A Magyarországon zajló események fontosak az amerikaiak számára, és erre büszkének kell lennünk – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára amerikai idő szerint péntek este Washingtonban.

“Az elmúlt hónapokban, ha valaki követte az amerikai belpolitikai fejleményeket, akkor kifejezetten a belpolitikai viták kereszttüzében voltunk mi magyarok, és nagyon sok barátunk volt, akik kiálltak mellettünk, kiálltak a magyar kormány által az elmúlt 11 évben meghozott intézkedések mellett” – mondta Orbán Balázs A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyvének bemutatóján, amely a héten jelent meg angol fordításban.
    
“Nagyon intenzív párbeszéd és nagyon intenzív együttműködés zajlik” Magyarország és az Egyesült Államok között. “Azt hiszem, ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekünk, hogy Magyarország ennyire érdekes hely lesz, és ennyire mintaadóvá tud válni nyugat-európai és tengerentúli konzervatív körök számára, valószínűleg mi sem hittük volna el” – tette hozzá.
    
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint az amerikai-magyar kapcsolatokkal “nincs semmi gond”, a két ország egymás szövetségese.
    
“Egy esetben van probléma, akkor, ha a liberálisok irányítják Amerikát, mert ők azt gondolják, hogy mindenhol a világban liberálisoknak kellene irányítani az országokat” – fogalmazott Orbán Balázs. Ezzel szemben a kormány úgy gondolja, hogy ezt a döntést a magyar választópolgároknak kell meghozniuk, “és ez okoz egyfajta politikai konfliktust” – tette hozzá.
    
“Vannak komoly barátaink komoly pozícióban, akik kiállnak értünk, mi is kiállunk magunkért”, és ezek a politikai küzdelmek nem fognak hosszú távon nyomot hagyni a két ország kapcsolatában. “Azt azért nem hagyjuk, hogy kívülről irányítsák Magyarországot, vagy hogy megpróbálják a választásokat befolyásolni. Ez azért barátok között is olyan udvariatlanság, amivel szemben illik szót emelni” – fogalmazott Orbán Balázs.
    
Közölte: arra bátorít mindenkit, hogy minél többen kommunikáljanak angol nyelven, minél több könyvet fordítsanak le, és minél több embert hívjanak meg Magyarországra, és mutassák meg, “miért jó hely Magyarország, és miért érdemes a tanulmányozása”.     “Ez a stratégia működik, ugyanis akik egyszer voltak nálunk és nem a liberális mainstream sajtóból tájékozódnak, hanem a személyes élményeikből, azok Magyarország igaz barátaivá válnak” – mondta.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük