Spanyolországban hétfőn átlépte az ötmilliót azoknak a száma, akik teljes oltással védettek a koronavírus ellen – derült ki az egészségügyi minisztérium jelentéséből. A szaktárca tájékoztatása szerint ezzel a spanyol lakosság 10,7 százalékának oltási programja fejeződött be, az első dózist több mint 12 millióan, 25,6 százalék kapta meg eddig. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök április 6-án jelentette be, hogy az oltási stratégia első mérföldköve egy hónapon belül eléri az ötmilliós teljes átoltottságot. A következő cél, hogy a június 14-én kezdődő héten már 15 millió ember oltása legyen teljes. Spanyolországban az oltási program prioritása a 60 év felettiek oltása, miután a kormány közlése szerint a járvány halálos áldozatainak 95 százaléka 60 évnél idősebb volt. A 60 év felettiek körében 8,7 millióan, 72 százalék kapott már egy dózist a védőoltásból, 3,3 millióan, 27,8 százalék már teljes oltással rendelkezik.
    
A hétvégén Spanyolországban is igazolták a koronavírus indiai variánsának jelenlétét a Prometheus Leader nevű szingapúri teherhajón. A Vigo kikötőjében horgonyzó hajót vesztegzár alá helyezték. A 22 fős legénységből hét ember koronavírus tesztje lett pozitív, négyen kórházba kerültek.
    
Bilbao kikötőjében karantén alá vonták a Rotterdamba tartó Stavanger Pearl nevű teherszállító hajót, amelynek legénységéből hárman kerültek kórházba koronavírus-fertőzéssel. Egyelőre még nem derült ki, hogy melyik variáns okozta a fertőzést, de az egészségügyi hatóságok valószínűsítik, hogy itt is az indiai változatot fogják azonosítani.
    
Az egészségügyi minisztérium adatösszesítése szerint a dél-európai országban ismét csökken a fertőzés terjedése, a hétvégén mintegy 16 ezer új esetet regisztráltak, kevesebbet mint az előző hétvégén. Erre utal továbbá, hogy százezer emberből átlagosan 223-an fertőzöttek, néhány napja még ez a szám is magasabb volt.
    
A legkedvezőtlenebb a járványhelyzet Baszkföldön, ahol a százezerre vetített esetszám 497, míg a legjobb Valenciában, ahol ugyanez 43.
    
Spanyolországban a hét végén véget ér az október óta hatályban lévő szükségállapot, amely jogi alapot teremtett a szabad mozgást korlátozó intézkedések bevezetésére. Több tartomány szorgalmazta a kormánynál, hogy hosszabbítsák meg a rendkívüli időszakot, mert a járványügyi helyzet szükségessé teszi fenntartását. A kabinet viszont azzal érvelt, hogy a tartományok is rendelkeznek kellő eszköztárral a járvány kordában tartásához. A tartományok a héten jelentik be fokozatosan, hogyan változik területükön a szabályozás. Kasztília-La Manchában és Valenciában már közölték, hogy feloldják a tartományi határokat érintő be- és kilépési korlátozásokat, viszont fenntartják az éjszakai kijárási tilalmat.


(MTI / címlapkép: MTI/Balázs Attila)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük