Pozitívan értékelték az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértői oroszországi látogatásuk során a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének eljárását – közölte Gyenisz Logunov, a Gamaleja Központ helyettes vezetője kedden a Szolovjov Live YouTube-csatornán.

“Ami a gyártási szabványok elismerését illeti, az még folyamatban van, mert harmonizálni kell az európai, kínai és oroszországi termelési szabványokat. (.) Ami a klinikai vizsgálatok elvégzésének elismerését illeti, az EMA már meglátogatott bennünket, és nincsenek kritikus megjegyzései, a klinikai vizsgálatok elvégzése szempontjából pozitív értékelést kaptunk” – mondta.
    
Logunov reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hónapokban megoldódik az oltóanyag-előállítási szabványok harmonizációjának kérdése az ügynökséggel. A Gamaleja Központ helyettes vezetője december közepén azt mondta, hogy az EMA szakértői “a közeljövőben” Oroszországba érkeznek, hogy ellenőrizzék a Szputnyik V vakcinát gyártó üzemeket.
    
Korábban egy, a konzultációk menetére rálátással rendelkező forrás arról tájékoztatta az Interfax orosz hírügynökséget, hogy a Szputnyik V regisztrációjával kapcsolatos problémák oka a klinikai vizsgálatok és a késztermékek ellenőrzésének orosz és európai módszerei közötti különbség. Ugyanakkor az Interfax egy orosz kormányzati forrása “politikai indíttatásúnak” minősítette az EMA álláspontját.
    
Oroszország 2021. január 29-én kérelmezte az EMA-tól a Szputnyik V európai uniós törzskönyvezését. Az oltóanyag folyamatos felülvizsgálata (rolling review), amelynek keretében az ügynökség megállapítja, hogy a vakcina megfelel-e a hatékonyságra, biztonságra és minőségre vonatkozó uniós előírásoknak, március 4-én kezdődött meg.
    
Logunov az interjúban azt is kijelentette, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus omikron változata negyed- vagy 17-ed annyira halálos, mint a többi mutáns, de mivel nagyon gyorsan terjed, nem nevezhető “könnyűnek”. Azt mondta, hogy a Szputnyik V az omikron ellen is hatásos. Vlagyimir Guscsin, a Gamaleja Központnak a patogén mikroorganizmusok populációváltozási mechanizmusait vizsgáló laboratóriumának vezetője ugyancsak a Szolovjov Live YouTube-csatornán azt mondta, hogy az omikron Oroszországban is kiszorítja a delta változatot.
    
Az orosz operatív törzs kedden közölt adatai szerint az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 17 525-tel – január 2. óta ez a legmagasabb adat – 10 684 204-re emelkedett. A napi növekmény 0,16 százalék, a tünetmentesek aránya 13 százalék.
    
Az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 783-an vesztették életüket, ezzel a halálos áldozatok száma immár 317 687-ra nőtt Oroszországban.
    
A felépültek száma 25 216-tal 9 732 018-ra gyarapodott. Az országban 634 499 aktív esetet tartanak nyilván.
    
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 243,9 millió, az elmúlt napon pedig 358 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 922 965 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(MTI / címlapkép: MTI/Komka Péter)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük