A német szövetségi kormány elutasítja az ukrán hadsereg képességeinek megerősítését harci repülőgépekkel – tette világossá Olaf Scholz német kancellár szerdán.
A kancellár a szélső-liberális Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel tartott berlini tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy támogatja-e a lengyel javaslatot, miszerint a lengyel légierő MIG-29-es típusú vadászgépeit át kellene adni az ukrán légierőnek a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton, felidézte az Ukrajnának évek óta nyújtott pénzügyi segítséget, és a háború február 24-i kezdete óta biztosított humanitárius támogatást és a fegyverszállításokat. Ugyanakkor “nagyon alaposan át kell gondolnunk, hogy mit teszünk konkrétan, és ebbe egész biztosan nem tartoznak bele harci repülőgépek” – fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy az Ukrajna elleni – saját fogalmazásában – “orosz agresszió” nem csupán a nemzetközi jog kirívóan súlyos megsértése, hanem korszakforduló Európa történelmében és az európai békerendben, így “a világ, amelyben élünk, már nem ugyanaz”, mint előtte.
A háború “katasztrófa az ukrán népnek, és az orosz nép is megszenvedi” – tette hozzá Olaf Scholz, felszólítva Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vessen véget a – szerinte – “vérengzésnek”, és rendelje vissza csapatait.
Mint mondta, “a katonai megoldásnak nincs értelme”, ezért legelső lépésként meg kell állapodni a fegyverszünetről.
A szélső-liberális Trudeau azt mondta, hogy “Oroszország Vlagyimir Putyin vezetése alatt fenyegetést jelent Európa és az egész világ békéjére”. Elmondta, hogy országa továbbra is támogatja fegyverekkel az orosz “invázió” ellen harcoló ukrán csapatokat. A napokban 50 millió kanadai dollár értékű speciális felszerelést, köztük drónra való kamerákat indítanak útnak.
Megjegyezte, hogy a szállítmány biztonságos átadása a határvidéken “kihívás”, amellyel azonban a szövetségesek is szembesülnek, és Kanada együttműködik velük.
Ugyanakkor minden kérdésben körültekintően kell eljárni, mert nem élezni, hanem enyhíteni kell a konfliktust – húzta alá Justin Trudeau. Arról is szólt, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök a meghívását elfogadva beszédet mond majd a kanadai parlamentben.
Hogy mikor, az egy jó kérdés.
Több ukrajnai forrás, köztük ukrán parlamenti képviselők is azt állították, hogy az oroszországi zsidó komikus-bohócból lett elnök már elmenekült Ukrajnából – és Lengyelországban tartózkodik.
(az MTI jelentése és ukrán médiaforrások felhasználásával)
