Ismeretlen támadók megpróbáltak felgyújtani egy oltóközpont Németország keleti részén egy kistelepülésen – jelentették szerdán német hírportálok. A német-cseh határ térségében fekvő Eich-ben működő oltási központot kedden késő este támadták meg ismeretlenek. Kivárták azt a pillanatot, amikor a biztonsági őrök az épület másik oldalán tartózkodtak, és gyúlékony folyadékot tartalmazó palackokat hajítottak a kapunak. A három palackban a rendőrségi nyomozás első megállapítása szerint valószínűleg etanol volt. A gyújtószerkezetek nem léptek működésbe, így nem keletkezett tűz. Senki sem sérült meg, és a rendőrség szerint nem keletkezett jelentős kár.
    
A rendőrség helikopterrel és hőkamerákkal kereste a sikertelen támadás után autóval menekülő elkövetőket. Nem találták meg őket. A rendőrség egy piros autót keres, amely a bűncselekmény idején egy szomszédos kisváros, Auerbach irányába haladt. A szemtanúk szerint a járműben hárman ültek. Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltással rendelkezők aránya a 16 német tartomány közül éppen Szászországban a legalacsonyabb, csupán 53,1 százalék, csaknem tíz százalékponttal elmarad a szövetségi átlagtól. Szászország mellett a volt NDK területén fekvő több más tartományban is átlagon aluli az átoltottság, és a térség egészére jellemző, hogy erősebb az ellenkezés az oltással szemben, mint az ország nyugati részén.
    
Az oltásellenesség esetenként erőszakos formában mutatkozik meg. A kedd este megtámadott oltási központnál is történt már incidens: márciusban ismeretlenek festékszóróval felvitt feliratokkal rongálták meg az intézményt, az oltóanyag tárolására használt hűtőkonténerre például azt írták, hogy “méregraktár”. A szövetségi kormány szerdai összesítése szerint a 264 napja tartó oltási kampányban 104,6 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 66,7 százaléka – 55 465 975 ember – kapott, teljes oltással a lakosság 62,4 százaléka – 51 902 984 – ember rendelkezik.
    
A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 12 455 új fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csökkenés az egy héttel korábbi 13 565-höz képest. Az új esetekkel együtt 4 101 931 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t a járvány tavaly kora tavaszi kezdete óta.
    
A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 83 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 769-re emelkedett Németországban.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/Balázs Attila)

One thought on “Megpróbáltak felgyújtani egy oltóközpontot Németországban”

Hozzászólás a(z) Krisztina Peremartoni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük