Cristoforo Colombo vagy magyarosított nevén Kolumbusz Kristóf (olaszul: Cristoforo Colombo, portugálul: Cristóvão Colombo, spanyolul: Cristóbal Colón) (Genova, Genovai Köztársaság, 1451. augusztus 25. és október 31. között – Valladolid, Kasztíliai Királyság, 1506. május 20.) itáliai származású, a portugál, majd a spanyol korona szolgálatában állt utazó, tengerésztiszt, az amerikai kontinens 1492-es felfedezője. Bár az első, Amerika földjére lépő európaiak a 10. századi viking hajósok voltak – feltehetően Leif Eriksson, esetleg Bjarni Herjólfsson és harcosai –, de művelődéstörténeti szempontból Kolumbusz felfedezése vezetett a korabeli világkép dinamikus kitágulásához, annak nyomán indult meg az amerikai kontinens feltérképezése és kolonizálása.
Az első utazás
Kolumbusz első útjával kezdődött el a spanyol „conquistadorok” kora.Kolumbusz 1492. május 12-én elhagyta Santa Fét és Rábidába indult, majd május 23-án Palosba érkezett. 1492. augusztus 3-án az Odiel- és a Tinto-folyó összefolyásánál lévő Saltés-zátonytól felszedték a horgonyt, és nekivágtak az útnak. A Santa María, Niña és a Pinta karavella típusú hajó volt, a Santa Maria volt a zászlóshajó.
Az út kezdete
Az út a Kanári-szigetekig 6 napig tartott. A Pintával több alkalommal is voltak gondok (kétszer eltörött a kormánya, valamint a hajó testén rés keletkezett).
Gran Canaria partján lehorgonyoztak a Pintával és a javítás miatt szeptember elejéig ott időztek. Szeptember 9-én hagyták el a Kanári-szigetek utolsó szigetét El Hierrot (Ferrót). Ekkor 28 napja voltak úton. Szeptember 16-án elérték a Sargasso-tengert, amelyet október 5-én hagytak el. A hajók október 7-éig nyugat felé haladtak, de akkor a kapitány irányt változtatott és nyugat-délnyugat felé ment tovább.
Elérték a következő szárazföldet a Canaveral-, illetve a Kennedy-fokot Florida keleti partján.
Október 11-én a szárazföld közelségének jelei jelentkeztek: nádtöredéket, tüskebokor-ágat piros bogyókkal és faragott pálcát láttak a tengerészek a víz tetején úszn. Október 12-én éjjel a hajók elérték a Bahama-szigeteket, melyeknek láncolata Floridától Kubáig és Haitiig terjed. A szigetek száma kb. 1000.
A Bahama-szigetek füzérének keleti szegélyén, a szigetsor kellős közepén fekszik a Guanahani-sziget. A sziget hossza kb. 12, szélessége 3 – 5 mérföld, közepén egy nagy tó található, amelyet sok apró tó vesz körül. A sziget lakott volt. A helyi lakosokat az admirális indiánoknak nevezte el, ők lukajoknak nevezték magukat. A tainók családjához tartoztak. Ez a nép élt a Nagy-Antillákon, Kuba és Haiti-szigetén is.
A szigetlakók Kolumbusz érkezésekor az európaiak által akkor még ismeretlen növényeket – pálmaliliomot, jamszgyökeret és kukoricát – termesztettek, hálóval halásztak, pálmalevelekkel fedett kunyhókban laktak, fegyvereik csontból és halfogból készültek, csónakkal (monoxilon) és kenuval (canoe) közlekedtek. Szellemeket imádtak és kőből vagy fából készítettek bálványokat. Vidáman éltek, főtereiken a „batejákon” énekes és táncos ünnepségeket, „areitókat” rendeztek. Gyantával átitatott fűből készült tömör labdával labdarúgáshoz hasonló játékot játszottak.
Kolumbusz így jellemezte a népet: „Papagájokat hoztak nekünk, és gyapotfonalat gombolyagban, hajítódárdákat és sok más holmit, s mindezt elcserélték más tárgyakra, amelyeket mi adtunk nekik. De nekem úgy tűnt, hogy ezek az emberek szegények. Mind meztelenül jártak, ahogy az anyjuk megszülte őket (…) Minden ember, akit én láttam, fiatal volt még és jó testalkatú. Testük, arcuk nagyon szép volt, a hajuk azonban durva, akárcsak a lovak sörénye és rövid, a bőrük pedig olyan színű, mint a Kanári-szigetek lakóié, akik nem feketék és nem fehérek. Néhányan kifestik magukat fekete festékkel, mások vörös festékkel; ismét mások azzal, ami a kezük ügyébe esik, némelyikük az arcát festi, mások meg az egész testüket, de vannak olyanok is, akik csak a szemüket vagy az orrukat. Nem viselnek és nem ismernek vasfegyvereket: amikor megmutattam nekik kardjainkat, megragadták az élénél és tudatlanságukban megvágták ujjaikat.”
Az admirális ünnepélyes szertartás keretében birtokba vette a Guanahani-szigetet és San Salvador (Szent Megváltó) névre keresztelte.
A szigeten Kolumbusz aranyat, fahéjat, borsot, szegfűszeget és egyéb más fűszert keresett, s mivel nem talált továbbindultak délnyugati irányba a legközelebbi sziget felé. A San Salvador-szigetről magukkal vittek 7 embert, amelyből 2 ember a következő napon megszökött, a többiek pedig meghaltak a hajón.
Kuba
A hajók a San Salvador-szigetet elhagyva két hétig haladtak dél felé a Bahama-sziget körüli vizeken.
A tengerészek minden szigeten felfedeztek valami újat, olyan tárgyakat, amelyeket ők még nem ismertek, sőt az ázsiaiak, afrikaiak sem. Fernandinán a függőágyat, a szivart tabacónak nevezték, a növényt (dohány) pedig kajibának. Október 24-én Kolumbusz Kuba felé indult, ahova 1492. október 28-án meg is érkezett. Itt új gyümölcsöket, valamint a burgonyát és a kukoricát ismerték meg és ameddig a szem ellátott szárazföld terült el. A szigetlakóknak semmilyen négylábú háziállata nem volt. Az uralkodó egy király volt.
November 13-án kelet felé indult az admirális, hogy megkeresse az Arany-szigetet. November 21-én eltűnt a Pinta, mert kapitánya (Martín Pinzón) elsőnek akart eljutni az aranybányákhoz.
A Santa María pusztulása
December 5-én elérték a Bohio-sziget északnyugati csücskét. A szigetet Kolumbusz Hispaniolának, Spanyol-szigetnek nevezte el. A sziget bal oldalánál Tortuga szigetét (mai nevén Tortue-szigetét) is elérték. A Tortuga név a spanyol teknősbéka szóból ered és a sziget formájára utal. Hispaniola nem volt lakatlan. Kb. 300 000 taino indián élt ott. A szigetet az őslakosok Haitinek hívták. Az admirális két hétig hajózott a partok mentén, majd december 19-én elérték a San Tommaso-öblöt (ma Acul-öböl).
December 24-én elérték a Szent-fokot (Punta Santa), melynek jelenlegi neve Cop-Haitien (Haiti-fok). A Santa María ekkor rásodródott a korallzátony-vonulatra, az ütődéstől szétváltak a deszkák, a hajó megtelt vízzel. Már csak a Niña maradt, amelyen elég kevesen fértek el, így az emberek egy részét Hispaniolán kellett hagyni. A tengerészek tábort építettek, amelyet Villa de Navidadnak neveztek el (Navidad spanyolul karácsonyt jelent). Kolumbusz 1 évre elegendő élelmet hagyott, majd 1493. január 2-án elhagyta a Navidad-öblöt. Keleti irányban haladt Hispaniola északi partján. Január 6-án összetalálkoztak a Pintával, s együtt haladtak tovább.
Hispaniolának ezen a részén (északkelet) a ciguayo törzs lakott, akik nyílzáport árasztottak az idegenekre. Az admirális ezt a helyet Nyílhegy-öbölnek vagy Nyilas-öbölnek nevezte el. Ma Samanái-öbölnek hívják. Kolumbusz tovább hajózott északkelet felé, Kasztíliába. A szél nagyon jó volt, így hamar elérték a Sargasso-tengert.
Hazafelé
Amikor elérte a 37. szélességi fokot, azaz Lisszabon szélességét, keletnek fordult. Az Atlanti-óceán szélességét kb. a 36 szélességi fokon szelte át. A hajók elérték az Azori-szigeteket és ekkor óriási vihar keletkezett. 1493. február 13-áról 14-ére virradó éjszaka a Pinta eltűnt.
A viharban annyira elsodorta a Niñát a szél, hogy Kolumbusz nem tudta biztosan, hogy hol járnak. Február 18-án elértek egy ismeretlen partot és horgonyt vetettek. A hajó mint később kiderült a Santa María-sziget partjainál vetett horgonyt. A sziget portugál birtok volt. Kormányzója elfogta a legénység pár tagját. Kolumbusz a szomszéd szigetre ment és a szabadon maradt legénységgel 3 nap múlva harckészültségben ismét megjelent a Santa Maríán. A helyőrségparancsnok a bajok elkerülése céljából elbocsátotta a letartóztatott tengerészeket.
Az admirális február 24-én újra kihajózott Kasztília felé. Február 26-án újabb viharba kerültek és a szél északkelet felé sodorta őket. Március 4-én hajnalba a Tejo torkolatánál lévő Sintra-hegységből kiszögellő Roca-fokhoz értek. 1493 március 5-én a lisszaboni Restelo kikötőbe futott be a Niña. Kolumbusz értesítette II. János királyt megérkezéséről és március 8-án II. János válasza visszaérkezett. Az admirális látogatást tett, majd a király március 11-én elbocsátotta őt.
A Niña március 13-án kihajózott, másnap megkerülte a Szent Vince-fokot, majd a Saltés-zátonyt és a Vinto-folyón Palosba ment. Március 15-én a Niña megérkezett Palosba.
Európa, ezáltal az Óvilág tehát 1493-ban megkapta az első információkat Amerika első földjeiről és negyed évszázad alatt a világ térképein pontosan kirajzolódtak az Újvilág körvonalai és az ősidőktől fogva ismert három világrészhez egy negyedik társult. Ennélfogva Amerika létéről Kínában, Japánban, Indiában, Arábiában, valamint Afrikában az ott lakók a spanyoloktól, portugáloktól és az őket kísérő jezsuita misszionáriusoktól, térképészektől szereztek tudomást első ízben.
Kolumbusz 1492-es felfedezései európai szempontból majdnem kétszeresére tágították a Föld oikumenét (=a lakott földet).
A második utazás
1492-ben Barcelonában egy katalóniai ember merényletet követett el Ferdinánd ellen, így a királyi párnak a városban kellett maradnia. Az indián foglyokat megkeresztelték, s az udvarban tartották. Hamarosan meghaltak. Ezt követően a királyi pár már a következő indiai expedíciót szervezte, s készítette elő. Az 1479-es portugál-kasztíliai alcáçovasi szerződés értelmében a Kanári-szigetektől délre újonnan felfedezett szigetek II. János birtokába kerülnek. Az admirális azt állította, hogy Kuba és Hispaniola a kanári vonaltól északra fekszik, de ennek valótlansága hamar kiderült.
Az Alcáçovasi szerződést VI. Sándor pápa a királyi pár hosszabb kérésére módosította, így a Zöld-foki- és az Azori-szigetektől 600 km távolságra került a választóvonal. Ez azonban II. Jánosnak nem tetszett. Egyeztetésre került sor, majd 1494. június 7-én a kasztíliai Tordesillasban megkötötték a portugál–kasztíliai szerződést, amelyben a korábbi 600 km-t 2200 km-re módosították.
A tordesillasi szerződés a Kolumbusz által felfedezett földeket Kasztília birtokának ismerte el.
Az első expedíciót Kolumbusz készítette elő, a királyi pár azonban nem akarta, hogy a másodiknál is így legyen. Létrehoztak egy új hivatalt erre a célra. Ezt követően 1493. március 30-án kihirdettek egy rendeletet, miszerint az engedélyük nélkül senki nem hajózhat az „Indiákba”, az ott élő népekkel nem kereskedhet, a szállítások csak a korona általi ellenőrzés után történhetnek, az újonnan felfedezett földekre aranybányászat és földművelés céljára embereket kell költöztetni, akik kizárólag tiszta vérű kasztíliaiak lehetnek. Ezeket a feltételeket a királyi pár 1493. május 29-én tudatta Kolumbusszal.
Az expedíció előkészítése
17 hajó előkészítését tervezték, több hónapra elegendő élelmiszerkészlettel, valamint a földműveléshez és az aranybányászathoz szükséges szerszámokkal. Szarvasmarhákat, juhokat, lovakat, sertéseket és öszvéreket is vittek magukkal. Szeptember közepére elkészültek a hajók. Utaztak földművesek, különböző mesteremberek, a kb. 500 fős legénység, matrózok, kormányosok, parasztok, lovagok, hivatalnokok, 6 szerzetes és orvos.
- szeptember 25-én elhagyták a Cádiz kikötőjét.
A következő útvonalon haladtak: Kasztília, Kanári-szigetek, Gran Canaria-sziget, Gomera (az első látogatással ellentétben ezúttal ágyúval fogadták az idegeneket). Gomera után nyugat felé hajóztak tovább és október 11-én elhagyták Hierót (Ferrót).
Az Atlanti-óceánon Kolumbusz délebbre ment, mint előző utazásakor. 22 nap múlva érték el a következő szárazföldet. November 3-a volt, amikor egy hegyes szigethez értek, amelyet az admirális Dominicának keresztelt – ez a szó az egyházi latinban a vasárnapot jelenti. A sziget bennszülötteit Kolumbusz kannibáloknak nevezte el.
November 14-én lehorgonyoztak Santa Cruz-szigetnél, és a szigetcsoportnak amelynek Kolumbusz a Tizenegyezer szűz nevet adta. Később a nevet lerövidítették, így lettek Virgin-szigetek. A tengerészek innen egy indián lányt vittek magukkal.
November 19-én ismét egy nagy szigethez jutottak, amit a helyi lakosok Boriquen-(Boriken)szigetnek neveztek. Az admirális a San Juan Batista (Keresztelő Szent János) nevet adta neki. Ez a sziget ma Puerto Rico, amelynek fővárosa San Juan.
November 27-én Kolumbusz és csapata elérték az a helyet, ahol korábban 39 társukat ott kellett hagyniuk. Ez volt a Novidad-öböl. A 39 ember azonban halott volt. Mohóságuk sodorta őket halálba: először az arany miatt egymással csaptak össze, majd az indiánokkal, mert szemet vetettek asszonyaikra. Az indiánok lemészárolták őket. December 7-én elhagyták az öblöt, és kelet felé indultak.
1494 január 2-án partra szálltak. Ezt a szigetet az admirális Isabelának nevezte el. A hely nem volt szerencsés választás: a víz ihatatlan volt, rengeteg maláriaszúnyog repkedett, állandóan esett az eső, amitől mocsár volt. Ismeretlen betegség és hasmenés kínozta a telepeseket. Január végén a kapitány 12 hajót visszaküldött Kasztíliába egy, a királyi párnak írt segélykérő levéllel. 1494. február 2-án elindultak a hajók, de csak feleannyi áruval érkeztek vissza, amennyire szükség lett volna. A betegség sok emberrel együtt Kolumbuszt is levette a lábáról. Januártól ágyban feküdt. Az emberek lázongtak az élelemhiány és a körülmények miatt, de a lázadást sikerült elfojtani. Március 14-én az admirális elindult csapatával a korábban hallott Cibaoország felé. Hispaniolát 4 hegylánc szeli át. A Középső-Kordillerák a fő hegyvonulat, annál picit alacsonyabb az Északi-Kordillerák (a sziget északi partjainál). Cibaoország a hegyek közötti síkságon terül el. Ahhoz, hogy Kolumbusz és csapata eljussanak oda, át kellett kelniük az Északi-Kordillerákon. A hágót, amin a hegyet átszelték, az admirális Lovagok kapujának nevezte el.
Cibaoba érve Kolumbusz felépíttetett egy erődöt, amelyet Santo Tomasnak (Hihetetlen Tamásnak) nevezett el. 52 harcost hagyott ott. Március 29-én visszatért Isabelába. Az emberek rendkívül rossz állapotban voltak. Április 9-én minden járóképes embert (400 főt) elindított az erődbe. A Cibaoban élő emberek elhagyták a területet.
Az admirális kb. 45-50 fővel tovább hajózott. ment. A hajók április 29-én érték el Kuba keleti csücskét, az Alfa- és Omega- vagy Kezdet és Vég-fokot (mai neve Maisi-fok). Kuba déli partja mentén hajóztak tovább. Május 1-jén egy nagy öbölbe értek, amelynek Kolumbusz a Puerto Grande nevet adta. Ma az öböl Guantánamo néven ismert.
A Guantánamo-öbölben találkoztak először indiánokkal. Továbbmentek, majd ismét egy nagy öbölbe kerültek. Azon a helyen ma Santiago de Cuba helyezkedik el. Élesen dél felé fordultak, a Jamaica-sziget felé. Május 5-én elérték Santa Gloriát (ma Szent Anna-öböl), Jamaica északi partján. Az ottani lakosok nem voltak békés természetűek. A tengerészek számszeríjjal rájuk lőttek, mire ők megijedtek, megfutamodtak. Az admirális kissé csalódott Jamaicában, ismét elindult Kubába, de ezúttal a sziget déli partja mentén nyugat felé. Május 15-én egy gyönyörű helyre érkezett. El Jardin de la Reinának, a Királynő kertjének nevezte el ezt a Kuba melletti szigetcsoportot. A hajók azonban innen is továbbvitorláztak, így a Batabanoi-öbölhöz értek. Megközelítették a Bahía Cortést, a Cortés-öblöt, Kuba nyugati csücskétől, a San Antonio-foktól az öbölig már csak hatvan mérföld volt hátra.
A hajók feneke megrongálódott, az élelemkészlet fogytán volt, így az admirális jobbnak tartotta ha visszatérnek Hispaniolára. 1494. június 12-én Kolumbusz kiadta a parancsot, hogy „mindenki a fedélzetre!”.
Június 13-án az admirális elindult visszafelé. A Királynő kertjéig a flottilla 25 nap alatt jutott el a rossz idő miatt, majd Jamaica felé vették az irányt. Kolumbusz dél felől megkerülte Jamaicát, augusztus 19-én elhagyta a sziget déli csücskét, a Morant-fokot és Hispaniola déli, még felderítetlen partja mentén halad Isabela felé, ahova szeptember 29-én érkezett meg. A hajókba állandóan behatolt a víz, a tengerészek fáradtak és éhesek voltak, az élelemkészletek kifogytak. Az admirális délről elindult, hogy megkerülje Jamaicát és Hispaniolát.
1494 nyarán új, kimagasló felfedezéseket tett. A világ térképein kirajzolódtak Kuba déli partjai, felfedezte Jamaicát és felderítette Hispaniola körvonalait. Szeptember 29-én súlyosan betegen és járásképtelenül visszatért Isabelába. Siralmas kép fogadta. A hátrahagyott katonák szétszéledtek, az egész szigeten raboltak, fosztogattak, s irtani kezdték a védtelen indiánokat. Az admirális megpróbált rendet teremteni.
1495 végén sikerült aranyat találni Hispaniola déli partjától mindössze 30-40 mérföldnyire. Ezen a helyen alapította meg Bartolomé Colón Santo Domingo (Szent Domonkos) várost, amely később főváros lett. 1496 március 10-én Kolumbusz két hajóval elindult Kasztília felé. Június 11-én megérkeztek Cádizba. Ezzel véget ért a második út, amely összesen két évig és kilenc hónapig tartott.
Újabb felfedezők
Vasco da Gama
Közben a portugálok is készültek. I. Mánuel portugál király Vasco da Gamát bízta meg a 4 hajónyi raj vezetésével. Az expedíció célja teljesen titkos volt. Vasco da Gama 1497. július 8-án indult útnak.
John Cabot
1497-ben indult, majd egy évvel később újra, de az út során meghalt, így fia Sebastiano (Sebastian Caboto) irányította vissza a második expedíciót Angliába.
Alonso de Ojeda
Kolumbusz második útján is részt vett. 1499. május 18-án indult. Főkormányosa Juan de la Cosa, navigátora Amerigo Vespucci volt.
Ojeda felfedezte a mai Guyana partját, majd a Dél-Amerika északi partja mentén található ABC-szigeteket – ezt a területet Vespucci Venezuelának (Kis-Velencének) nevezte el.
Pedro Alonzo Niño
Kolumbusz első expedícióján kormányos volt. Három héttel Ojeda után indult.
Vicente Yañez Pinzón
A Kolumbusz első útján is részt vett kapitány 1499. november 18-án indult útnak. Felfedezte a Tobago szigetét.
A harmadik út
1496-ban Kolumbusz újra levelet írt Izabellának és Ferdinándnak. Július 12-én megkapta a választ miszerint fogadják őt a királyi udvarnál, hogy meghallgassák a jelentést a második expedícióról. Októberben, Burgosban kereste fel őket az admirális.
Hispaniolából rossz hírek jöttek. Kevés arany érkezett, s a telepesek folyamatosan elszivárogtak. 1496 közepére már csak kb. 700-800 fő tartott ki. 1497 áprilisában, amikor eldőlt az új expedíció kérdése, Kolumbusznak engedélyezték, hogy 330 embert vigyen magával. Először kérték, hogy bűnözőket is vigyen, de ebből semmi sem lett.
Az út kezdete
1498 tavaszára összeállt Kolumbusz újabb útja is. Hat hajó állt készen. 1498 májusának utolsó napjaiban a hat hajó Sevillából indult, majd május 30-án Sanlúcar de Barramda-ban hajóra szállt az admirális is és június 18-án elhagyták Funchal kikötőjét és elindultak Gomera felé. La Gomeráról El Hierro (Ferro) felé hajóztak, majd délnek fordultak, a Zöld-foki-szigeteknek. Az admirális nyolc napot töltött a szigetcsoport fő szigetén, a Santiago-szigeten, majd július 4-én kifutott a tengerre, és délnyugatnak tartott, Sierra Leone szélességi köre felé.
Az úton meggondolta magát, délnyugatról nyugat felé kanyarodott. Elérte az „Azorokon túli délkört”, amely a greenwichi hosszúsági körtől 35°-kal nyugatra szeli át az Atlanti-óceánt. Július 31-én szárazföld mutatkozott, de az admirális a víz hiánya miatt kitért a Kannibálok szigete, azaz a Kis-Antillák felé. Rövid út után az egyik matróz három hegyet látott, mire a Kolumbusz ismét meggondolta magát és a hegyek felé indult. Trinidad szigetét a Gálya-foknál (Gabo de la Galera-fok) érte el. A „Trinidad” szó Szentháromságot jelent.
Augusztus 1-jén az admirális egy nagy öbölbe vezette be a hajókat. Az öblöt ma Erin-öbölnek hívják. Az öböltől déli irányban egy földkiugrást pillantott meg Kolumbusz. Ez a venezuelai Bombeador-fok volt. Kolumbusz ekkor még nem sejthette, hogy ettől délre 6600 km-en át összefüggő szárazföld húzódik egészen a Magellán-szorosig: elsőként érte el a dél-amerikai kontinenst.
Augusztus 2-án a hajóraj Trinidad délnyugati csücskénél, az Arenal foknál lehorgonyzott. Itt Trinidad és Dél-Amerika összeszűkül. Az admirális ennek a helynek a Boca del Sierpe nevet (a kígyó torka) adta, amelyet ma Serpent-szorosnak hívunk. Az Arenal-foknál találkoztak a helyi bennszülöttekkel. Trinidadot a karibok lakták, akik – ellentétben a Kis-Antillák lakóival – békés természetűek voltak. A hajók az Arenal-fokot megkerülve bejutottak a Paria-öbölbe (a paria spanyolul gyöngyöt jelent), majd elérték a Paria-félszigetet. A Paria-öböl egy keskeny palackhoz hasonlít, amelynek a fenekén lévő nyílás a Boca del Sierpe-szoros, a nyaka pedig a Boca del Dragón (Dragon-szoros). A Dragon-szoros választja el a Paria-félszigetet Trinidadtól. Az öböl vize édes. Az édesvízfolyam itt találkozik a sós vízzel.
Az admirális átszelte a Paria-öblöt és a Dragon-szoros bejáratánál a Paria-félsziget déli partján kiszállt a partra. Európaiak öt nappal ezelőtt pillantották meg első ízben Dél-Amerikát.
Következtetését – miszerint az általa korábban felfedezett szigetektől délre nagy szárazföldeknek, talán az ázsiai kontinens egyik kiszögellésének kell lennie – mindenképpen be akarta bizonyítani és ez 1498. augusztus 5-én sikerült neki. A pariai indiánok az arawak családhoz tartozó indiánok, a tainók rokonai voltak. Dél-Amerika egész északi partvidékét és a közép-amerikai földszoros egy részét is ők lakták. Nagyszerű fogadtatásban részesítették az admirálist. Nyeregtetős kunyhóba vezették, kasszavával és chichával, egy kukoricából erjesztett pokolian erős, részegítő sörfélével vendégelték meg.
Augusztus 8-án Kolumbusz a Paria-félsziget déli partja mentén elindult nyugat felé. Elérte az Aguja-fokot (Tű-fokot), majd továbbhaladva eljutott a Margarita-szigetre, ahol rengeteg gyöngykagyló volt. Az admirális megpróbált a Paria-öbölből nyugat felé kijutni, de nem volt kijárat, így kelet felé haladt és a Dragon-szoroson jutott ki a nyílt tengerre. A Paria-öbölbe négy folyó ömlik: Rio Grande, San Juan, Amana, valamint az Orinoco egyik ága. Kijutottak az Antilla-tengerre. Augusztus 13-án az admirális elhagyta a Boca del Dragónt (Dragon-szoros). Flottilláját nyugat felé, Paria-félsziget északi partja felé vezette, és másnap felfedezte a kis Margaria (Gyöngy)-szigetet. Itt igen sok gyöngy volt, de Kolumbusz minél hamarabb Hispaniolában akart lenni, ezért északnyugatnak indult. Az Antilla-tengernek ezen a részén erős keleti áramlás van. A hajókat nyugat felé sodorta, így a hajók Hispaniola déli partját nem a sziget új fővárosánál, Santo Domingónál, hanem attól 120 mérfölddel nyugatra érték el augusztus 21-én. A hajók az Alta Velának is nevezett Beata-szigetnél vetettek horgonyt.
A flottilla 1498. augusztus 31-én befutott Santo Domingo kikötőjébe. A harmadik út ezzel szerencsésen véget ért. Mindössze 92 napig tartott, de Dél-Amerika felfedezését eredményezte.
Visszatérve
Az admirális súlyos betegen tért vissza Hispaniolába. Szeme bevérzett, néha cserbenhagyta a látása. Alighanem kötőhártya-gyulladása volt, de zöld hályog is lehetett. Santo Domingóban választott lakhelyet. Kb. 100 kunyhó volt itt mindössze, meg Colón ideiglenes rezidenciája. Nem maradt itt sokáig, mert Francisco de Bobadilla alkirály testvéreivel (Diego Colónnal és Bartolomé Colónnal együtt letartóztatta, és vasra verve küldte vissza Spanyolországba, ahol azonban sikerült a király előtt tisztáznia magát.
A negyedik út
Az expedíció 1502. április 13-án indult el Sevillából. Cádizba ment, ahol megrakták a hajókat élelemmel és onnan május 9-én indult a Kanári-szigetek irányába. Június 15-én elérték a Martinique-szigetet, majd északnyugati irányba, Kuba felé tartottak. Pusztító hurrikánba kerültek, amely szétszórta a hajókat. Július 3-án a Puerto Viejo del Azua-öbölben, Santo Domingótól ötven mérföldnyire nyugatra találkoztak újra. Egy hetet várakoztak, majd Jamaicát délről megkerülve észak felé a Kuba környéki Királynő kertjei felé indultak, onnan pedig délnyugati irányba. Július 27-től július 30-ig – 3 nap alatt – átkeltek az Karib (Antilla)-tengeren és rábukkantak a Bahia-szigetekre (Islas de la Bahia, Bay-szigetek). Az admirális kelet-délkelet felé haladt tovább.
A partot, amely mentén Kolumbusz haladt, Hondurasországnak (honduras spanyolul mélységet jelent) nevezte el. Honduras partja eleinte kelet felé húzódik, majd az admirális által Gracias a Dios (Hála Istennek)-fokra keresztelt helynél meredeken délnek fordul. A mai Nicaragua partjai mentén haladtak a hajók. Az ivóvíz elfogyott, ezért csónakkal indult a partra pár ember, de a homokzátonyon egy csónak elsüllyedt, így pár ember meghalt. A folyónak a mai neve – ahol a szerencsétlenség történt – Rio Grande, de az admirális annak idején Rio de los Desastresnek (Szerencsétlenség folyója) nevezte el. A San Juan del Nortei-öböl után következő országok Kolumbusz Cariainak nevezte el, mert az indiánok így nevezték. A mai neve Costa Rica. Puerto Limónban lehorgonyoztak és pár napot ott tartózkodtak. Indiánokkal találkoztak.
Október 5-én indultak tovább. A Costa Rica és Panama határán található Almirante-öbölbe (ma Moszkító-öböl) hajóztak. Az öbölnél a Chiriquí-laguna mélyedt a szárazföldbe. Innen 10 napi tartózkodás után kelet felé indultak. November 2-án a Puerto Bello (Szép kikötő)-öbölhöz (ma: Portobelo) értek, majd 1 hét múlva befutottak a Puerto de Bastimentos (az Élelem kikötője) kikötőbe. November végén már a Retrete (Menedék) kikötőnél jártak. Mai neve Puerto de Escribanos (az Írnokok kikötője).
Nyugat felé hajóztak tovább, majd december 5-én ismét horgonyt vetettek Puerto Bellóban. Feltámadt a nyugati szél, így inkább kelet felé fordultak. A szél rendkívül erős volt, ezért az admirális kénytelen-kelletlen nyugat felé vezette a flottát. 1503 január 6-án Kolumbusz a Belén-folyó torkolatához vezette a hajókat és Santa María de Belén néven telepet alapított. A telepet megtámadták az indiánok és a támadás során Diego Tristán meghalt.
A többi – három – hajó 1503. április 16-án elhagyta a Belén torkolatát. Kolumbusz május 1-jéig kelet felé haladt a panamai part mentén, majd a Cabo Marmóreó (Márvány-fok)-foknál észak felé fordultak. Május 12-én Kubába vagyis a Királynő kertje szigeteihez érkeztek. Onnan Kolumbusz Jamaicába szándékozott menni és 1503. június 25-én hajóit a Santa Gloria-öbölbe (ma Szent Anna-öböl- Saint Ann’s Bay) vezette. A hajókkal kikötöttek és hosszú hónapokon át ott vesztegeltek. Diego Méndez és útitársa két kenuval Jamaicától a Hispaniola nyugati részén fekvő Tiburon-fokig evezett. Onnan Santo Domingóba ment, majd 1504 júniusának végén a Santa Gloria-ögölbe küldött egy hajót, amely június 29-én vissza is indult Santo Domingóba.
Az admirális 1504. augusztus 13-án érkezett Santo Domingóba, amelyet – sajnos a tengerészek elég jelentős részét hátrahagyva – hamarosan, szeptember 12-én el is hagyott. 1504. november 7-én tértek vissza Spanyolországba. Kolumbusz negyedik útja két évig, öt hónapig és huszonnyolc napig tartott.
Kolumbusz utolsó évei
Kolumbusz november 8-án Sevillába utazott és ott a Santa María negyedben élt. Betegsége – a podagra – ágyhoz kötötte. Közben a királynő is súlyos beteg lett és december 3-án meg is halt. Kasztília koronáját Izabella lánya Johanna örökölte, aki I. Miksa fiának, a Német-római Birodalom császárának (Habsburg Fülöp burgundi herceg) volt a felesége. Johanna lelki beteg volt, ezért férje Burgundi Fülöp Ferdinánd és veje között megindult a harc.
Az admirális utolsó levelét 1506. április végén írta az új királyi párnak Johannának és Fülöpnek. 1506. május elején Valladolidba utazott. 1506. május 19-én végrendelkezett, majd május 20-án elhunyt. A helyi ferences kolostorban temették el. Hamvait Valladolidból Sevillába vitték. Ekkor Ferdinánd egy kétsoros feliratot vésetett Kolumbusz sírkövére: „A Castilla y León / Nuevo mundo in Colón.” (Ő ekkor már tudta, hogy Kolumbusz egy új világot fedezett fel.)
A 16. század közepén Kolumbusz földi maradványait Sevillából Santo Domingóba szállították és a székesegyház szentélyében temették el. Ugyanide temették öccsét Bartolomét és fiát Diegót, valamint unokáját Luist is. 1759-ben Spanyolország átadta Franciaországnak a Hispaniola-sziget nyugati felét. Az admirális hamvait Havannába szállították. 1898-ban Spanyolország elvesztette Kubát. Az admirális hamvait a spanyol kormány hazavitette Sevillába. Jelenleg Kolumbusz a sevillai székesegyházban nyugszik. 1877-ben a Santo Domingói székesegyház felújítása során egy ólomládát találtak, amelyből megállapíthatóan 1795-ben nem az admirális, hanem Diegó hamvait szállították Havannába. Ezt azonban teljes bizonyossággal azóta sem állítják.
(Wikipédia alapján)