Az innovációs és technológiai miniszter döntése értelmében csütörtökön indul a 2020-as pótfelvételi eljárás. Az Oktatási Hivatal csütörtök este az MTI-vel közölte: augusztus 9-éig lehet pótfelvételire jelentkezni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel közölte: az elmúlt évektől eltérően idén állami ösztöndíjas formában több képzési területen is be lehet jutni az egyetemekre a pótfelvételi eljárás keretében. A lehetőséggel azok a diákok élhetnek, akiket az általános eljárásban nem vettek fel, vagy akik korábban nem adtak be jelentkezést.
Stratégiai célnak nevezték, hogy a magyar fiatalok nemzetközi összevetésben is versenyképes tudásra tegyenek szert a felsőoktatásban, jobb egyetemeken, korszerű körülmények között tanulva értékesebb diplomát kapjanak, így sikeresebben állhassák meg helyüket az életben és a munkaerőpiacon. “A magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének, oktatási színvonalának növelésével, minőségi képzési infrastruktúrájának felépítésével Magyarország regionális tudásközponttá válhat” – írták. Hozzátették, hogy az érettségizettek a felsőoktatásban való továbbtanulás mellett piacképes szakmákat sajátíthatnak el a megerősített szakképzésben.
Az Oktatási Hivatal levélben tájékoztatta a felvételt nem nyerő jelentkezőket a szakképzés kínálta lehetőségekről. A megerősített szakképzési rendszerben újdonság, hogy a technikusi vizsga is emeltszintű érettséginek számít, így a szakirányon többen tanulhatnak tovább – áll az ITM közleményében. Az Oktatási Hivatal közleményben azt írta: a pótfelvételi eljárásban – az oktatásért felelős miniszter engedélyével rendelkező képzéseket kivéve – önköltséges képzések hirdethetők meg. Állami ösztöndíjas képzések agrár, gazdaságtudományok, informatika, műszaki, orvos- és egészségtudományi, pedagógusképzés, társadalomtudományi képzési területek alapképzési szakjain indulhatnak.
A pótfelvételi eljárásban csak egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére lehet jelentkezni (ugyanazon szak állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít) a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételiben augusztus 9., jövő vasárnap éjfélig. A jelentkezést legkésőbb augusztus 9-én éjfélig hitelesíteni is kell az Ügyfélkapun keresztül vagy az E-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlapot postára adva. Minden előírt dokumentum feltöltési határideje augusztus 9. éjfél. A ponthatárokat legkésőbb augusztus 28-án hirdetik ki. A 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban már meghirdetett képzések esetében a pótfelvételi ponthatára nem lehet alacsonyabb a július 23-án meghatározottnál. A ponthatár egyetlen képzés esetében sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alap- és osztatlan képzés esetén 280, felsőfokú szakképzés esetén 240, mesterképzés esetén pedig 50 pontnál. A felvett jelentkezők a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően felsőoktatási intézményüktől kapják meg augusztus 31-ig – tudatta a hivatal.
(MTI)