Be fogják perelni rágalmazás címén a brazil egészségügyi hatóságot (Anvisa) a Szputyik V vakcina fejlesztői. Az erről szóló bejelentés csütörtökön jelent meg az orosz oltóanyag hivatalos Twitter-oldalán. “Miután a brazil szabályozó szerv, az Anvisa elismerte, hogy nem tesztelte a Szputnyik V vakcinát, rágalmazás címén bírósági eljárást szándékozunk kezdeményezni ellene hamis és pontatlan információ tudatos terjesztése miatt” – áll a közleményben.
    
Az Anvisa hétfőn, négyórás ülés után úgy döntött, hogy egyelőre nem hagyja jóvá a Szputnyik V alkalmazását, ezért az ország nem fog belőle importálni a brazil kormányzók kérése ellenére. Arra hivatkozott, hogy a vizsgálatra megkapott oltóanyagtételen belül a második beadandó adagban a genetikai információt szállító adenovírus reprodukcióra képes volt, így a szervezetbe bejutva szaporodhat, és megfázást idézhet elő.
    
A TASZSZ hírügynökség csütörtökön idézte Gustavo Mendes, az Anvisa gyógyszerekkel és biológiai készítményekkel foglalkozó részlege igazgatója nyilatkozatát, amelyet a CBN rádiónak adott. Ebben azt állította, hogy a szabályozó hatóság nem kapott mintát a vakcinából vizsgálatra, és “nem vizsgálta a replikált adenovírust”.
    
Az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) a héten korábban közleményt tett közzé, amely az Avisa döntését politikai indíttatásúnak minősítette. A kommüniké rámutatott, hogy a brazil tudományos, műszaki és innovációs minisztérium ezzel ellentétes állásfoglalását adott ki, amely biztonságosnak minősítette a vakcinát, és engedélyezte a gyártását.
    
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a jelentős francia cégek, köztük a Sanofi gyógyszeripari vállalat vezetőivel videokonferencia keretében tartott tárgyaláson azt kérte, hogy segítsenek változtatni az európai szabályozóknak a Szputnyik V-vel szemben táplált előítéletein. Ezt Pavel Sinszkij, a francia-orosz kereskedelmi és iparkamara vezérigazgatója mondta el a tanácskozás után a TASZSZ-nak.
   
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője reagált arra. hogy a cseh gyógyszeripari hatóság a gyártótól kapott dokumentáció hiányosságára hivatkozva elutasította a Szputnyik V további vizsgálatát. Peszkov szerint összefüggés van a prágai döntés és a két ország között kirobbant diplomáciai konfliktus között. Úgy vélekedett, hogy a határozat nem szolgálja a csehek érdekeit.
    
Oroszországban a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 9284-gyel 4 796 577-re emelkedett. Az előző nap csak 7848 új beteget diagnosztizáltak. A növekedés a moszkvai esetszámok megugrásának eredménye, a fővárosból csütörtökön 3215 új esetet jelentettek a szerdai 1840-nel szemben
    
Országos szinten az aktív fertőzöttek szám 267 285-ra, a halálos áldozatoké 364-gyel 109 731-re, a felépülteké pedig 8442-vel 4 419 540-re emelkedett. A járvány kezdete óta több mint 128,8 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 323 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 504 832 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(MTI / címlapkép: sputnikvaccine.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük