A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban a magyar vállalkozások rendelkezésére álló 2000 milliárd forintból kutatás-fejlesztési és innovációs célra összesen 300 milliárd forintot meghaladó összeg jut – hívta fel a figyelmet a Via Credit pályázati tanácsadó az MTI-nek eljuttatott elemzésében. Kiemelték: ezek a programok társadalmi egyeztetés alatt vannak jelenleg, a következő hónapokban a pályázatok jelentős részét kiírhatják.
    
Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a jelenlegi pénzügyi ciklusban a vállalkozások számára az egyik legfontosabb program a Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program lesz, amelynek új elnevezése GINOP PLUSZ. Fontos változás a korábbi GINOP programhoz képest, hogy míg a 2014-2020-as pályázatokból a Pest megyében működő cégeket teljesen kizárták, addig az új pályázatoknál ezt a korlátot eltörölték.
    
Áprilistól elérhetőek a Horizont Európa közvetlenül pályázható forrásai is 95,5 milliárd eurós összeggel – ismertette a tanácsadó cég. A kormány célja, hogy 2027-re Magyarország ezekből a forrásokból a lakosságával arányos mértékben, 2,18 százalékkal részesedjen – idézték fel, megjegyezve,  hogy a magyarországi szervezetek az előző ciklusban a keret 0,6 százalékát nyerték el.
    
Az uniós hátterű pályázati kiírások mellett a magyar vállalkozások rendelkezésére állnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap forrásai is – emlékeztettek. Idén az alap több mint 182 milliárd forintra írhat ki pályázatokat; ebből várhatóan 60-65 milliárd forintot vállalkozások számára.
    
A tanácsadó arra is kitért, hogy Magyarországon a kutatás-fejlesztési költések összege 2019-ben meghaladta a 700 milliárd forintot, ez a nemzeti össztermék 1,5 százalékát teszi ki, miközben az uniós átlag 2,2 százalék. Ezzel Magyarország 2019-re vonatkozóan az európai innovációs rangsorban a 22. helyen van – tették hozzá.
    
Papadimitropulosz Alex szerint sok vállalkozás úgy végez kutatás-fejlesztést vagy innovációt, hogy nem is tud róla, és azt termékfejlesztésnek hívja, pedig – ha céltudatosan végezné a tevékenységet – kedvezményeket és támogatásokat igényelhetne. Egyebek mellett a külügyi tárca által nagyvállalatok kutatási projektjeinek működési-kiadásaira nyújtott 25 százalékos támogatást emelte ki, amely kombinálható a társasági adó kedvezménnyel, így összességében 33 százalékos mértékű támogatás kérhető.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük