Az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnoka megerősítette, hogy az ország vizsgálja a szovjet örökségből származó, csehszlovák gyártású L-39 Albatros típusra alapozott kiképzőrepülőgép-flotta cseréjének lehetőségét. Az Albatros a világ kétség kívül legsikeresebb sugárhajtású trénere: 2900 darabos gyártás darabszámával utolérhetetlen a kategóriájában. A korábban a Magyar Légierőben is szolgáló típus új változatának, az L-39NG-nek a gyártása 2019-ben kezdődött, a néhány hónapja magyar többségi tulajdonba került Aero Vodochody csehországi üzemében. Ha másért nem, akkor ezért biztosan nem az L-39NG lesz a teljesen elöregedett, alapváltozatú L-39-esek váltótípusa Ukrajnában.
(Rob Schleiffert, Hollandia)
A koldusszegény Ukrajna a kategóriájának egyik legjobbját, a brazil Embraer által gyártott EMB314 Super Tucano-t szemelte ki váltótípusnak. A bökkenő ezzel csak pontosan a gép kategóriája: a Tucano turbópropelleres típus – így aligha lehetne erről azonnal, sugárhajtású lépcsőfok nélkül Szu-27 vagy épp Szu-24 kompexitásu típusokra ültetni a növendékeket.
(Dave_S., Witney)
Néhány napja egy félreérthető poszt – vagy nevezzük nevén: fake news – jelent meg az ukránok típusváltásával kapcsolatban, miszerint a Super Tucano váltana minden sugárhajtású típust az Ukrán Légierőben. Tény, hogy pénzük másra aligha lehet (sőt, valószínűleg erre sem) – de a Légierő gyorsan cáfolta a híresztelést. A Super Tucano-t az L-39-esek váltótípusaként kívánják rendszeresíteni.
(Karel Šubrt)
„Az ukrán légierő küldöttségének 2019-es brazíliai látogatása során megtekintettük az EMB314 Super Tucano harci-kiképző repülőgépet, amely jellemzői és képességei által helyettesítheti az L-39-es harci-kiképző gépet”- jegyezte meg az ukrán fegyveres erők légierőjének sajtószolgálata.
(Xu Zheng)
Az ukránok öt évvel ezelőtt már választottak egy nagyon is reális váltótípust: a kínai Hongdu JL-10 (exportnevén L-15 Falcon) utánégetős AI-222K-25F-es hajtóműve ukrán eredetű, kellően korszerű és lényegesen nagyobb másodlagos harci kapacitással bír, mint az L-39-es – aminek nyilván hasznát vehették volna a kelet-ukrajnai szeparatista területek elleni háborúban. Ugyan az üzlet tényként került bejelentésre, de végül semmi sem lett belőle. Épp úgy lehet ennek az oka a Kínával egyre inkább kardot rántó amerikai külpolitika nyomásgyakorlása, mint a kínai gép fejlesztésében segítséget nyújtó oroszok – nyilvánvaló okokból születő – vétója.
(Vitaly V. Kuzmin – Vitalykuzmin.net)
A kínai JL-10/L-15 már sokkal inkább tekinthető könnyű harci gépnek, mint sem kiképzőgépnek: a dél-koreai KAI T-50-eshez hasonlóan szuperszonikus típus, hajtómű-összteljesítménye még a T-50-esét is meghaladja. Harci terhelése, hatótávolsága megközelíti-, manőverezőképessége és tolóerő-tömeg aránya meg is haladja több “valódi”, modern harci gép, például a JF-17-es és a SAAB JAS-39D Gripen hasonló értékeit. A Magyar Légierőben is rendszerben álló Gripen változatnál modernebbnek tekinthető az avionikája is: például villámgyors pásztázású, passzív elektronikus eltérítésű antennával rendelkező repülőgép-fedélzeti rádiólokátorral rendelkezik. Szerkezete már nagy mennyiségben tartalmaz kompozitokat: ilyeneket a svéd gépnél csak igen kis mennyiségben használtak fel. Aerodinamikai kialakítása nagyon modern, miközben valószínűleg lényegesen olcsóbban fenntartható, mint például a két említett harci típus, nem is beszélve a hazai hajtóművek nyújtotta alkatérszutánpótlás-biztonsági és gazdasági előnyökről. Más kérdés persze a minőség, és tapasztalatok hiányában nehezen megítélhető a gép harci hatékonysága is – de ennek elemzése nem is a jelen cikk témája.
És ha már a svéd típus! Az ukránok egyszer már kihozták a Gripent is ideális váltótípusnak. A tervek szerint Lembergben (Lviv) licencben gyártották volna a svéd madarat. Ebből sem lett semmi – sokak szerint nem csak az ukrán gazdasági agónia miatt. Ahogy a politikusok, úgy a katonai vezetők is egy fajta nagyhatalmi-mámorban élnek, miközben az ország évek óta a nyugat lélegeztetőgépén agonizál. Az egykor hatalmas hadsereg más részeihez hasonlóan a légierő is szinte teljesen felmorzsolódott a több évtizedes gazdasági kilátástalanság, majd az erre egy lapáttal még rátevő háborús évek alatt. A polgárháborús helyzet elvágta a szovjet gépek oroszországi alkatrész-utánpótlását is, tovább gyorsítva az ukrán géppark amortizálódását. A folyamatos belpolitikai zűrzavar és a háborús helyzet a hadsereg felsővezetését is alaposan megtépázta: általános közvélemény Ukrajnában, hogy a hadsereget – sőt, magát az országot is – olyanok vezetik, akik teljesen elszakadtak a valóságtól. A folyamatos ide-oda kapkodás minden esetre tényleg ezt erősíti meg.
Mindezek tükrében nehéz megmondani, hogy mi lesz az ukrán Super Tucano-beszerzés sorsa. A gép ugyan alkalmas könnyű tűztámogatásra, de ez aligha lenne elégséges egy jól képzett, jól felszerelt hadsereg ellen – márpedig keleten ilyennel, ilyenekkel kellene szembe néznie az országnak. Nem is lehet kérdés, hogy Ukrajnának első sorban a harci gépek cseréjére kellene összpontosítania: hivatalosan két-két század, 30-35 év körüli MIG-29 és Szu-27 áll rendszerben, egy-egy csonka századnyi Szu-24 és Szu-25-ös társaságában. Ez is édeskevés lenne Oroszországgal szemben, de a valóság ennél is sokkal lesújtóbb: egyidőben alig néhány géppár repülőképes, miközben a kiképzőrepülésekkel is takarékoskodni kell, hiszen a gépek már közelítik a meghosszabbított élettartamuk végét is, miközben új alkatrészekhez Oroszországból aligha juthatnak.
A Super Tucano-k kapcsán megkérdeztük a brazil gyártót az ügyről. Amennyiben érdemi választ kapunk, megírjuk Önöknek.
(Dél-amerikai Magyar Hírlap – Szilvai)
Többre mennének használt nyugati, letárolt gépek üzembe helyezésével. Kérdés, hogy ki akasztana ezért bajszot az oroszokkal? Na meg persze az, hogy ki állná a cechet?
Röviden: senki.
Bővebben: az Egyesült Államoknak épp elég baja van jelenleg a faji zavargásokkal, és Trump is elfoglalt az újraválasztási kampányával. Eddig sem akart nagyon belefolyni az ukrán történésekbe. Ukrajna mindig is sokkal inkább a demokrata politikusok – jelesül többek közt a Biden-család – véres “játszótere” volt, mint sem a republikánusoké. Trump higgadt és relatíve konfrontációmentes politikát vitt az első ciklusában az oroszokkal szemben – úgy fest, nem akart Kína mellett egy újabb “frontot nyitni”.
Az Egyesült Államokon kívül nem sok egyéb “adakozó” jöhetne szóba.
Franciaország agresszívan próbálja dominálni a volt gyarmatai életét, de ezeken kívülre alig merészkedik. Nem mellékes, hogy a még tárolásban lévő, el nem adott Mirage F1-esekkel nem mennének sokra az ukránok, míg a korai Mirage-2000-esekhez igen költséges modernizálási programot kellene eszközölniük, hogy fel tudják venni a versenyt a modern keleti vasakkal – mindamellett legendásan drága az utolsó Mirage üzemben tartása, amit Franciaország hülye lenne saját zsebből állni.
Németország nem őrült meg, hogy szembe forduljon egyik legfontosabb EU-n kívüli gazdasági partnerével. A németországi “zöld fordulat” annyira nem sikerült zöldre, hogy Németország mostanra teljesen kiszolgáltatta magát az Oroszországból származó energiaimportnak. Nem mellesleg, mit is tudnának ők adni? Korai, vadász-feladatú Typhoon-t, esetleg kivonásra került / kerülő Tornado-t? Mindkettő üzemeltetése gondot jelentene keleten: a Typhoon kifinomultsága ismeretlen az ukránok számára, míg a Tornado-nak lassan már nem marad aktív üzemeltetője – és persze csak támadó feladatkörben lehetne alkalmazni, hiszen arra készültek (a német példányok). Mint írtam, eleve kizárt a német “beavatkozás” – történelmi okok miatt is.
Svédország sem evett meszet, bár letárolt A/B (és hamarosan C-k is) bőséggel állnának rendelkezésre. Igaz, az A/B-k egy része szétbontásra kerül, darabjaikat a svéd E-k gyártásánál fel fogják használni. Hasonló történt a magyarok részére készült géppel is anno. Kissé merész maholnap 30 éves fődarabokra alapozni, de ez nem jelen hozzászólás témája. Visszatérve Ukrajnára: a svédeknek épp elég idegességet okoznak az oroszok a “keleti-tengeren” – pardon – a Balti-tengeren. Mellesleg a Gripenbe annyi ország szállít valamit, ahogy aligha adná mindenki az áldását egy ilyen üzletre.
Olaszország és Spanyolország aligha akarna Ukrajna miatt gondot okozni magának – no meg épp elég kacatul állnak az otthoni dolgaikkal is. Az oroszokhoz masszívan közeledő Törökország aligha akarna bármit “elajándékozni” az oroszok ellenségeinek, míg Görögország épp eléggé ideges a török fejlesztések miatt ahhoz, hogy egy rozsdás szöget se vonjanak ki idő előtt.
Esetleg holland, belga, vagy dán F-16-os? Ugyan. Amerikai támogatás nélkül nem menne, és ki hinné el az ukránoknak, hogy anélkül vették meg őket…
Ez van. Egy életképtelen állam előbb-utóbb széthullik – könnyen lehet ez Ukrajna sorsa is a közeljövőben. Senkinek nem érdeke támogatnia, és igazán lehetőségek sincsenek benne. Amióta függetlenné vált, szinte semmi értékelhetőt nem tett le az ország az asztalra. A gazdaság romokban, és a társadalom is szétszakadt a nemzetiségi törésvonalak mentén. Csak idő kérdése a végzet, amire perpillanat senki nem akar gondolni nyugaton – pláne érintetté válni benne.