A Covid-19-cel szembeni kollektív védettség legkevesebb 80 százalékos szintjének elérését várja el a felsőoktatási intézmények alkalmazottjainak körében az orosz közoktatási és tudományügyi minisztérium. Ezt a tárca hétfőn megjelent ajánlásaiban tudatta. A 80 százalék a minisztérium szerint az új koronavírusos fertőzésen az elmúlt fél évben átesettek és a beoltottak számának figyelembe vételével érhető el.
    
A diákok esetében az oktatási tárca azt tanácsolta, hogy csakis azok nyerhessenek kollégiumi elhelyezést, akiknek igazolásuk van róla, hogy védőoltást kaptak vagy felépültek a betegségből. A nem oltott diákok számára a minisztérium a távoktatást és a többiekétől elkülönített vizsgáztatást tartja üdvösnek. Emellett úgy vélekedett, hogy a külföldi diákokat a tanintézmények költségére kell beoltani.
    
Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a hétfői hivatalos adatok szerint 22 160-nal 6 649 910-re nőtt. Az új esetek közül 2583-at a fővárosban, 1909-et Szentpéterváron, 1393-at Moszkva megyében mutattak ki.
 A napi növekmény országos szinten 0,34 százalék, az új esetek 8,6 százaléka volt tünetmentes. A halálos áldozatok száma 769-cel 165 650-re, a felépülteké pedig 14 474-gyel 5 769 981-re emelkedett
    
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 169,4 millió, az elmúlt napon pedig 411 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 258 331 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(MTI / címlapkép: MTI/Balázs Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük