Magyar Nagydíj – Russell rajtolhat az élről
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.…
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.…
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrajnai háború nyomán előállt “tragikus helyzet minden aspektusára” csak a béke jelentheti a megoldást. Szijjártó Péter erről Esztergomban, a Mathias Corvinus Collegium (MCC)…
Ha Gyurcsányékon múlna, mindenki piaci árat fizetne az üzemanyagért – közölte a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szombaton. A nagyobbik kormánypárt a DK-s Molnár Csaba nyilatkozatára reagálva közleményében…
A Silver és a Gold Tour kategóriával folytatódott szombaton Szilvásváradon a Masters Nemzetközi Versenysorozat. Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója az MTI-nek elmondta: esély van arra, hogy…
Régóta nem látott és nem tapasztalt, különleges helyzetben van ebben az évben egész Európa, így Magyarország is, a háborús konfliktus okozta válsághelyzet mellett a rendkívüli aszállyal is meg…
Nicholas Latifi, a Williams kanadai versenyzője futotta meg a legjobb köridőt a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati harmadik, esős szabadedzésén. A mezőny egyik leggyengébb autójában…
Csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági erőgépek, traktorok, valamint a taxik kaphatják a 480 forintos garantált áron az üzemanyagot, a Mol javaslatára, a kormány döntése értelmében – jelentette be…
A brazil Caio Collet nyerte a Forma-3-as sprintversenyt, a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj első betétfutamát, amelyen Tóth László a 26. helyen zárt. A vizes pályán megrendezett 40 perces…
Nem tudták megtartani, elhalasztották a szombatra tervezett Hervis Balaton-átevezést. A szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleménye szerint a szervezőbizottság az elmúlt két napban folyamatos kapcsolatban volt az Országos Meteorológiai…
Esik az eső a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a csapatvezetők éppen ezért nehéz időmérő edzésre számítanak szombaton. A pénteki perzselő hőség után felfrissült az idő a Hungaroringen,…