A hétvégén nagy egyéni csúccsal világ- és Európa-bajnoki szintet elérő Szikszai Róbert diszkoszvetőt nem lepte meg kiugró eredménye, mert az edzéseken már hosszabb ideje jól dobott. A nyíregyházi atléta Szentesen javította 66,93 méterre egyéni legjobbját, amely azt megelőzően 65,20 volt. Az M1 aktuális csatornán kedden elárulta, örül a közel 67 méteres dobásnak, amely előtt érezte, hogy jó állapotban van, a tréningeken 65-66 métereket dobott, de eddig a versenyeken nem jött ki a lépés neki. Elmondása szerint úgy tűnt, most is így lesz, és benne marad a nagy dobás, ugyanis az első öt sorozatban nem tudott kiemelkedőt nyújtani, de aztán hatodikra messzire repítette a szert.
    
“Most az a további célom, hogy 65 métert átlagoljak a versenyeken, nekem az jelentené az igazi boldogságot” – jegyezte meg a 27 éves dobó, aki szavai szerint tisztában van vele, hogy a szintek ellenére jól kell majd teljesítenie jövőre ahhoz, hogy benne legyen az Eb- és vb-csapatban.
    
“Innentől kezdve már én is elhiszem, hogy 67, vagy akár 68 méterre is képes vagyok” – szögezte le.
    
Szikszai Róbert beszélt arról is, hogy Huszák Jánoshoz hasonlóan kevéssel csúszott le a tokiói olimpiáról, amire ezzel az eredménnyel simán kijuthatott volna. Ezt azért is sajnálja, mert biztos benne, hogy Huszák és ő is sok vetélytársat megelőztek volna az olimpiai mezőnyben.
    
A dobó három hét pihenőt kapott edzőjétől, majd novemberben kezdi meg a felkészülést, és várhatóan márciusban versenyez legközelebb. Mint mondta, jövőre az Eb-n a legjobb nyolc közé, a vb-n a 12-es döntőbe szeretne jutni, a 2023-as budapesti vb-n pedig kiugró eredményt akar elérni.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük