Miközben Putyinnak épp sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie a harcoló felek külügyminisztereit, Azerbajdzsán diktátora demokratikusan megválasztott elnöke gondoskodott arról, hogy a békemegállapodás reményét is sikerüljön még a találkozó kezdete előtt szertefoszlatnia.
Az azeri erők (szerint) megváltoztatták a harctéren azt a status-quót, amely eddig a hegyi-karabahi konfliktus rendezésének alapját képezhette – jelentette be az Interfax hírügynökség jelentése szerint pénteken Ilham Alijev azeri elnök, hozzátéve: áttörték és megsemmisítették a demarkációs vonalat. Nem is nagyon kertelt, cinikus önteltséggel önmagának adva minden “érdemet” – és öntött ezzel még több olajat a tűzre:
“Én megváltoztattam a status-quót a harctéren. Demarkációs vonal? Nincsen. Mi áttörtük és megsemmisítettük” – mondta az államfő a tőle megszokott “szerénységgel” az azeri nemzethez intézett pénteki televíziós beszédében. Üzenetét nyilván nem ok nélkül a lehető legrosszabbra időzítve, nem sokkal azelőtt sugározták, hogy Moszkvában megkezdődtek volna a fegyveres konfliktus leállítását célzó orosz-örmény-azeri külügyminiszteri tárgyalások.
(Kremlin.ru link)
Alijev emlékeztetett: az örmény erők harminc éven át betonépítményekkel erősítették meg ezt a demarkációs vonalat, de az azeri erők ezeket is szétverték most. “Senki sem képes ellenállni az azeri katonának” – hangoztatta a nem kismértékben röhejes állítást Alijev. Cáfolta az összes olyan örmény nyilatkozatot, amely szerint új demarkációs vonal épül. “Több már nem lesz belőle” – szögezte le.
Az azeri elnök beszédében hangsúlyozta: a harcok a frontvonal teljes hosszan folytatódnak. “Azerbajdzsán minden irányban megszilárdítja állásait. Mi rákényszerítjük az agresszort a békére, ez a hadművelet legfőbb célja” – hangoztatta. Az “agresszor” stemplivel is csak az a baj, hogy ezt a háborút sem az örmények kezdték – hanem éppen az Alijev vezette Azerbajdzsán…
A közel-keleten is jól ismert logikával közelít Európához Alijev: tedd meg te, aztán vádold meg vele az ellenséged.
Azzal nem nagyon foglalkozott az azeri elnök- és a nyugati cimborái sem – hogy épp egy keresztény örmények lakta és eddig békében élt területet próbál katonai erővel az abszurd posztkommunista muszlim-nacionalista diktatúrájához csatolni.
Az Erdogan-féle cinizmust az ex-szovjet rögvalóságba átültető Alijev ugyanakkor értésre adta, hogy kész visszatérni a tárgyalóasztalhoz, de hozzá is tette rögtön, hogy semmilyen engedményt nem hajlandó tenni országa (sic!) területi egységének az ügyében. Úgy fogalmazott, hogy hajlandó egy utolsó esélyt (?) adni Jereván számára a viszály békés megoldására. Leszögezte azonban: szó sem lehet semmiféle tárgyalásról, ha Örményország továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az egyébként – örmény lakosságú és 30 éve örmény fennhatóság alatt álló – (szerinte) “Azerbajdzsánhoz tartozó” Hegyi-Karabahot országa részének tekinti.
“Örményországnak el kell fogadnia a konfliktus rendezésének (Alijev által felállított – a szerk.) alapelveit, és ki kell vonulnia a megszállt területekről” – hangsúlyozta Alijev. Ezt Európában épp úgy diktátumnak nevezik, mint nálunk Dél-Amerikában – és egyáltalán nem párbeszédnek. Hozzáfűzte: “Mi több alkalommal is javasoltuk (Jerevánnak) az ENSZ BT határozatainak végrehajtását, többször értésre adtuk, hogy Azerbajdzsán nem fog megbékélni a kialakult helyzettel”. Hangsúlyozta azt is, hogy egyetlen ország sem befolyásolhatja Baku akaratát ebben a konfliktusban.
A vitatott hovatartozású, ősidők óta örmények lakta, de “hivatalosan” még mindig Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabahban és környékén szeptember 27-én robbantak ki újra a harcok. Azerbajdzsánban és Örményországban is rendkívüli állapotot vezettek be, de Azerbajdzsánban ez csak a Hegyi-Karabahhal határos területekre vonatkozik. Ez előbbi országban részleges, az utóbbiban teljes mozgósítást rendeltek el. Folyamatosan érkeznek hírek halottakról és sebesültekről, de a két fél hadijelentései sokszor merőben ellentmondanak egymásnak, mindegyikük saját sikereit domborítja ki, agresszornak állítva be a másikat.
A nagyhatalmak – Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország és az Európai Unió – egyelőre hasztalan próbálkoznak a harcok beszüntetésére rávenni a szembenállókat.
A helyzetet súlyosbítja, hogy Jereván szerint a NATO-tag Törökország az azeri oldalon beavatkozik a konfliktusba, Örményország viszont tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB), és Vlagyimir Putyin orosz elnök értésre adta, hogy Moszkva teljesíteni fogja az ODKB-tagságból eredő kötelezettségeit.
Ugyanakkor Moszkva szerepe sem világos. A helyzet megoldásának kulcsa egyértelműen Putyin kezében van, de Oroszországnak valószínűleg jelenleg előnyösebb lenne a Status Quo fenntartása, mint a helyzet végleges rendezése – amire egyébként Putyin utalt is néhány napja. Ennek ellentmondóan, különböző fórumokon találgatások indultak meg arról is, hogy az elmúlt évek térségbeli történései mögött egy máig ismeretlen orosz-török paktum állhat – azonban ez egyenlőre nem több, mint spekuláció – bár egyre több és több jel utal a paktum esetleges létezésére. Ezen teoriák szerint Erdogan és Putyin felosztotta a térséget egymás között – jelentsen ez csak érdekzónákat, vagy akár elfoglalható területeket is, mint Szíriában. Az igazság valószínűleg nem most fog kiderülni. Az örmények számára viszont ez egy újabb, elképesztő muszlim túlerő elleni élet-halálharc megvívását jelenti. Úgy fest, a “Nyugat” ezúttal is csak hallgat és behunyja a szemét – mint megannyi más alkalommal tette a történelem során…
(Dél-amerikai Magyar Hírlap / az MTI híre alapján / címlapkép: Kremlin.ru link)