Karácsony Gergely főpolgármester 2019-es választási kampányígéreteire emlékeztetett a Fidesz fővárosi szervezete hétfőn közösségi oldalán. A bejegyzésben azt írták: most, hogy Karácsony Gergely elindította kampányát a miniszterelnök-jelölti tisztségért, “ideje felfrissíteni memóriánkat”, ezért a főpolgármester “Budapest alkotmánya” című programjából idéztek. Akkor a főpolgármester még úgy fogalmazott: “Budapest mindannyiunk közös otthona, ahol nincsenek első és másodrangú állampolgárok”, majd másodrendű állampolgárnak minősítette az autóval közlekedőket – emelte ki a Fidesz.
    
Arra is rámutattak: a főpolgármester akkor még úgy vélekedett, hogy “a főpolgármesternek, a kerületi polgármestereknek és a Fővárosi Közgyűlésnek nem üzleti vagy pártérdekeket, hanem az itt lakók érdekeit kell szolgálniuk”, majd benevezett a baloldali koalíció miniszterelnök-jelölti versenyébe.
    
Bár 2019-ben még azt írta, hogy “Budapest 23 kerületből álló egység, amelyen belül biztosítani kell a külső és a belső kerületek egyenletes fejlődését”, megválasztása után “lenullázta” a jobboldali vezetésű kerületek útfelújítási büdzséjét – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt fővárosi szervezete.
    
Arra is felhívták a figyelmet, hogy Karácsony Gergely választási programjában még az szerepelt, hogy “a városlakók politikai részvétele nem merülhet ki abban, hogy megválasztják a képviselőiket”. “Minden jelentősebb döntés előtt ki kell kérni az érintettek véleményét, különös tekintettel a tervezett beruházásokra” – állt a programban, majd a főpolgármester a nyilvánosság kizárásával módosította a Blaha Lujza tér felújítási terveit.
    
A főpolgármester azt is leírta, hogy “a városnak nyitottan, átláthatóan és korrupciótól mentesen kell működnie, ahol minden közérdekű adat és szerződés nyilvános, könnyen hozzáférhető”, majd “ölbe tett kézzel nézte végig” a Leisztinger-Tüttő-féle “buszmutyit” és a Lánchíd ötmilliárd forintos drágulását – jelezte a Fidesz.
    
Hozzátették: a programban még az is szerepelt, hogy “a központi költségvetés Budapestet érintő fejezeteiről a Fővárosi Közgyűlés is döntést hoz”, ám Karácsony Gergely egyszemélyben döntött Budapest központi költségvetéséről.
    
Hangsúlyozták: Karácsony Gergely arról is írt, hogy “a főpolgármester, a kerületi polgármesterek és a Fővárosi Közgyűlés munkáját minden esetben a budapestiek érdekei határozzák meg”. “Ennek megfelelően a főpolgármester, a kerületi polgármesterek és a Fővárosi Közgyűlés felelősséget vállalnak a budapestieket érintő minden kérdésben” – vélekedett akkor a főpolgármester, majd másfél évig nem tett mást, mint panaszkodott, magyarázkodott, a kormányra mutogatott és mindenféle felelősséget hárított – emelte ki a Fidesz.
    
A nagyobbik kormánypárt fővárosi szervezete felhívta a figyelmet arra, hogy Karácsony Gergely új programját olvasva emlékezni kell ezekre a hangzatos szavakra, “majd a kiábrándító valóságra”.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük