Negyven éves az IBM PC
Negyven éves az IBM PC: minden idők egyik legnagyobb hatású személyi számítógépét 1981. augusztus 12-én mutatták be Amerikában, a technikai újítás Magyarországra négy évvel később, 1985-ben jutott el…
Negyven éves az IBM PC: minden idők egyik legnagyobb hatású személyi számítógépét 1981. augusztus 12-én mutatták be Amerikában, a technikai újítás Magyarországra négy évvel később, 1985-ben jutott el…
Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 663 658 embert oltottak be Magyarországon, közülük…
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejártáig több mint 150 ezer magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért. Nagy-Britannia tavaly január…
Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet – jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki, a Facebookra feltöltött videóüzenetében. Szentkirályi Alexandra egyben arra biztatott, hogy a…
A magyar válogatott maradt a 37. helyen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek az élén továbbra is Belgium áll. A belgák mögött a Copa America-ezüstérmes brazilok megelőzték…
Alaptalannak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön azokat az aggodalmakat, amelyeket az amerikai diplomácia az előző este a lengyel alsóházban megszavazott két jogszabály miatt fejezett ki. Morawieckinek a…
A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak Moszkvában szerdán, az első…
A világon 203 980 078 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 314 007 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli…
A héten megint több mint 214 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel csaknem 7,6 millió adagra nőtt az országba szállított Comirnaty oltóanyagok mennyisége – közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi…
Bács-Kiskun megye intézményeiben mintegy 620 fő immunizálása van betervezve a hétre, ebből a kecskeméti Margaréta idősek otthonában szerdán 51 ellátott kapta meg a harmadik oltását. Kovács Ernő megyei…