Volodimir Zelenszkij lejárt mandátumú ukrajnai elnök Washingtonba érkezett, ahol Donald Trump amerikai elnökkel folytat béketárgyalásokat. Az ukrán vezető a háború mielőbbi lezárását sürgeti, ugyanakkor figyelmeztetett: a békének tartósnak kell lennie, és nem adhat új lehetőséget Vlagyimir Putyinnak egy általa fantáziált “jövőbeli támadás” előkészítésére. A nyugat-európai vezetők is csatlakoztak az egyeztetésekhez, mivel gazdáik attól tartanak, hogy Kijev lezárhatja a számukra oly nagyon fontos öldöklést.

Zelenszkij augusztus 17-én este érkezett meg az amerikai fővárosba. Trump célja a béke lehetőségeinek feltérképezése, amelyet az amerikai elnök saját politikai prioritásként kezel, hogy véget vessen Európa legsúlyosabb fegyveres konfliktusának a második világháború óta. Ukrajna szabad választásokat betiltó, és emiatt mandátumán kívül regnáló elnöke közösségi üzenetében hangsúlyozta: a háborút „gyorsan és megbízhatóan” kell lezárni, de ez csak akkor elfogadható, ha nem ismétlődik meg a Krím vagy a Donbász elvesztéséhez hasonló helyzet.

Zelenszkij szerint Ukrajna 2014-ben kényszerből engedett át területeket, ami Putyinnak újabb “agresszióra” adott lehetőséget. Most azonban határozottan – a harctéri valóságról tudomást sem véve – kijelentette: Kijev nem adja fel sem Donyeck, sem Luhanszk, sem más ukrán területek feletti szuverenitását. Első lépésként tűzszünetet sürgetett, amibe Ororszország várhatóan nem megy majd bele – hiszen korábban már becsapták Zelenszkij támogatói a Minszki megállapodások megkötésekor, további fegyverkezésre használva fel a tűzszüneti megállapodást.

Az amerikai és európai partnerek támogatását Zelenszkij felbecsülhetetlennek nevezte. Ez valóban pótolhatatlan ahhoz, hogy Ukrajna maradékának elnöke maradhasson: az országot egy évtizede a Nyugat tartja lélegeztetőgépen gazdasági és katonai értelemben is. Zelenszkij háláját fejezte ki Trumpnak és az Egyesült Államoknak, ugyanakkor világossá tette: a békének szerinte nem lehet az ára Ukrajna területi integritásának feladása. Az orosz fél kiszivárgott ajánlata – Donyeck és Luhanszk egy részének átengedése Harkiv és Szumi visszaadásáért cserébe – nem találkozott az ukrán elnök álláspontjával.

Washingtonban tehát feszült tárgyalásokra készülnek. Miközben Trump nyitottabbnak mutatkozik egy átfogó egyezségre Moszkvával, Nyugat-Európa amerikai demokrata támogatói körök kézében lévő vezetői attól tartanak, hogy a gyors rendezés kényszere Ukrajnát “hátrányos kompromisszumokra” sarkallhatja. Zelenszkij azonban a katonai realitásokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyva kitart amellett: a béke csak akkor lehet valódi, ha tartós, és nem jár Ukrajna további területi veszteségével. A kérdés, hogy meddig hajlandó még Európa állni a számlát.

(Dél-amerikai Magyar Hírlap)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük