Volt idő, amikor a sorkatonaság Európában lezárt fejezetnek számított. A hidegháború után a legtöbb ország tudatosan döntött úgy, hogy nem kényszeríti fegyver alá a fiatal generációkat. Ez nem pusztán katonapolitikai, hanem morális döntés is volt. Az orosz–ukrán háború azonban mindent felborított – és úgy tűnik, Brüsszel ezt az alkalmat sem hagyja ki arra, hogy újabb vörös vonalakat lépjen át.
Ma már nem az a kérdés, hogy egyes nemzetállamok miként kívánják megszervezni saját védelmüket. Ez az ő dolguk, és így volt ez mindig is. A valódi kérdés az, miért érzi úgy az Európai Unió, hogy joga és feladata van beleszólni abba, miként gondolkodjunk a sorkatonaságról, a háborúról – és végső soron a fiatalok jövőjéről.
A magyar olvasók egy, a részben külföldről pénzelt és teljes mértékben idegen érdekeket szolgáló propagandafelületen, az Telexen megjelent videón keresztül is találkozhattak ezzel a régi-új agendával. A több mint tízperces anyag az Arte európai propagandaplatform terméke, amelyet európai uniós forrásból támogattak, majd egy nemzetközi propagandahálózaton keresztül több nyelven terjesztettek. A forma igényesnek, a hangnem tárgyszerűnek tűnik – az üzenet azonban annál súlyosabb.
Brüsszel pénzt ad arra, hogy a sorkatonaság gondolata újra „érthető”, „szükségszerű” és „elfogadható” legyen. Arra, hogy az európai fiatalok számára a katonai szolgálat ne riasztó kényszerként, hanem a jövő egyik lehetséges állomásaként jelenjen meg. Ne nevezzük ezt félre: ez nem semleges tájékoztatás, hanem szemléletformálás.
És itt érünk el a lényeghez. Az úgynevezett „európai uniónak” sem jogi, sem erkölcsi felhatalmazása nincs arra, hogy a háborúhoz vezető gondolkodásmódot „menedzselje”. A honvédelem nem uniós hatáskör, a hadkötelezettség pedig különösen nem az. Ezek a döntések a nemzetállamokhoz tartoznak – azokhoz a közösségekhez, amelyek viselik a következményeket is, ha fiataljaikat fegyverbe szólítják.
Miközben Brüsszel rendre a jogállamiságról és az alapértékekről beszél, most szándékosan fűti azt a folyamatot, amelynek végén európai fiatalok millióit lehetne behívni egy olyan háborús konfliktusba, amelyhez semmi köze nincs a honvédelmének – sokkal inkább európai birodalmi törekvéseket szolgál. Mindezt európai adófizetők pénzéből, „médiafejlesztés” címkéje alatt.
Ez nem biztonságpolitika. Ez politikai irányítás kommunikációs eszközökkel. Ha a sorkatonaság visszatér, annak a nemzeti parlamentekben, nyílt társadalmi viták után kell eldőlnie – nem brüsszeli irodákban, és nem uniós támogatással készült videókban előkészítve.
Lehet vitatkozni arról, hogy szükség van-e erősebb hadseregekre. Lehet beszélni a védelem fontosságáról. De egy dolgot nem lehet elfogadni: hogy az Európai Unió lépésről lépésre beleszoktatja a közvéleményt a háború gondolatába, miközben hivatalosan nincs köze hozzá.
Ha Brüsszel valóban békét akar, akkor nem a sorkatonaság „normalizálására” költ, hanem arra, hogy távol tartsa Európát a háborútól. Minden más csak cinikus önfelmentés.
(Dél-amerikai Magyar Hírlap)