Nem vásárolhat Argentína a dél-koreai KAI FA-50-es könnyű harci repülőgépeiből, mivel Nagy-Britannia hivatalosan is vétót emelt a gépben található brit gyártású alkatrészek miatt. Az FA-50-es hat brit főalkatrészt tartalmaz, amelyek rövid időtávon belüli lecserélése, helyettesítése szinte lehetetlen feladat – főleg, hogy Argentína alacsony számú gépet tudott volna csak megfizetni, ami miatt nem is érte volna meg egy esetleges új, brit alkatrészektől mentes al-változatot kifejleszteni.
Nem ez az első eset, hogy a britek megvétózzák az argentin típusváltást: 2016-ban a svéd JAS-39 Gripen könnyű harci gép került vétólistára. A svéd madár rengeteg brit fődarabot tartalmaz, valamint a hajtómű közel harmada is brit cég érdekeltségében készül.
Új gépekre égető szüksége lenne az országnak, a beszerzésüket nem húzhatja tovább – hiába a katasztrofális gazdasági helyzet, így is forrást kell találniuk, különben a hatalmas ország bevethető harci repülőgép, és ezáltal bárminemű légteret érintő védelem nélkül maradhat. A meglévő, még repülőképes flotta már csak alig néhány, kivénhedt, szerény képességű gépet számlál – amivel egy konfliktus esetén még a főváros környékét sem lenne esélyük lefedni, nem hogy az ország 2,8 millió km2-es területét.
Az argentin légierő sosem állt igazán talpra az 1982-es, Malvin (Falkland-) szigetekért vívott vesztes háború után. Néhány latin-amerikai ország – köztük Peru – átadott a készleteiből használt repülőgépeket, de ezek csak időlegesen tudták megoldani a problémákat. Argentína 100 repülőeszközt – 75 merevszárnyút és 25 helikoptert – veszített a szigetekért vívott háborúban. Azóta a gépek kiöregedése ennél is nagyobb számban csökkentette a bevethető gépek számát. A folyamatos anyagi nehézségek eleve nem tették volna lehetővé a nagy-értékű, nagyobb mennyiségű gépbeszerzést, de a folyamatos államcsőd-közeli állapotok, valamint a megvalósult államcsődök a részletfizetés és a lízing lehetőségét is semmissé tették a kontinens második legnagyobb területű országa számára.
Védelmi elemzők szerint Argentínának nem maradt más esélye, mint kínai vagy orosz szállítókhoz fordulni. Ugyan a korábbi fő fegyverszállítójuktól, Franciaországtól valószínűleg vehetnének modern gépeket, de a Dassault Rafale árát Argentína valószínűleg még a gazdaság legjobb éveiben sem lett volna képes megfizetni. A franciák aligha adnának hitelt a csődbe jutott országnak a gépek megvásárlására, hiába lenne nekik is fontos az üzlet. Használt Mirage-2000-esek jöhetnének szóba, de ezek üzemeltetési költsége lényegesen meghaladja azt, amihez Argentína eddig “szokva” volt. A használt francia Mirage-2000C/D példányok jelenlegi avionikájukkal már nem tekinthetőek modernnek, így azok modernizálás nélküli rendszerbe állítása sem lenne túl okos választás. Az eddigi exportmegrendelőknél megvalósult modernizálási programokért nagyon vastagon fogott a gallok ceruzája – amely összegért Kínában vagy Oroszországban már új gépeket is vásárolhatnak, lényegesen hosszabb várható szolgálati idő mellett.
Az argentin anyagi lehetőségek tükrében Kína a Pakisztánnal közösen gyártott JF-17-essel rúghat labdába. A típus kimondottan olcsó a konkurens típusokkal összehasonlítva, miközben egészen használható gépnek számít a gyors ütemben fejlődő kínai fedélzeti avionika ill. a modern, felfüggeszthető fegyverek miatt. A gyenge pont – mint minden kínai gépnél – a hajtómű, amit jelenleg reálisan csak orosz forrásból tudnak biztosítani. Ugyan már hosszú ideje készülget a géphez a kínai alternatív-hajtómű – de nem tekinthető reálisnak, hogy belátható időn belül megbízható, hazai készítésű erőforrással szerelhetik fel az exportra szánt gépeket. A típus jelenlegi, orosz gyártású, a Magyarországon is jól ismert RD-33-asból származó RD-93-as sem az üzemeltetők csipkerózsika-álma: élettartama, javításközi üzemideje meg sem közelíti a konkurens nyugati típusok paramétereit. Ugyan Kína sokkal potensebb típusokat is ajánlhatna, köztük a kiváló J-10-eseket, de valószínűleg ez már meghaladná az argentin anyagi lehetőségeket – de persze sok mindent meghatároz az is, hogy milyen fizetési feltételeket, hitelkeretet sikerül kialkudni az ázsiai nagyhatalomnál. Az exporttámogatások tekintetében a közelmúltban igencsak ügyesnek bizonyult Kína, így tulajdonképp bármi lehet az ügy vége. Akárhogy is, előbb vagy utóbb ki kellene fizetni a gépek vételárát, ami – ha ezúttal ésszel gondolkodnak – erősen behatárolja az argentinok lehetőségeit.
Oroszország minden bizonnyal nagyon szívesen betenné a medve mancsát a kontinens kulcsfontosságú országába, és lenne is mit ajánlaniuk, ha Argentína valóban rászánná magát a védelmi képességeinek rendbe tételére. Más kérdés, hogy tudnának-e olyan jó fizetési feltételeket ajánlani Argentínának, mint amit Kína bármikor megtehet az óriási külkereskedelmi többletének köszönhetően. A szubszonikus, de jelentős fegyverzet hordozására képes JAK-130-as készülőben lévő könnyű harci változatától a legendás MIG-29-es újragondolt és jelentősen modernizált változatán, a MIG-35-ösön keresztül a “slágercikk” SzU-30-asokig bármi szóba jöhet – de valószínűleg csak az anyagiak jelenthetnének akadályt a SzU-35-ös, vagy akár a SzU-57-es exportja előtt is. A kis JAK-ot leszámítva az összes szóba jöhető típus korábban sosem látott képességekkel ruházná fel a ma már igencsak ütött-kopott, lassan már csak nevében létező argentin légierőt.
Az Egyesült Államokra aligha számíthat a jelenlegi argentin rezsim, miközben az európai Eurofighter Typhoon a brit részvétel miatt elérhetetlen számukra. Ezzel gyakorlatilag végére is értünk a világban ma elérhető lehetőségnek. Használt gépek jelenthetnének gyors, átmeneti megoldást: a már említett francia Mirage-2000-esen kívül azonban kevés olyan lehetőség adott, amit ne tudnának a britek valamilyen módon vétózni, vagy akadályozni. A használt szovjet-orosz gépek piaca nagyon beszűkült, és értelme sem nagyon lenne kiöregedett amerikai-francia technikáról alig fiatalabb keleti haditechnikára váltaniuk. Ár-érték arányban – különös tekintettel az ország hatalmas területére és gyér katonairepülőtér-hálózatára – az orosz SzU-30-as lehetne az ideális választás. Itt persze meg kell említeni a kínaiak Szu-27/-30-klónjait is, bár a lopott dizájnok exportjához minimum bátorságra lenne szükség a kínaiak részéről. Ettől már korábban is óva intették őket az oroszok, így a kínai “hamisítványok” nem számítanak reális lehetőségnek. Ha Argentína ismét a könnyű kategóriából választana harci gépet, azzal csak a közelmúltbeli képességeit állítaná vissza úgy-ahogy, de igazi előrelépést nem jelentene egy FA-50, JF-17 ill. Gripen-méretű gép. Komoly légiutántöltő-flotta és repülőtér-hálózat nélkül nagyon kevés értelme lenne a könnyű kategóriából történő gépbeszerezésnek.
Harci gépeket illetően saját fejlesztésről beszélni sem érdemes, ennek anyagi feltételeit nem lenne képes biztosítani az ország romokban lévő gazdasága, mint ahogy még egy kisebb, egyszerűbb gép licencgyártásával járó költségeket sem tudná megfizetni – arról nem is beszélve, hogy ha holnap érkeznének a gépek, az is túl késő lenne az argentinok számára. Márpedig egy saját fejlesztés, de még egy licencgyártás megszervezése is évtizedes előkészületet igényelhet.
Argentína a kiöregedett, lassacskán a pilótákra az ellenségnél lényegesen nagyobb veszélyt jelentő géppark miatt lépéskényszerben van, miközben anyagi lehetőségei szinte semmiféle modernizálási lépést nem tesznek lehetővé. Mindeközben az argentin védelmi képességek már viccek tárgyát képezik az országban, bár a valóság ezeknél is sokkal reménytelenebb – erre a közelmúlt tragédiái világítottak csak igazán rá.
(Dél-amerikai Magyar Hírlap)