Három helyett “csak” két  UEFA-versenysorozatban sorra kerülő hazai tétmérkőzést kell zárt kapuk mögött lejátszania a magyar labdarúgó-válogatottnak, de a másodikat két évre felfüggesztette az európai szövetség (UEFA) – számolt be a másodfokú döntésről a magyar szövetség (MLSZ) honlapja. Az UEFA július 9-én három zárt kapus meccset rendelt el az állítólagos diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt – mint ha azokhoz bármi köze lenne Szövetségenek, vagy a labdarúgóknak. A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette az MLSZ-t – hiszen kell a pénz, mindig akadnak üresen tátongó UEFA-s zsebek – illetve kötelezte arra, hogy a propagandista jellegű “EqualGame” (Egyenlő Játék) feliratú molinót helyezzen ki ezeken a találkozókon.
    

Az eredeti büntetést az UEFA azért szabta ki, mert a nyári Európa-bajnokságon Budapesten és Münchenben, a portugálok, a franciák, illetve a németek elleni mérkőzésen diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók. Az első verzióban a harmadik mérkőzésre szóló büntetést függesztette fel két évre az európai szövetség.
    
A magyar szövetség – mint fogalmaz – a “rasszizmus elleni elkötelezettségének” hangsúlyozása mellett fellebbezett a döntés ellen, mivel meggyőződése szerint az érintett találkozókon jellemzően a 60 ezer néző sportszerű szurkolása volt tapasztalható, és “ennek hitelt érdemlő bizonyítására részletes indoklást nyújtott be az UEFA döntéshozóihoz”. Az UEFA pedig másodfokon, szerdán mérsékelte a büntetést.
    
Marco Rossi csapata a következő UEFA által szervezett tétmérkőzéseit jövő júniusban és szeptemberben fogja játszani a Nemzetek Ligája A divíziójában, így a kiszabott zártkapus büntetést is akkor fogja letölteni. Az NL sorsolása december 16-án lesz.
    
Az MLSZ emellett jelezte, hogy nyilvánosságra került a nemzetközi szövetség döntése is a magyar-angol vb-selejtező mérkőzés kapcsán beadott fellebbezésre. A FIFA első fokon pénzbírság mellett két mérkőzés zárt kapus megrendezését rendelte el, de a második találkozó esetében a végrehajtást felfüggesztette. Szerdán a világszervezet másodfokon is megerősítette döntését, a magyar szövetség pedig kéri a részletes indoklást – olvasható az mlsz.hu oldalon.


(MTI nyomán / a címlapkép illusztráció: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük