Energiaáremelés – A FIDESZ ma veszthette el a 2026-as kétharmadot
A FIDESZ nem ezzel a “programmal” nyert újabb kétharmadot áprilisban – de hogy utoljára, az a ma történtek után több, mint valószínűnek látszik. Borítékolható ugyanis, hogy a FIDESZ…
Világhírek
A FIDESZ nem ezzel a “programmal” nyert újabb kétharmadot áprilisban – de hogy utoljára, az a ma történtek után több, mint valószínűnek látszik. Borítékolható ugyanis, hogy a FIDESZ…
Kettős biztonsági nyomással – az orosz-ukrán háborúval és az illegális bevándorlókkal – indokolta a Magyar Honvédség készenléti fokozatának emelését a honvédelmi miniszter szerdán Csobánkán, az Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens…
Utasítást adott a haderő készenlétének fokozására a honvédelmi miniszter szerdán. Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán kiemelte: “korábban soha nem tapasztalt biztonsági kihívások érnek most bennünket”, mint például a szűnni nem…
Megkapták diplomájukat a Debreceni Egyetemen végzett első pilóták – közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI-vel szerdán. A hivatásos pilóta oklevelet nyolc – jordán, kazah, kenyai, magyar, mongol, török…
No nem a megérdemelt kivégzése helyszínére, az ugyanis sajnálatos módon a bűnözőt védő európai törvényi szabályozás miatt “elmarad”. A Franciaországban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt “salah abdeslamot”, a 2015. november…
Magyarországon az európai átlag feletti a földgáztározók töltöttsége – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az öt közép-európai külügyminiszter találkozóját követő sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter közölte: folyamatosan…
Joe Biden amerikai elnök megtartja az Egyesült Államok Oroszországgal kötött kétoldalú adóegyezményét, de felmondja Magyarországgal – ezzel a címmel jelent meg szerdán a National Review című amerikai konzervatív…
A háborús energiaárak és az európai energiaellátási problémák Magyarországra is kihatnak, ezért Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre a Karmelita kolostorba összehívta a kormánykabinetet, amelynek tagjai a szakmai kabineteket…
Vádat emeltek egy hollandiai (de nem holland!) férfi ellen, aki Dél-Magyarországról két nap alatt tíz határsértőt próbált az osztrák-magyar határhoz vinni – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes…
A magyar családpolitika célja visszaadni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét – mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden az Academia Paulista de Letras rendezvényén Brazíliában, São Paulóban. Novák Katalint José…