A magyar női kardválogatott a második mérkőzését is elvesztette, így az utolsó összecsapán a hetedik helyért vívhat a fegyvernem szombati csapatversenyében a tokiói olimpián. A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza és a sérült Márton helyére becserélt Battai Sugár alkotta együttes a negyeddöntős vereség után a házigazda japánok ellen lépett pástra, és némi meglepetésre 45-42-re kikapott.

(Képek: MTI/Illyés Tibor)


    
Pusztai és Katona győzelemmel kezdett Tamura, illetve Emura ellen, majd Márton következett, aki 0-3-nál jelezte, hogy nem tudja tovább folytatni. A helyére beállt Battai 4-2-re maradt alul, így ez az asszó 2-7-tel zárult Fukusimával szemben. A második kört 15-12-es hátrányból indították a magyarok, és ebben csupán egy győzelmet arattak Battai révén. Nyolctusosra nőtt a két csapat közötti különbség (30-22), ezt pedig már – hiába verte meg az utolsó körben Battai 8-5-re Tamurát, míg Pusztai 7-5-re Emurát – nem sikerült ledolgozni.
    
A magyarok a hetedik helyért Kína ellen lépnek pástra, magyar idő szerint 7.30-tól.
     
Eredmények:
    női kard, csapatverseny:
    ————————
    az 5-8. helyért:
Japán-Magyarország 45-42
Egyesült Államok-Kína 45-35
    korábban:
    negyeddöntő:
Koreai Köztársaság-Magyarország 45-40
Oroszország-Japán 45-34
Franciaország-Egyesült Államok 45-30
Olaszország-Kína 45-41
    később:
    elődöntő:
Oroszország-Koreai Köztársaság 6.40
Franciaország-Olaszország 6.40
    az 5. helyért:
Egyesült Államok-Japán 7.30     
    a 7. helyért:
Magyarország-Kína 7.30
    bronzmérkőzés 11.30
    döntő 12.30


(MTI / címlapkép: MTI/Illyés Tibor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük