Magyarország és Madagaszkár kész a kétoldalú kapcsolat dinamikusabbá tételére, amit nagyban segít az is, hogy a két ország a közöttük lévő nagy földrajzi távolság ellenére is azonos álláspontot képvisel a világot feszítő legjelentősebb problémákat illetően – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a madagaszkári kollégájával, Rasata Rafaravavitafikával közös sajtótájékoztatóján diplomáciatörténeti eseményt emlegetett, mondván, még soha nem került sor külügyminiszteri látogatásra a kelet-afrikai országból.
Kiemelte, hogy a két ország jövőre ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját, ami kiváló alkalom a viszonyrendszer intenzívebbé, dinamikusabbá tételére.
“Bár két távoli országról beszélünk, mintegy nyolcezer kilométer van közöttünk, mégis a világot feszítő legjelentősebb problémák tekintetében teljesen azonos álláspontot képviselünk” – mutatott rá.
“Madagaszkár és Magyarország két olyan ország, amely egyértelműen kiáll a béke mellett. Egyértelmű az álláspontunk, hogy bármilyen háborúról van is szó, a fegyverszállítások a háború idejének és földrajzi kiterjedésének veszélyét hordozzák magukkal, újabb emberáldozatokat okoznak és újabb pusztításhoz járulnak hozzá” – folytatta.
Leszögezte, hogy így van ez Ukrajna vonatkozásában is, ahol a felek mielőbbi fegyverszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaznak az emberéletek megmentése érdekében, illetve kiállnak a párbeszéd csatornáinak nyitva tartása mellett, és elutasítják a nemzetközi szervezetek átpolitizálását.
Szijjártó Péter, miután egyetértési megállapodást írtak alá a két ország külügyminisztériuma közötti politikai konzultációkról, arra is kitért, hogy következetesen kiállnak amellett, hogy minden államnak joga van a szuverenitáshoz, ahhoz, hogy saját maga hozzon döntést a jövőjéről, ezért elutasítják a külső beavatkozásokat a belső politikai folyamatokba.
“Visszautasítjuk, hogy csak azért, mert valamely ország nagyobb, erősebb vagy ütőképesebb hadserege van, megmondja másnak, hogyan éljen, milyen politikai rendszert vagy berendezkedést alkalmazzon” – figyelmeztetett.
Aláhúzta, hogy ennek megfelelően az együttműködést a kölcsönös tiszteletre alapítják. “Hisszük, hogy a kölcsönös tisztelet visszatérése a nemzetközi politikába alapvető fontosságú, s a kioktatás és a leckéztetés helyett egymás tiszteletére van szükség” – tudatta.
A miniszter arról számolt be, hogy egyre nő a magyar turisták száma Madagaszkáron, amelyet nemrég a folyamatos fejlődése nyomán egyértelműen átsorolhattak a látogatható országok kategóriájába.
“Szeretném elmondani azt is, hogy mi itt Magyarországon felelősségteljes gazdaságpolitikát folytatunk, amely a gazdaság növekedését és a környezet védelmét egyensúlyba állítja. Számunkra a zöld nem egy ideológia, hanem következetes törekvés a bolygó és a természet védelmére és megóvására” – mondta.
Szavai szerint ennek keretében működik együtt a két ország a jövőben a klímaváltozás elleni harcban, a Hungary Helps program ezért eddig nagyjából 45 millió forinttal támogatta a madagaszkári erdősítési projekteket, így segítve elő a talajerózióval szembeni fellépés és a biodiverzitás megőrzésének sikerét.
Emellett – mint közölte – a gazdasági együttműködés erősítése mellett döntöttek a helyi körülményeknek megfelelő mezőgazdasági tevékenységek, a szárazságtűrő növények és vetőmagok fejlesztése, valamint a vízgazdálkodás és a biztonságos vízellátás területén.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a helyi partnerintézményével több közös kutatást és projektet indít a fejlett hazai technológiák mielőbbi ottani felhasználása érdekében – tájékoztatott.
Fontosnak nevezte az ösztöndíjprogramot is, amelynek a keretében évente tíz madagaszkári diák tanulhat magyarországi egyetemeken.
Bejelentette, hogy a Madagaszkárra előző nap lesújtó trópusi ciklonra tekintettel a kormány ötmillió forintos gyorssegélyt nyújt az országnak a legnehezebb helyzetbe került családok számára, és hazánk a továbbiakban is kész az együttműködésre az élet normalitásának helyreállítása céljából.
(MTI / Képek: MTI/Szigetváry Zsolt)