Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elégedetten és kicsit elérzékenyülve értékelte az első napi olimpiai döntőket, amelyekben egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a versenyzői. A világ- és Európa-bajnoki cím mellett Kopasz Bálint mostantól már az aktuális olimpiai bajnoki cím védője is, miután nagyszerű versenyzéssel nyerte meg a kajak egyesek 1000 méteres versenyét honfitársa, Varga Ádám előtt.
   
“Amit Bálint ma produkált, az az utóbbi négy év munkájának gyümölcse. Ő az, aki ezt a legjobban megérdemelte. Mindent megtett azért, hogy ma itt olimpiai bajnok legyen és mindent beáldozott. Ha nem az ő nyakába akasztották volna ezt az aranyérmet, akkor rossz helyre került volna. Egy olyan sportember, aki példakép lehet mindenki számára” – fogalmazott az MTI-nek Hüttner Csaba, aki elárulta, egy korábbi ígéretét most igyekszik beváltani: – “Bálintnak tavaly a dél-afrikai edzőtáborban megtetszett egy gyémánt, és akkor én azt mondtam neki, hogy azt meg fogjuk neki venni, úgyhogy ezt teljesíteni fogom, ha eljutok még egyszer oda”.
    
“Ádám pedig élete első olimpiáján olyan fantasztikus teljesítményt nyújtott, ami azt hiszem, felér egy aranyéremmel. A befutó óta minden fél percben megkönnyezem, hogy mind a két versenyzőnk a dobogóra állt, és hogy Hesz Misa után 53 évvel ismét győztünk ebben a számban” – folytatta a szakember.
    
A női kajak kettesek fináléjáról elmondta, hogy egyik magyar egységnek “sem kenyere” a hátszeles pálya, az evezési stílusuknak ez nem a legideálisabb.
    
“Az új-zélandi párosra számítottam, de a nyolcas pályán becsúszó lengyelekre őszintén szólva nem. A második és harmadik helyezés talán reálisabb lett volna, de ez egy olimpia, valami bejön, valami pedig nem” – mondta Hüttner Csaba.


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük