A brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UKHSA) poliovírus elleni emlékeztető oltást javasol a Londonban élő gyerekeknek, miután a járványos gyermekbénulást okozó vírus örökítőanyagát mutatták ki a város szennyvizében – jelentette szerdán a szélsőliberális amerikai hírtelevízió, a CNN.

A brit egészségügyi hatóságok a betegség ellen London összes körzetében, minden 1 és 9 év közötti gyermeknek ajánlják az emlékeztető oltás beadását, ami, a UKHSA szerint “magasfokú védettséget jelent mind a járványos gyermekbénulás, mind pedig a vírus továbbterjedése ellen”.
    
Az Egyesült Királyság statisztikai hivatala szerint hozzávetőlegesen egymillió gyermek érintett az intézkedésben.
    
A UKHSA közleményében beszámolt róla, hogy február és július között mintegy 116 féle poliovírus-maradványra bukkantak 19 londoni szennyvízmintában. Ezek nagyrésze ellen véd ugyan a kötelező oltás, de akadtak olyan minták is, amelyekben a vírus mutációit vélték felfedezni. A poliovírus ezen változatai nagyobb eséllyel okozhatnak maradandó bénulást azoknál, akik nem rendelkeznek a megfelelő oltással.
    
Egyelőre senkinél nem azonosítottak poliovírus-fertőződést – az utolsó poliovírusos esetet 1984-ben azonosították a szigetországban. Vanessa Saliba epidemiológus, a UKHSA tanácsadója elmondta, hogy a lakosság túlnyomó része teljes védettséggel rendelkezik a vírus ellen, az átoltottsági arány azonban az érintett, londoni térségben a legalacsonyabb.

Bár erről “polkorrekt módon” már nem tett elmlítést a szélsőliberális média – de a polióvírust teljesen nyilvánvalóan a harmadik világbeli illegális migránsok hurcolták be Nagy-Britanniába.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük