Késely Ajna összesítésben a 9., Mihályvári-Farkas Viktória pedig a 12. helyen végzett, ezzel nem jutott döntőbe 1500 méter gyorson a tokiói olimpia úszóversenyeinek hétfői előfutamaiból. A 2019-es kvangdzsui világbajnokságon hatodik Késely az utolsó futamban szerepelt – többek között a címvédő amerikai Katie Ledeckyvel -, és 1400 méterig a negyedik pozícióban tempózott, azonban az utolsó 100-on megelőzte őt az ausztrál Kiah Melverton, s ezen úszott el a finálés szereplés, ugyanis éppen mögötte lett kilencedik a 15:59.80 perces idejével.

Késely Ajna a női 1500 méteres gyorsúszás előfutama után.
(MTI/Kovács Tamás)


    
“Bizakodó vagyok, hogy a 400-as búcsú után lelkileg össze tudtam szedni magam. Nehéz év van mögöttem, másfél-két hónapja olyan gödörben voltam, hogy nem tudtam ki tudok-e jönni belőle. Összességében jó 1500 volt, rég úsztam 16 percen belül” – mondta a Kőbánya SC 19 éves versenyzője, aki látta, hogy az ausztrállal van nagy versenyben és azt is sejtette, hogy ezen múlhat a döntő. Hozzátette, talán nem is baj, hogy mostani főszáma, a 800, valamint a váltófutamok előtt nem kell még egy 1500 métert úsznia.

Mihályvári-Farkas Viktória a női 1500 méteres gyorsúszás előfutama után.
(MTI/Kovács Tamás)


    
A Ferencváros 17 éves tehetsége, a 400 méter vegyesen hatodik Mihályvári-Farkas a harmadik futamot úgy nyerte meg, hogy 16:02.26 perces ideje majdnem 12 másodperccel jobb az eddigi egyéni csúcsánál. Ráadásul mivel a nőknél ez debütáló szám az olimpián, így a következő futam végéig olimpiai csúcstartó is volt vele.
    
“Nagyon örülök az egyéni csúcsnak, de sajnálom, hogy nincs tizenhat perc alatt. Az első ötszáz méter jó volt, az utolsó ötszázon pedig a szeretteim tartották bennem a lelket” – mondta Mihályvári-Farkas.


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük