A folyamatos fejlesztésekkel az év végéig országosan több száz bázisállomáson lesz elérhető a Telenor kereskedelmi 5G szolgáltatása, az elsők között áprilistól Budapest egyes területein, majd a nyárra a Balaton környékén lesz “élvezhető” az új technológia – mondta Peter Gazik, a Telenor Magyarország vezérigazgatója online sajtótájékoztatón szerdán. Hozzátette: jelenleg Győr és Törökbálint egy részén már elérhető a vállalat Hipernet 5G szolgáltatása. Az idén az 5G mellett nagy hangsúlyt kap a digitális termékek fejlesztése, ami a mobil-pénzügyi szolgáltatásokat, IoT-megoldásokat, illetve az ígéretes startupokkal a közös, ügyfelek számára értékteremtő szolgáltatások bevezetését jelenti. Szintén a 2021-es tervek között szerepel az eSIM bevezetése a Telenornál – közölte.
    
A tavalyi kihívásokkal teli év volt a Telenor számára, a járványhelyzetben a telekommunikáció szerepe alapvetően felértékelődött – mondta a vezérigazgató. Kitért arra is, hogy  a 2021 elején lebonyolított frekvenciaaukción a vállalat sikeresen licitált a 900-as és 1800-as frekvenciatartományban is, 15 évre meghosszabbítva ezen sávokban a rendelkezésre álló frekvencia-licenszeket, amelyért 56,854 milliárd forintot fizetett. A Telenor a 2020-as NMHH frekvenciaaukción 35,6 milliárd forintért szerzett az 5G bevezetéséhez szükséges frekvenciát a 700 és 3600 MHz-es tartományokban, ez utóbbiban Magyarországon a legnagyobb egybefüggő frekvenciasávot, 140 MHz-et szerezve. Rámutatott: a 2020-as és 2021-es aukciókon a vállalat megfelelő mennyiségű frekvenciához jutott ahhoz, hogy a magyarországi jelenlétét hosszú évekre magas minőségű, innovatív szolgáltatásokkal biztosítsa.
    
Tavaly belföldön a megszokott éves növekedési trendeknél jelentősebb hálózati forgalomnövekedést ért el a társaság, az előző évhez képest. A mobilnet-forgalom éves szinten átlagosan mintegy 30 százalékkal nőtt, ami meghaladja az évről-évre megfigyelhető forgalomnövekedési trendet. A lebeszélt perceket vizsgálva éves szinten átlagosan 10 százalékos növekedést mértek, amit elsősorban nem a hívások darabszámának, hanem a hívások hosszának növekedése eredményezett. A külföldi utazások elmaradása miatt a roamingforgalom trend szerint várt növekedése azonban elmaradt.
    
A mobilfizetési szolgáltatások forgalmában kimutatható volt a díjmentes parkolás hatása, alacsonyabb forgalmat okozott a mobilszámlával fedezett parkolások terén, amelyet a mobil lottó növekvő forgalma kis mértékben kompenzált a 2020-as évben. A veszélyhelyzeti korlátozások eredményeként területileg megváltoztak az ügyfelek mobilhasználati igényei, aminek kiszolgálására az év első felében több mint 200 helyszínen hajtott végre tervezetten felüli hálózati finom-hangolásokat a Telenor – sorolta a vezérigazgató. Jelentős lépéseket tettek az értékesítés online felületekre terelése irányába. Az első lezárásokat követően 40 százalékkal nőtt az online önkiszolgáló alkalmazás használata, és éves szinten is 30 százalék fölötti volt a növekedés – mondta.
    
A Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország 1994. március 27-én Magyarországon elsőként indított kereskedelmi GSM-szolgáltatást. A jelenleg 75 százalékban a cseh PPF Csoport, és 25 százalékban az Antenna Hungária tulajdonában álló cég a magyarországi piac egyik vezető mobiltávközlési vállalata.


A milliárdos frekvenciabiznisz vesztesei

Nem mindenki örül – ha jelenleg egyáltalán valaki örül – a Telenor 5G-szolgáltatásának. Egy óriási vesztese mindenképp van az EU nem eléggé átgondolt frekvenciadirektívájának: a tengerentúli műholdas műsorokat-, köztük a dél-amerikai televíziós programokat nézők. Dél-Amerikából kivándoroltak, visszavándoroltak – akik eddig tudták követni a dél-amerikai történéseket az ottani televíziócsatornákon keresztül. Ez a Telenor-blokkok indulásától gyakorlatilag ellehetetlenül: az eddigi tapasztalatok szerint egy 3,6GHz-es sávú 5G-toronytól még 20km-re is lehetetlen, vagy épp rendkívül erősen zavart C-sávos műholdvétel lehetséges csak.

Az 5G-tornyoktól távolabb élők ugyan megpróbálkozhatnak “5G-szűrős” fejkonverterekkel – ezekkel a C-sáv felső fele az alsó fél teljes elvesztése árán “menthető” lehet a szerencsésebb helyeken, tornyoktól távolabb élők számára – de ezek ára rendkívül magas, egy valóban használható, minőségi amerikai darab ára meghaladhatja az 1000 dollárt (300 ezer forintot) is. Ezen költségeket több országban átvállaltatták a licenceket elnyerő multicégekkel, de Magyarországon nem indult olyan program az 5G-szolgáltatások okozta károk enyhítésére, megtérítésre, mint az Egyesült Államokban.

A Telenor Magyarországon a 3,66-3,8 GHz-es blokkot nyerte el 5G-szolgáltatás indítására – csakhogy ezzel az 3,4-4,2 GHz között elterülő műholdas C-sáv nagy részén – a felharmonikusok miatt adott esetben egészén – ellehetetlenítette a C-sávos műholdvételt. A műholdas C-sáv alsó részén a Telekom 5G-szolgáltatása terpeszkedik – bár ez a 3,6-3,7 GHz alatti csekélyebb műholdas felhasználás miatt még a kisebbik gond volt mindeddig – legalábbis azok számára, akik nem élnek túl közel a Telekom 5G-tornyaikhoz.

Megoldás nincs, kártérítés jelen állás szerint nem lesz Magyarországon.


(DÉL-AMERIKAI MAGYAR HÍRLAP/ az MTI jelentésének felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük