Virth Balázs szerint tanítványa, Milák Kristóf, a 200 méter kétszeres világbajnoka és világrekordere 100 méter pillangón is világcsúcsot úszhat. A mesteredző az M1 aktuális csatornának nyilatkozva szombaton azt mondta, hogy már a budapesti vb-n – ahol Milák mindkét pillangószámban aranyérmet érdemelt ki, a hosszabbikon világcsúccsal – meg lehetett volna a rekord a rövidebb távon is.
“Ez most azért nem sikerült, mert szereplése a 4×200 méteres gyorsváltóban sokat kivett belőle. Amellett míg a 200 pillangó a vérében van, érzi, mit és hogyan kell csinálnia, százon van még javítani való, főleg a rajtot és a fordulókat illetően” – jelentette ki az edző.
Virth Balázs kitért rá, hogy a budapesti vb-t követően három nap pihenőt kapott Milák, majd rögtön folytatták a felkészülést a hat hét múlva kezdődő Európa-bajnokságra.
“Megígértem neki, ha jól sikerül a világbajnokság, márpedig ez történt, az Eb-n más számokban is kipróbálhatja magát” – említette meg az edző. Elárulta, hogy Milák a két pillangószám mellett a váltókon kívül a 100 és a 200 méter gyorson is el akar indulni.
Az interjúban szó esett a tavaly szeptember óta tartó közös munkáról is, és Virth nem hallgatta el, hogy sokan féltették őt az együttműködéstől.
“Akármilyen feszültség volt is az előző edzőjével, Selmeci Attilával folytatott munkában, én azzal vettem át őt, hogy amit együtt csináltak, az szakmailag zseniális volt” – jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy Miláknak tetszik az új helyzet. “Élvezi, hogy véleményt alkothat, van beleszólása, de természetesen a döntés az enyém.”
Virth Balázs beszélt másik klasszis tanítványáról, a 200 méteres női pillangó korábbi világbajnokáról, Kapás Boglárkáról is, aki a budapesti vb-n fő számában hetedik lett.
“Az előzmények ismeretében – az év eleji betegség, a sok kihagyás, a kevés felkészülés után – ez a hetedik hely bravúr volt, a maximumot kihozta magából” – dicsérte tanítványát. Elmondta, hogy Kapás ismételten elkapta a koronavírust, három-négy napig volt lázas, ez a felkészülés szempontjából nagyon visszavetette, emiatt kérdőjelessé vált az Eb-szereplése.
“Ha a jövő hét vége felé el tudja kezdeni az edzéseket, akkor fel tud készülni az Európa-bajnokságra és tud indulni. Ebben reménykedem, más forgatókönyvbe bele se merek gondolni” – fogalmazott az edző.
(MTI)