Richard Branson angol milliárdos július 11-én repül a világűr peremére – idézte a BBC hírportálja a bejelentést. Branson cége, a Virgin Galactic által az Egyesült Államokban két évtizede fejlesztett Unity repülőgép hátsó ülésén lesz utas. Az űrjármű 90 kilométeres magasságig fog feljutni, a fedélzetén utazók így kapnak pár percnyit a súlytalanságból, és megnézhetik a Föld görbületét.

A világűr egyezményes határa 110 km, az un. Kármán-vonal – ide nem fog eljutni Branson, tehát űrutazásról sem beszélhetünk – sőt, valójában még csak űrugrásról sem.
    
Branson kereskedelmi “űrutazási” szolgáltatást akar indítani. Nagyjából 600-an már be is fizették az előleget a kirándulásra. A nagyvállalkozó repülése azt jelenti, hogy ezek a jelentkezők igen közel kerülnek a menetjegy teljes árának – egyes esetekben 250 ezer font (102 millió forint) – a befizetéséhez.
    
“A világűr mindannyiunké. Tizenhét év kutatás, fejlesztés és innováció után az új kereskedelmi űripar készen áll, hogy megnyissa az univerzumot az emberiségnek és teljesen megváltoztassa a világot” – mondta Branson.
    
A Virgin Galactic múlt héten megkapta a szövetségi légügyi hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) engedélyét.
    
Július 11-én nyílik egy úgynevezett repülési ablak, erre a vasárnapra tervezik a repülést, ám kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy esetleges technikai hibák miatt ez változhat.
    
Ha Branson missziója sikerrel jár, akkor lépéselőnyt szerez az űrturizmusban riválisával, az Amazon-alapító Jeff Bezosszal szemben.
    
Az amerikai milliárdos, aki vagyona tetemes részét hobbijára, a rakétaépítésre fordította, július 20-át jelölte ki űrugrása napjául. Három embert hívott magával a New Sheperd fedélzetére: fivérét, egy jótékonysági árverés győztesét, valamint csütörtöki bejelentése szerint a 82 éves Wally Funk egykori pilótanőt.
    
Branson egyértelműen erre válaszul jelölte ki július 11-ét repülése napjául. Eredetileg ugyanis a következő Unity-járaton a Virgin Galactic négy alkalmazottja utazott volna, hogy teszteljék a kabin élményét a jövendőbeli turisták számára. A milliárdos csak ezután indult volna.
    
Most ő lesz a négy tesztelő egyike Beth Moses, a Galactic vezető “űrhajós” oktatója, Colin Bennett vezető mérnök és Sirisha Bandla kormányzati ügyekért felelős alelnök mellett. A két pilóta elöl Dave Mackay és Michael Masucci lesz.
    
A 2000-es években hét tehetős ember fizetett azért, hogy meglátogathassa a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Az orosz űrügynökség védnöksége alatt a szervezett űrutazás lehetősége azonban 2009-ben megszűnt. Ezek valódi űrutazások voltak: egyrészt jóval túlszárnyalták az űr 110 km-es magassághatárát, másrészt valóban pályára is álltak ezek a – magukat joggal annak nevező – űrhajósok. Köztük egy űrturista kétszer is az űrbe utazhatott: erre a magyar születésű Charles Simonyinak (Simonyi Károly) adódott lehetősége, aki több már űrturistától eltérően komoly tudományos munkát is végzett az űrben.


(Dél-amerikai Magyar Hírlap / MTI javítva)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük