Az idei lendületes bővülés után jövőre is folytatódik a félvezetőáramköri elemek világpaci forgalmának növekedése a német elektronikai ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI honlapján kedden publikált tanulmány szerint. A ZVEI (Zentralverband Elektrotechnik- und Elektronikindustrie) a villamosipari és elektronikai ágazat vállalatainak szakmai képviseleti szervezete azzal számol, hogy az idén 21-27 százalék közötti mértékben 533 és 559 milliárd dollárra nő a félvezető áramkörök építőelemeinek világpiaci forgalma. Stephan zur Verth, a ZVEI félvezetőipari szakértői csoportjának a vezetője szerint a növekedés elsősorban az átfogó ipari digitalizációnak és a környezetvédő technológiákra való átállásnak tulajdonítható.
    
Az elektronikai ágazat jelenlegi félvezetőáramkör-ellátási problémáiról szólva Stephan zur Verth hangsúlyozta, hogy ezen a téren a gazdaságpolitikai keretfeltételek megteremtésével kell megalapozni Európa hosszú távú technológiai szuverenitását.
    
Nagy növekedés várható a félvezető építőelemek európai piacán is: a ZVEI becslése szerint 20 százalékkal 45 milliárd dollárra. Hasonlóképpen 20 százalékos növekedés lehet Németországban is, 14 milliárd dolláros forgalommal.
    
Jövőre a növekedés mértéke kisebb lesz, a világpiaci forgalom 4-10 százalékkal emelkedhet 556 és 615 milliárd dollár közötti összegre, Európában pedig 8 százalékkal 49 milliárd dollárra.
    
A félvezető áramköröknek 23 százaléka készül Kínában működő üzemekben – írja a ZVEI jelentése, megjegyezve, hogy ezek az üzemet többségében külföldi kézben vannak. A félvezetők 8 százaléka készül Európában és 10 százaléka az Egyesült Államokban.
    
A félvezető áramkörök 50 százalékát fejlesztik ki amerikai cégek, kínai vállalatok viszont mindössze az 5 százalékát. A kínai részesedés a tervezésben és fejlesztésben jelenleg még alacsony ugyan, de rendkívüli gyorsasággal növekszik. Európa jelenleg 9 százalékban veszi ki részét a félvezető áramkörök tervezéséből a világpiacon.
    
Az elektronikai cikkek gyártása miatt Kína a félvezető áramkörök és építőelemeik legnagyobb felvevőpiaca a világon. Nagyjából minden harmadik félvezető áramkört Kínában építenek be elektronikai végtermékekbe. Európa ezzel szemben, mint felvevőpiac 9 százalékkal vesz részt a világpiaci forgalomban.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük