A Lánchídtól délre teljesen autómentes lesz a pesti alsó rakpart – jelentette be az egyik nemzetellenes szennylapnak adott, szerdán megjelent interjújában a nem kevésbé nemzetellenes budapesti főpolgármester. Karácsony Gergely emlékeztetett, ez programjának része. Budapest vezetője közölte: ennek bejelentésével várnia kellett eddig a hétig, “felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá”.
    
“Nem akartam, hogy bizonyos jelöltek azt gondolják, az ő választási esélyeiket ez bármilyen módon befolyásolja. Nekem meggyőződésem, hogy nem befolyásolta volna, de most már ezen túl is vagyunk, a főváros pedig végrehajtja a programját” – tette hozzá.
    
Karácsony Gergely a budapesti városvezetés feladatmegosztásán alapvetően nem szeretne változtatni, mert szerinte ez “egy elég jól működő konstrukció volt eddig”.

Erről persze nem ez a véleménye Budapest autósainak, tömegközlekedőinek – akik Karácsony megválasztása óta dugókban töltik a napjaik jelentős részét.


(Az MTI jelentésének felhasználásával / Címlapképen a főpolgármester: MTI/Illyés Tibor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük