Immár teljes, 25 fős keret áll Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére Telkiben a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki angolok elleni világbajnoki selejtezője előtt. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint kedden – igaz, edzés közben – a Dallasban futballozó Schön Szabolcs is csatlakozott az Anglia, Andorra és Albánia elleni vb-selejtezőkre készülő nemzeti csapat keretéhez. Így szerdától már teljes kerettel készülhet az együttes.
    
Már korábban elhagyta az edzőtábort Lovrencsics Gergő, akinél a vizsgálatok részleges bokaszalag-szakadást mutattak ki. A Hajduk Split labdarúgója helyére a szövetségi kapitány nem hívott meg más játékost. A keddi programban az edzés mellett videózás szerepelt, szerdán pedig már a hivatalos edzés következik, amit megelőzően Marco Rossi és Schäfer András részvételével tart sajtótájékoztatót a válogatott.
    
A csütörtöki, Anglia elleni találkozó a Puskás Arénában 20.45-kor a 2015-ös Bajnokok Ligája döntőjét is vezető török Cüneyt Cakir sípjelére kezdődik. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Ez a csatorna sajnálatos módon nem érhető el a dél-amerikai nézők számára.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük