Elmarad az idei Kurultaj

Elmarad az idei Kurultaj, a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, amelyet  augusztus 21. és 23. között tartottak volna a Bács-Kiskun megyei Bugacon – közölte a szervező Magyar-Turán Alapítvány pénteken az MTI-vel.

    “A magyar kormányzat és a szakhatóságok kérésére, hosszas mérlegelés után meg kellett hoznunk azt a döntést, amely értelmében kénytelenek vagyunk a 2020. évi Kurultaj –  Magyar Törzsi Gyűlés megtartásáról lemondani” – fogalmaztak a szervezők. Az eredeti tervek szerint szigorú korlátozásokkal, bizonyos programok törlésével tartották volna meg a Kurultajt.
    
“Folyamatosan egyeztetve a hatóságokkal, nyomon követve a járványhelyzet alakulását, egészen mostanáig mindent megtettünk a Kurultaj megrendezésének érdekében” – írták. Mostanra azonban új helyzet alakult ki a rendezők számára, a környező országokban egyre romlik a járványügyi helyzet és Bugac lakosai is aggódtak. “A hatóságok kérésére, minden körülményt mérlegelve, jelenleg csak a rendezvény lemondása tartható felelősségteljes döntésnek” – olvasható a közleményben.

Milliárdos vállalkozót vettek őrizetbe a NAV nyomozói

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben – tájékoztatta a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense, Simon Béla pénteken az MTI-t. A vállalkozó egy év alatt 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember letartóztatásban van, ügyvédje is gyanúsított – közölte.

Kelet-Magyarország egyik meghatározó élelmiszerláncának tulajdonosa 2017-ben több gazdasági társaságtól 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel. Az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis adatokkal elkerülje több mint 540 millió forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon – írta a referens. A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit, így az adómentességre sem jogosult. A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai. Az akcióban ingatlanokat zároltak és bankszámlákat foglaltak le, a biztosított vagyon értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Vizsgálják ugyanakkor más évek milliárdos osztalékfelvételeit is – olvasható a közleményben.

A vállalkozó vadászházában tartott házkutatáson több doboz engedély nélküli éles lőszer és mintegy ezer liter, tisztázatlan eredetű gyümölcspálinka is előkerült. A vállalkozót és ügyvédjét bűnszövetségben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az üzletember letartóztatásban van – írta a sajtóreferens.


Együttműködik a pécsi egyetem és a zalai tesztpálya

A drónok, a mesterséges intelligencia és az építészet területén alakulhat ki leginkább együttműködés a Pécsi Tudományegyetem és a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya között, amelyek az innovációs és technológiai miniszter jelenlétében írtak alá együttműködési megállapodást a zalai megyeszékhelyen pénteken. Palkovics László elmondta, hogy Zalaegerszeg az ország egyik tudásközpontja, ami az épülő járműipari tesztpályának, illetve az alakuló tudományos-innovációs parknak köszönhető.

Zalaegerszeg, 2020. augusztus 7. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora (b) és Háry András, a ZalaZone ügyvezetõ igazgatója (j2) együttmûködési megállapodást ír alá a ZalaZone Jármûipari Tesztpálya fogadóépületében, Zalaegerszegen 2020. augusztus 7-én. Mellettük Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j). MTI/Varga György

Bár Zalaegerszeg nem klasszikus egyetemi város, mert nincs önálló egyeteme, de több felsőoktatási intézmény, köztük a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is jelen van a városban valamilyen képzéssel. A miniszter hozzátette: a PTE egészségtudományi képzést folytat a zalai megyeszékhelyen, de köszönhetően az együttműködésnek a ZalaZone-nal, elsősorban a mesterséges intelligencia, illetve az építészet kutatási területeivel tud kapcsolódni a tesztpályához.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszél (j2), mellette Bogár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem informatikai igazgatója (b), Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese (b2), Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora (b3), Háry András, a ZalaZone ügyvezetõ igazgatója (j3) és Medvegy Gabriella, a mûszaki és informatikai kar dékánja (j)
(MTI/Varga György)

Miseta Attila, a PTE rektora azt mondta: a “nagyon erősen digitális kommunikációs világban” a tudományos információk és a valódi innovációk sokszor rejtve maradnak. Ezért szorgalmazták, hogy a pécsi egyetem műszaki és informatikai tudásbázisára építve működjenek együtt a ZalaZone-nal és annak partnereivel, ami a gyakorlatban használható innovációkat jelenthet – tette hozzá. Medvegy Gabriella, a műszaki és informatikai kar dékánja kérdésre elmondta: a drónokkal kapcsolatos fejlesztések, az autonóm járművek, illetve a szenzorok kutatásában látják leginkább a kapcsolódási lehetőséget.

Az épülő tesztpálya Zalaegerszegen 2020. augusztus 7-én. Ezen a napon együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem és a ZalaZone Járműipari Tesztpálya.
(MTI/Varga György)

Ugyancsak fontosnak nevezte, hogy a tesztpályán kialakított okos város közlekedési és építészeti kutatási-fejlesztési lehetőségeihez is kapcsolódjanak. A jövőben a duális képzés keretében érkeznek is hallgatók Zalaegerszegre, informatikai, gépész és villamossági területről – jelezte a dékán. Háry András, a ZalaZone ügyvezető igazgatója közölte: a tesztpálya megvalósítása már az utolsó szakaszához közeledik, miközben a már elkészült elemeken most is zajlanak tesztek.

(MTI/Varga György)

Ez a környezet azonban nemcsak az ipari szereplőknek, hanem a kutatás-fejlesztési projekteknek is széles lehetőséget kínál magyar és külföldi érdeklődőknek egyaránt. Ezt bizonyítja, hogy tavaly szeptemberben a pálya szomszédságában kutatóközpont nyílt, illetve szakmailag és földrajzilag is egyre szélesebb a kapcsolatrendszer az egyetemekkel.


Megnyitották a balatonfüredi borheteket

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozat megnyitóján a Tagore sétányon 2020. augusztus 7-én. Az érdeklődők itt kóstolhatják meg augusztus 7-30. között a Balatonfüred-Csopaki borvidék legjobb nedűit, 30 fajtából közel 300-féle bort.
(MTI/Krizsán Csaba)

Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kiemelte: a járványhelyzet következményeinek enyhítése érdekében a gazdaságvédelmi alapból elkülönített 25 milliárd forintos mentőcsomagból 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a borászok. Tájékoztatása szerint a pályázatot augusztus 10-étől lehet benyújtani.

Beszámolt arról is, hogy 4,8 milliárd forintos keretet szánnak a minőségi bormarketingre. Mint mondta, ezt az összeget arra fordítják, hogy minden magyar ember ismerje meg a kiváló minőségű magyar borokat. Szavai szerint még soha nem volt olyan aktuális a borfogyasztást kísérő egészségedre! jókívánság, mint most. A rendkívüli helyzetben még nagyobb jelentősége van az egészségnek, mint máskor – mondta a miniszter.

Nagy István beszédében méltatta, hogy az augusztus 7. és 30. között zajló balatonfüredi borhetek az összefogásról szól, és az élet szépségét hirdeti. Mint mondta, minden esztendőben Balatonfüred városának életszeretete hatja át a rendezvényt.

A bor hozzátartozik a jókedvhez, ezt jöttünk ünnepelni – tette hozzá. Bóka István, Balatonfüred polgármestere (FIDESZ-KDNP) azt hangsúlyozta, sokáig kérdéses volt, hogy megtartják-e a borheteket a járványhelyzet miatt, végül a biztonsági intézkedések betartásával a rendezvény lebonyolítása mellett döntöttek.     A balatonfüredi Tagore sétányon 24 Balatonfüredi-Csopaki borvidékről származó borász kínálja közel 300 féle borát.

(MTI/Krizsán Csaba)
Résztvevők a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozat megnyitója napján a Tagore sétányon.
(MTI/Krizsán Csaba)


Palóc esküvő Balassagyarmaton

Barna Krisztina és Racs Gábor rimóci népviseletben a balassagyarmati Palóc Múzeum szabadtéri néprajzi gyűjteményének udvarán tartott esküvőjük után 2020. augusztus 7-én. (MTI/Komka Péter)
(MTI/Komka Péter)
(MTI/Komka Péter)

(MTI, címlapkép: MTI/Komka Péter)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük