Hétfő este, több, mint egy hónappal a perui elnökválasztás második fordulója után a Nemzeti Választási Bizottság hivatalosan is kihirdette a győztest. A hivatalos eredmény ismeretében kijelenthető, hogy a perui választók nagyon nagyon nagyon kicsi többségének az akaratából ismét egy hívő katolikus kerül az elnöki székbe.
Pedro Castillo Terrones a szélsőbaloldali Peru Libre párt jelöltjeként győzte le a szélsőségesen liberális gazdaságpolitikát hirdető Fuerza Popular jelöltjét, Keiko Fujimorit, aki elismerte a hivatalos végeredményt.
Ezzel pontosvessző került a több, mint egy hónapja húzódó választási számháborúra, ami alatt a csak pár tízezer szavazattal kevesebbet szerző jelölt minden igyekezetével azon volt, hogy meggyőzze a választási bizottságot, és a nemzetközi közvéleményt a perui baloldal által elkövetett választási csalásokról, és ezáltal kellő számú, az ellenfélre leadott szavazatot érvénytelenítsen.
A benyújtott választási panaszok, fellebbezések, és bizonyítékok elbírálása hat hétig odázta el a hivatalos eredményhirdetést. Ezalatt az idő alatt minden hétvégén dobokkal meg zászlókkal masíroztak fel alá a feltüzelt perui választók, és a nyilvánvaló politikai feszültséget a nem annyira objektív és még kevésbé távolságtartó helyi média egyáltalán nem csillapította. A politikai bizonytalanság és a marxista jelölt győzelmétől való rettegés a perui sol árfolyamán is jól látszott, ami többször is negatív rekordokat döntött a dollárral szemben.
A szimbolikus aktusok mágikus erejét mutatja, hogy még a nem éppen gránitszilárdságú perui demokratikus intézményrendszerek által deklarált hivatalos választási végeredmény is jobb, mint a konstans bizonytalanság lebegtetése a kommunista választási csalás narratívájával. Aminek a végére persze szintén nem kerül pont, és az “elcsalt választás” valószínűleg olyan erős érv lesz majd a következő parlamenti ciklus vitáiban, mint amilyen az Apal Corsa volt anno az autós kártyában.
És persze sem a konstriktív kongresszusi vitákhoz, sem a baloldali kormány gyors megalakulásához sem látható még, hogy sima út vezetne.
Most van egy ki szusszanásnyi szünet az elnök beiktatásáig, de hogy utána Castillo valóban tudja-majd kormányozni az országot, hát az egy másik kérdés.
És nem csak amiatt, mert a választás során hangoztatott populista szólamokból (nincs többé szegény egy gazdag országban, meg hasonlók) nem következtethető ki semmiféle konkrét kormányzati tevékenység. A ma kihirdetett választási nyertesnek ugyanis nincs releváns tapasztalata sem a közhivatalokkal, sem a politikai intézményekkel, sem pedig a perui közélet szereplőivel. A politikai szervező munkát a pedagógus szakszervezetben sajátította el, és a pedagógus szakszervezeti mozgalomban szerzett vezetői tapasztalatokat is. Ez pedig a kismillió egyéni érdek mentén kuszálódó perui közéletben szinte a nullával egyenlő esélyt jelent arra, hogy a vidéki tanárnak valóba sikerüljön kitöltenie 2026-ig tartó hivatali idejét. Abban az országban, ahol az előző ötéves választási ciklusban négyen is megfordultak az elnöki székben.
(Soós Tamás/Inkalauz)
