Úgy tűnik, az ecuadoriaknak elegük lett Lenínből, és a baloldal korrupcióval és botrányokkal kikövezett bő évtizedes regnálásából. Ahogy az lenni szokott, a nagyívű baloldali ígérgetésből, handabandázásból Ecuadorban sem lett semmi – és a baloldal országrombolása után csak a recesszió és adóssághegyek maradtak mementóul. A töménytelen mennyiségben felvett kínai hitelek döntő részben az olajkutak és a korrupció feneketlen, sötét mélységeiben vesztek el. Az Ecuador számára létfontosságú bevételeket jelentő olaj ára az előző évtized közepére beszakadt, az olajbevételek a korábbi töredékére estek vissza – de a baloldal által azóta is egyre csak növelt adóssághalmaz ettől persze még maradt – amelyet most valakinek, valamiből vissza kellene fizetnie. Margaret Thatcher, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöknőjének örök érvényű mondása ismét bizonyságot nyert:

„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.”

Nincs új a Nap alatt, Ecuadorban is kifogytak. Ha ez nem lenne elég, elköltötték a jövőbeni bevételeket is a felvett hiteleken keresztül. Ismerős lehet ez a magyarországi olvasó számára is, mint ahogy Dél-Amerika többi országának magyarsága is látott már ilyet korábban.

Ecuadorban tehát vasárnap tartották az elnökválasztás második fordulóját, amelybe már csak két jelölt juthatott az ecuadori választási rendszer szabályai szerint. A vasárnap esti, 23:10-es adatok szerinti 98,48%-os feldolgozottság mellett a volt bankár, a jobb-közép CREO jelöltje, Guillermo Lasso a szavazatok 52,5% -ával megnyerte a választásokat, a baloldali Andrés Arauz végül 47,5% -kal maradt alul mögötte.

Lasso elnökre a baloldal majd másfél évtizedes országrombolása után túlzás nélkül valódi államférfit igénylő, országépítő feladat vár. Ecuadorban több mint 344 000 COVID-esetet és több mint 17 200 halálesetet jegyeztek fel eddig. A járvánnyal az ország egészségügyi rendszere gyakorlatilag képtelen volt megbirkózni: az új koronavírus okozta járvány első hulláma idején már temetetlen halottakról készült képek járták be a világot. Az elmúlt bő évtizedben, de különösen a legutóbbi 12 hónapban a gazdaság is hatalmas károkat szenvedett el. Az infrastruktúra romokban, vagy leginkább soha ki sem épült egyes területeken. Ahogy más dél-amerikai országokban, Ecuadorban is a bűnözés növekedését hozta a baloldal regnálása – az új elnöknek ezzel is meg kell birkóznia majd.

Feladat van tehát temérdek, de a szükséges források jelenleg még a távoli horizonton sem látszanak: az ország külső bevételeinek növekedésére számítani alig lehet, míg a belgazdaságot már így is megannyi, nehezen beszedhető és a korrupció bugyraiban elvesző adó terheli. A szocialisták által felhalmozott roppant adósságteher miatt igen kicsi lesz Lasso gazdasági mozgástere. Szinte hihetetlen, de Ecuador GDP-arányos adósságát mindössze alig több, mint 5 év alatt “sikerült” a baloldali ámokfutásnak megdupláznia: a 2015 év végi 33,56%-ról mostanra 66% fölé emelkedett az államadósság.

Ecuador új, jobbközép elnökét május 24-én iktatják be hivatalába.


(DÉL-AMERIKAI MAGYAR HÍRLAP / címlapkép: Mabel Velástegui, CC BY-SA 3.0, link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük