„A világjárvány jelen hullámának csúcsát viszonylag alacsony halálozási arány mellett fogjuk legyőzni. Amit a teljes körű karantén bevezetésével tettünk, nagyon okosan tettük: tömegek (megfertőződését) akadályozta meg. Ellenkező esetben most olyan állapotok lennének nálunk is, mint Brazíliában ”- magyarázta dr. Guillermo Sequera.
Dr. Sequera, az egészségügyi felügyelet igazgatója hozzátette, hogy Paraguay az utolsó előtti ország (Dél-Amerikában – a szerk.) az esetszámok tekintetében. Rámutratott, hogy a generációs különbség hogyan befolyásolhatja a vírusok tömeges terjedését vagy elszigetelődését.
„A fiatalokat nem a COVID-19, hanem a “globális felmelegedés” érdekli (szerencsétlenek – a szerk. megjegyzése). Az idősek pedig nem törődnek a “globális felmelegedéssel”, de a COVID-19 foglalkoztatja őket” – magyarázta.
A Sequera rámutatott az ellátórendszer korlátaira is: amíg az intenzív osztályokon az ágyak számát folyamatosan növelni tudják – a képzett, kritikus feladatot ellátó egészségügyi személyzet létszáma nem növelhető abban az ütemben, amit a helyzet megkívánna.

„Mindenütt hiány van intenzív terápiás orvosokból. De ez így van az egész világon, még az Egyesült Államokban is. Ha nem dupláztuk volna meg az ágyak számát, a betegek ellátás nélkül (nagyobb számban) halnának meg”- hangsúlyozta.
Ami az Ivermektin felírását illeti a koronavírus okozta megbetegedésben szenvedők zámára, Sequera jelezte, hogy ő is szeretné, ha ezt a gyógyszert a koronavírus kezelésében is alkalmaznák.
„Szeretném ha használhatnánk, de nem tudjuk ajánlani, mivel nincs tudományos bizonyíték (a hatásosságára). Az ilyen vírusoknak van egy ciklusa. A mi oldalunkról – mint az Egészségügyi Minisztérium képviselője – nem tudom ajánlani. Ha az orvos ezt (ennek ellenére) meg akarja tenni, akkor felelősséget kell vállalnia ”- magyarázta Sequera.
(Dél-amerikai Magyar Hírlap / Wochenblatt / ADN Paraguayo / képek: Paraguayi Egészségügyi Minisztérium)
