Járókelők tepertek le egy fiatal lányokat molesztáló kancigányt Nagykanizsán. A szemtanúk elmondása alapján egy lakótelepen támadta meg első áldozatát az ösztönlény, azonban a segélykiáltást meghallva többen is a megtámadott nő segítségére siettek, így a “bátor” kancigány elfutott – de megmenekülése után azonnal újabb áldozat után nézett. Hamarosan két másik lányt kezdett el zaklatni, ekkor fogták el a bátor járókelők cigányt.
Öröm az ürömben, hogy végre láthattunk némi társadalmi reakciót a cigány barbarizmussal szemben – és az elkövetőt is sikerült a Rendőrség kiérkezéséig a helyszínen “marasztalni”. A rossz hír, hogy szinte bizonyos, hogy a “T. Bíróság” úgyis elengedi majd – ahogy szokta. A végén még a bátor járókelőknek kell majd “önbíráskodás”, vagy “személyi szabadság megsértése” miatt bíróság elé állniuk. Bármilyen abszurd is a lehetséges forgatókönyv, nagyon is reális – sajnos volt már rá bőven példa az Óhazában.
Tipikus példája a cigány hiénamentalitásnak, hogy mindig csak sokkal gyengébb áldozatba tudnak belekötni, avagy cigány túlerő esetén tudnak “érvényesülni” – egyébként gyávák. Nem véletlen, hogy nálunk Dél-Amerikában nem tudtak telepeik kialakulni: itt sosem tűrte volna el a lakosság a cigányok parazita életmódját. Sajnálatos, hogy Mexikóban – mindössze legfeljebb néhány ezer cigánybűnözőnek “köszönhetően” – a magyarokat évtizedeken, de mondhatjuk nyugodtan, egy egy bő évszázadon át a cigány parazitákkal azonosították, ezért egyetlen országként Latin-Amerikában, a “magyarok” megítélése Mexikóban nagyon rossz volt. A bemocskolt címert nagyon nehéz lemosnia a magyarságnak magáról: sajnos Mexikóban a mai napig a magyarokat (húngaros) cigánynak, a cigányokat magyarnak is nevezik. Ma is élő szólás a “vive como húngaro“, vagyis “úgy él, mint egy magyar”, amivel elsősorban az egyik helyről a másikra vándorló, vándor-tolvaj életet élő cigányokat illetik.
(Dél-amerikai Magyar Hírlap/magyarországi médiaértesülések nyomán / Címlapkép: képernyőmentés YouTube/atv)
Szégyen, hogy Mexikóban a cigányok miatt ilyen borzalmasan rossz a magyarság megítélése. Sajnos Európában utazva is találkoztam negatív megítéléssel. Nem hiába, ez a förtelmes népség beleég annak a népnek a történelmi tudatába, amelyikkel találkozott. Sehol sem tűrték meg őket, csak mi voltunk olyan hülyék a korábbi Monarchia területén, hogy nem irtottuk ki, vagy kergettük el őket addig, amíg lehetett volna.
Na nem kell olyan messzire menni! Ausztriában a nyolcvanas évek végén a nagy bevásárlóközpontok többségében ott volt a felirat, hogy MAGYAR, NE LOPJ!
Tény, a saját szememmel láttam Grazban! 1989-ben a magyarok, frissen kiváltott valutájuk és valutalapjaik társaságában szinte megrohanták a nyugati, azon belül is leginkább az ausztriai bevásárlóközpontokat, áruházakat. A magyarokkal együtt pedig a cigányok is kimehettek, az eredmény pedig borítékolható volt. Valutára nekik nem volt mit váltani, így eleve lopni mentek ki a cigányhordák. Érdekes történelmi színfolt ez, nem is a cigányság és a “MAGYAR, NE LOPJ!” megalázó tábla miatt. A baloldali diktatúra végnapjaiban olyan folyamatok játszódtak le Magyarországon, amelyből ma is lenne mit tanulnia az utókornak.
Remek észrevétel Krisztina! Nem is olyan régen irtunk a nyomtatott számban erről a nagy bevásárlási rohamról. Dél-Amerikában az volt az emberek fő reakciója, hogy “akkor legalább volt pénze az embereknek” – csak lehetőség nem, hogy szabadon elköltsék. A silányabb KGST-termékek iránti csökkenő igény, a nyugati beszerzési források lehetővé válása – nem is beszélve a nemzetgazdasági, világpolitikai viszonylatairól – tényleg egy óriási sztori, ami még ma is lenyűgözi az ittenieket.A hat oldalnál sokkal többet is írhattunk volna – de akkor már nem cikk, hanem könyv lett volna 🙂
Direkt csinálja, ugye? Csak hogy még inkább hiányozzon az a nyomtatott szám nekünk, akik sosem kaphatják meg 😉
Isten őrizz! Ha tényleg van rá igény Magyarországon, tehát legalább 40-50 előfizető, akik tudnak várni plusz egy, másfél hetet a lapra – és fizetni bő kétszeres, szűk háromszoros árat – akkor megoldjuk! Ilyen példányszám mellett lenne értelme egy csomagként elküldeni, Budapesten redisztributálni – és mégsem kerülne tízszer-tizenkétszer annyiba a lap. Egyenként küldve sajnos ez a realitás a gyorsposta szolgáltatók árai alapján. Nagyjából egy tucat érdeklődést kaptunk Európából a bő egy év alatt, amióta újraindultunk. Ez még sajnos messze nem elég. Alternatíva, hogy egy csomagban, havonta postáznánk – rendes postai küldeményként. Ez esetben két, akár három hónapos számokat olvasgatna az előfizető – ez sem épp ideális.