Nyolc helyett csak három súlyemelőt küldhet a tokiói olimpiára Kolumbia annak a különmegállapodásnak a nyomán, amelyet a dél-amerikai ország sportági szövetsége kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökséggel (ITA). A kompromisszum – világított rá beszámolójában az insidethegames.biz – egyfelől sújtja a legerősebb súlyemelő nemzetek közé tartozó Kolumbiát, amely a maximális kvótát megszerezve nyolc versenyzővel kvalifikált Tokióra, erre rajta kívül csak Kína és az Egyesült Államok volt képes. Másfelől az ötfős “mínusz” ahhoz képest enyhe büntetés, hogy az ötkarikás játékokról való teljes kizárás fenyegette, miután három emelője is fennakadt a doppingvizsgálaton. A pozitív minták nagy száma – három vagy annál több doppingeset – miatt eddig négy ország, Thaiföld, Egyiptom, Malajzia és Románia súlyemelőit zárták ki a tokiói résztvevők közül.
    
A három érintett kolumbiai versenyző – Ana Segura, Yenny Sinisterra és Juan Felipe Arboleda – kezdettől tagadta, hogy doppingolt volna, állításuk szerint tudtukon kívül, szennyezett marhahússal került a szervezetükbe a szteroidok közé tartozó boldenon. Ez a szarvasmarha-tenyésztésben Latin-Amerikában széles körben használt szer.
    
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem fogadta el érvelésüket, a sportolókat a június 10-i bejelentés szerint négy évre eltiltották. Ők azonban fellebbeztek, így a jogi procedúra folytatódik, s aligha zárul le a tokiói olimpia július 23-i nyitányáig.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük