Dél-amerikai magyar reneszánsz (II. rész)

Talán az idősebb dél-amerikai magyarok sem hitték volna, hogy egy nap új erőre kap majd a dél-amerikai magyar közösség – újkori virágzását produkálva a 2010-es évektől. A 2010-től hivatalba lépett magyar kormány nem feledkezett meg a diaszpóra magyarjairól, de maga a közösség is meglepő fejlődésnek indult: sokad-generációs, a nyelvet már akár több generáció óta nem beszélő magyarok kezdték el a magyar nyelvet tanulni, járni magyar nyelvű csoportokba, közösségekbe. Ebben nagy segítséget nyújtottak a magyar finanszírozású állami programok, a nagykövetségek munkája, valamint a Duna World televízió és rádió egész kontinensre kiterjedő vételi lehetősége. Mindemellett egy meglepő fejlemény, hogy Nyugat-Európa magyarsága is egyre nagyobb számban vándorol egyes, a német, brit vagy épp a skandináv körülményekhez képest nagyobb szabadságot és biztonságot (!) kínáló dél-amerikai országokba – sokan életük kalandját, míg mások a biztos és nyugodt nyugdíjas éveket keresve. Átfogó, többrészes körkép – amelynek befejező részét a karácsonyi dupla számban olvashatják majd.



Fekete péntek

Lapunk hasábjain korábban is felhívtuk a figyelmet egyes, nem feltétlen tisztességesen eljáró kereskedők trükkjeire. A fokozott figyelem idén is különösen ajánlott, különös tekintettel a drága, vagy épp hiánycikknek számító műszaki cikkeket (videókártyákat, játékkonzolokat) olcsón hirdető, rövid ideje létező vállalkozásokra. Svédországban az ország legnagyobb online műszaki áruházplatformjára is bekerült egy csaló cég, amely legalább 15 millió koronával károsította meg a becsapott vásárlóit. Az Egyesült Államokból is kaptunk hírt hasonló átverésekről, de ilyenekkel Dél-Amerikában is könnyű szerrel találkozhatunk. Az idősek különösen veszélyben vannak, ők a csalók állandó célpontjai. Nem árt az óvatosság, és erről tájékoztatni kell idősebb hozzátartozóinkat is! Megmutatjuk, hogyan kerülheti el azt, hogy átverjék.


Folytatódik a gyűjtés Argentína szegény magyarjainak

Argentína gazdasági összeroppanása sok dolgos magyar családot sodort bajba az országban. Az egykor kontinens-szerte irigyelt helyzetben lévő argentínai magyarság széles tömegei kerültek minden igyekezetük ellenére szegénysorba. A Dél-amerikai Magyar Televízió által hirdetett adománygyűjtésre már a felhívás napján érkeztek nemes adományok Brazíliából, Chiléből és Paraguayból. Tisztelt Olvasóinkat is arra kérjük, hogy aki teheti, készítsen össze csomagot a rászorulók részére – vagy támogassa anyagilag a kezdeményezést – hogy többek karácsonya lehessen meghitt, a gondokkal teli napjainkban is egy kicsit gondtalanabb. A karitatív kezdeményezés alakulásáról a televízióban rendszeresen jelentkező adománygyűjtő-műsorban, eredményeiről Szenteste az élő adománygyűjtő tévéműsorból értesülhetnek majd.



Dél-amerikai Magyar Advent

Adventi ünnepváró mellékletünk első kiadását a november 26-án megjelenő számban találják. 16 oldalas színes kiadvány, amelyet minden előfizetőnk ingyen kap kézhez a lappal együtt.


Nyilasok emigrációban (III. rész)
A Nyilaskeresztes Mozgalom vezetői számára nem maradt más választás a háború befejeződésekor, mint a menekülés a bevonuló szovjet hordák elől. Akiket elfogtak, azokra a biztos halál várt – de a rendszer alacsonyabb posztokat betöltő emberei sem akartak feltétlenül a szovjet-kommunisták kezeire kerülni. Sorozatunk harmadik része az 1956 október-novemberi eseményeket dolgozza fel. Egy manapság kényesnek számító témáról, objektíven.



Magyarország elcigányosodása (XI. rész)
Tizenegyedik részéhez érkezett exkluzív tényfeltáró riportsorozatunk Magyarország elcigányosodásáról. Ismét megdöbbentő és elgondolkoztató történetek várnak ránk, tartsanak velünk!



Magyar kutyafajták (VII. rész)
Az erdélyi kopó. Az erdélyi kopó a legveszélyeztetettebb Magyarországról származó kutyafajta. Míg más magyar vadászkutyafajták, különösen a rövid szőrű vizsla több millió példányban létezik és az egyik legnépszerűbb kedvtelésből tartott kutyafajta még az Egyesült Államokban is, addig az erdélyi kopót a teljes kihalás fenyegeti.



Bemutató mérkőzéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott a formálódó dél-amerikai magyar strandröplabda-bajokság

Látványos bemutatómérkőzéseket láthattunk a a formálódó dél-amerikai magyar strandröplabda-bajokság mindhárom – férfi, női és vegyespáros – kategóriáiban. A sajtótájékoztatón megerősítették, hogy a 2022/2023-as idénnyel indul majd a tervezett bajnokság. A kezdeményezés mögé beállt a Dél-amerikai Magyar Televízió is, amely a megkötött megállapodás szerint az első két szezonban közvetítheti majd a mérkőzéseket. A szerződés további két évre szóló opciót tartalmaz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük