Devizapiac – Erősödött hétfő reggelre a forint
Erősödött a forint a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn reggel hét órakor a forint jegyzése 0,2 százalékkal állt erősebben a péntek estihez képest…
Hírek a Kárpát-Medencéből
Erősödött a forint a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn reggel hét órakor a forint jegyzése 0,2 százalékkal állt erősebben a péntek estihez képest…
Az ukrán-magyar határszakaszon 8067 ember lépett be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 344-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)…
A “migránsinváziót” Szerbia déli határán kell megállítani – mondta a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szombaton Palicson, a vajdasági magyarság Szent István-napi központi rendezvényén. Nem válhatunk a nyugati utópiák…
Üzenetnek és példának nevezte minden nyugati és keleti népnek a Kurultajt az Országgyűlés elnöke szombaton Bugacon, a rendezvény megnyitóján. Kövér László emellett hevesen ostorozta a nyugati világ “szellemi…
Augusztus 30. és szeptember 4. között tartják a 18. Budapest Short Film Fesztivált, vagy közismert nevén a BUSHO-t, amelyen a nevezett csaknem 1000 filmből 65-öt láthatnak az érdeklődők…
Átlagosan 69 évre teszik a rájuk váró nyugdíjkorhatárt a 30-59 évesek – derül ki a K&H a legfrissebb felméréséből, amelyet szombaton juttattak el az MTI-nek. A K&H negyedévente…
Darázs címmel mutatnak be krimit Budapesten, a margitszigeti Kristály Színtéren; az iskolai zaklatásról szóló, érzékenyítő előadás Ördög Tamás rendezésében látható szeptember 30-tól. A Delta Produkció és a Kristály…
A Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében. Az államtitkár a szombati…
Az ukrán-magyar határszakaszon 8165 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8832-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton…
Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában…