. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a közösségi oldalán azt írta: a szombati maximumok 34-35 fok körül alakultak a legmelegebb helyeken. A Budapesttől északra elterülő Budakalászon viszont csaknem 37 fokot mértek.

Kislány hűsíti magát egy szökőkút vizében a kánikulában a budapesti Szabadság téren 2020. augusztus 9-én. Az előrejelzés szerint ezen a napon 30-34 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A hőség veszélye miatt az ország nagy részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
(MTI/Mohai Balázs)



Megjegyezték, hogy a budakalászi műszer elvileg pontos és szabályosan telepített, az állomás elhelyezkedéséből fakadhat a kiemelkedő érték. Gyenge déli-délkeleti áramlás esetén ugyanis a főváros keltette hősziget kissé északabbra helyeződik át, és nem a budapesti belvárosban emeli a hőmérsékletet. A hősziget-effektus ilyenkor a budakalászi mérőpont környékén eredményez 1-2 fokos hőtöbbletet. Részben hasonló okokból magas az újpesti maximum is, amely a második legmagasabb érték (35,4 fok) volt szombaton.

Kutya hűsíti magát egy szökőkút vizében a kánikulában.
(MTI/Mohai Balázs)



Kitértek arra is, hogy a Budakalászon mért adatnak azért lehet az átlagosnál nagyobb jelentősége, mert könnyen előfordulhat, hogy az idei nyáron már nem lesz magasabb hőmérséklet, amit műszerek regisztrálnak. Az előrejelzés szerint vasárnap 30-34 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A hőség veszélye miatt jelenleg is az ország nagy részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett többfelé zivatarveszély miatt is figyelmeztetnek.

Strandolók kánikulában a budakalászi Lupa-tónál 2020. augusztus 9-én. Az előrejelzés szerint ezen a napon 30-34 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A hőség veszélye miatt az ország nagy részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
(MTI/Mohai Balázs)
(MTI/Mohai Balázs)
(MTI/Mohai Balázs)



Az Országos Meteorológiai Szolgálat korábban az MTI-nek készített elemzései szerint 2019-ben a nyár legmelegebb napja augusztus 12. volt, ekkor Derekegyházán 38 fokot regisztrált az ottani állomás. 2018-ban – ahogy most – Budakalászon mérték a nyár legmagasabb hőmérsékletét: 36,6 fokot, amelyet július 29-én és augusztus 9-én mértek. 2017-ben viszont jóval magasabb volt a hőmérséklet a legmelegebb nyári napon. 2017. augusztus 4-én Kübekháza és Főnyed mérőállomásokon is 40,3 fokot rögzítettek. Az eddigi legmagasabb mért hőmérséklet 41,9 fok volt Magyarországon, ezt 2007. július 20-án Kiskunhalason rögzítették.



jövő héten is maradnak a 30 fok körüli maximumok

A jövő héten is maradnak a 30 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés, de többször lehetnek záporok, erős, viharos széllel kísért zivatarok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn napos idő várható. Nagyobb számban északon és nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar, elsősorban a délutáni, esti órákban. A hétfői veszélyjelzésben zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A hőség veszélye miatt a fővárosra, Pest, Békés, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyére szintén elsőfokú figyelmeztetés érvényes. Hétfőn hajnalban 15-21, napközben 29-33 fok lesz.

Kedden, szerdán is sok lesz a napsütés. Kedden az ország nyugati, északnyugati felében, szerdán a délnyugati tájakon alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A legalacsonyabb hőmérséklet kedden 15-20, szerdán 13-20 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet kedden 28-32, szerdán 27-32 fok között valószínű.

Csütörtökön is napos időre van kilátás. Néhol – főként délnyugaton – lehet zápor, zivatar. A minimum-hőmérséklet többnyire 12-19, a maximum 28-32 fok között alakul.

Pénteken több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A leghidegebb órákban 13-20 fok lesz. Napközben 27-33 fokig melegszik a levegő. Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan valószínű zápor, zivatar. A minimum-hőmérséklet 14-20, a maximum-hőmérséklet 27-32 fok között valószínű. Vasárnap gomolyfelhős, napos időre lehet számítani szórványosan záporral, zivatarral. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-19, a legmagasabb hőmérséklet 26-31 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Lengyel buszbaleset – Felborult egy lengyel busz az M5-ös autópályán

Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor vasárnap kora reggel egy lengyel autóbusz letért az útról és árokba borult az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál. Vincze-Messzi Adél, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője közölte: a buszon a baleset idején 46-an voltak, két sofőr és 44 utas.

Az M1 aktuális csatorna műsorában elhangzott: lengyel sajtóinformációk szerint a busz Bulgáriából tartott hazafelé.     Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: egy 35 éves férfi a helyszínen életét vesztette – az M1 aktuális csatorna későbbi információi szerint ő kizuhant és a busz alá szorult -, további három embert, köztük egy öt év körüli gyermeket súlyosabb sérülésekkel vittek kórházba.

(MTI/Donka Ferenc)


A helyszínre két mentőhelikopter és tizennégy mentőautó érkezett. A busz minden utasát vizsgálatokra a környező – kecskeméti, szegedi, kiskunhalasi és szentesi – kórházakba vitték – mondta a szóvivő.     A mentés és a helyszínelés idejére a rendőrség órákra lezárta az M5-ös autópályát a főváros felé Kistelek és Kiskunhalas között.     Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter délután részvétét és együttérzését fejezte ki telefonon Krzysztof Szczerskinek, a lengyel elnök kabinetfőnökének.

Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a külügyminiszter azt írta: a magyar hatóságok, a rendőrök, a mentők és a kórházi dolgozók minden tőlük telhetőt megtettek és megtesznek, a magyar kormány pedig minden segítséget megad a budapesti lengyel nagykövetségnek a balesetben érintettek hazatéréséhez.     Krzysztof Szczerski a közösségi oldalán azt írta: “Köszönjük magyar barátainknak az állami hatóságok gyors és hatékony helyszíni akcióját”.

Az utazást szervező dél-lengyelországi Bielsko Biala székhelyű utazási iroda tulajdonosa a PAP hírügynökséggel délután azt közölte: folyamatosan kapcsolatban vannak a magyarországi lengyel konzuli szolgálattal és a turisták idegenvezetőjével. Pótlóbuszt küldtek Lengyelországból a meg nem sérült utasokért, ami délután már Magyarország határához közeledett, a turisták családjai pedig különvonalon tájékozódhatnak hozzátartozóikról.

Illegális bevándorlás – Bakondi: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély

A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Bakondi György hangsúlyozta: nincsenek hiteles adatok arról, hogy ténylegesen hányan érkeznek, csak azokról, akik találkoznak a hatóságokkal, de a migránsok számos olyan országon haladnak át vagy épp olyan országból indulnak, ahol magas fertőzöttség tapasztalható.     

A belbiztonsági főtanácsadó szerint a helyzet úgy lenne megnyugtató az európai belső biztonság szempontjából, ha az illegális bevándorlókat még az EU külső határánál, esetleg még messzebb meg lehetne állítani, és csak olyanok érkezhetnének Európába, akik valóban politikai menedékjogra jogosultak, illetve a megfelelő egészségügyi szűrésen átestek.

BL-selejtező – A Djurgarden lesz a Ferencváros ellenfele

A svéd bajnok Djurgarden lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában. A vasárnapi sorsoláson a magyar bajnok az 1. csoport kiemeltjei között kapott helyet a lengyel Legia Warszawa és a skót Celtic társaságában. A lehetséges ellenfél a svéd Djurgarden, az izlandi KR Reykjavík és az előselejtezős torna győztesének triójából kerülhetett ki.

Ezúttal a Djurgården ultrái is otthon maradnak. A budapesti meccset – mint ahogy a forduló összes többi meccsét is Európában – zárt kapuk mögött játsszák.
(Patrik Nylin)



Szerhij Rebrov együttesének kedvezett a sorsolás, így hazai pályán, a Groupama Arénában vívja meg az egymeccses párharcot a stockholmiakkal. “A lehetséges ellenfelek közül a legnehezebbet kaptuk, ráadásul a svédek játékban vannak, náluk tart a bajnokság, ez jelenthet nekik egy kis előnyt” – nyilatkozta Dibusz Dénes, az FTC kapusa az M1 aktuális csatornának. “Másfelől nekünk így könnyebb feltérképezni őket, mert nem tavalyi meccseket kell majd elemeznünk. A zárt kapuk ellenére a hazai pálya is számunkra jelent előnyt. Képesek vagyunk kivívni a továbbjutást, és szeretnénk ismét csoportkörbe kerülni” – tette hozzá. 

A Ferencváros modern, huszonkétezer ülőhellyel rendelkező stadionjában ezúttal nem lesznek nézők. A párharc egyetlen mérkőzésen dől el: a szerencse a magyar csapatnak kedvezett, így a Fradi hazai pályán játszhatja a sorsdöntő összecsapást.
(Kispados)


   
A kvalifikáció első fordulóját augusztus 18-19-én rendezik, a mérkőzéseket zárt kapuk mögött játsszák le. A Djurgarden tavaly 14 év szünet után szerezte meg fennállásának 12. bajnoki címét, a jelenlegi szezonban 13 forduló után a negyedik helyen áll, és még sosem találkozott magyar ellenféllel az európai porondon. Az FTC az európai kupaszíntéren eddig ötször csapott össze svéd riválissal, és csak egy párharcot veszített el. Legutóbb, 1997-ben a Helsingborgot búcsúztatta.

A Ferencvárosnak négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három nyert meccs az Európa-liga csoportköréhez elég. Ha az NB I bajnoka kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Tavaly a Ferencvárost a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában állította meg a Dinamo Zagreb. Szerhij Rebrov együttese az Európa-ligába átkerülve a selejtező zárókörében legyőzte a litván Suduvát, ezzel bejutott az El csoportkörébe, és tizenöt év után szerepelhetett újra európai kupasorozat főtábláján.

Magyarországon játszhatja hazai mérkőzéseit a szerb labdarúgó-válogatott

A koronavírus-járvány miatt augusztusban és szeptemberben Magyarországon játszhatja hazai mérkőzéseit a szerb labdarúgó-válogatott, illetve az európai kupaporondon érdekelt szerb klubcsapatok. A Direktno nevű belgrádi portál vasárnapi beszámolója szerint Szerbia járványügyi szempontból a nem biztonságos országok listáján szerepel, ezért az európai szövetség (UEFA) nem engedélyezi a nemzetközi mérkőzések megrendezését.

A szerb válogatott Oroszországban játssza első mérkőzését a Nemzetek Ligájában, majd szeptember 6-án – a cikk szerint – Budapesten fogadja a török csapatot. Ha a vírushelyzet októberig nem változik, a válogatott minden Nemzetek Ligája-meccsét külföldön rendezi. A csoport negyedik tagja éppen a magyar együttes. A szerb klubcsapatok közül a Bajnokok Ligája-selejtező első körében a Crvena zvezda a gibraltári Europa FC-t fogadja, míg a Topolyai SC és a Partizan Beograd az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában lesz érdekelt augusztus 27-én.

(MTI, címlapkép: MTI/Mohai Balázs)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük