Kína továbbra sem engedi felszállni a halálos balesetek miatt földre parancsolt Boeing 737 MAX utasszállítókat, jóllehet az amerikai légügyi hatóság szerdán feloldotta a gépek repülési tilalmát. A CCTV kínai állami hírcsatorna a kínai légiközlekedési felügyeletre hivatkozva pénteken arról adott hírt, hogy a 737 MAX típusú repülőgépek használatát csupán azt követően engedélyezhetik ismét, hogy az ilyen típusú utasszállítókat ért két halálos tömegbaleset körülményeinek vizsgálata lezárult.
    
A Boeing 737 MAX első légikatasztrófája 2018 októberében történt, akkor a Lion Air JT610-es járata zuhant le, fél évvel később az Ethiopean Airlines ET302-es járatát teljesítő gép szenvedett a Boeing gépek rejtett hibái miatt légikatasztrófát. A két légikatasztrófában mindenki, összesen 346 fő veszítette életét. Mindkét tragédia nem sokkal a felszállás után történt, az eddigi vizsgálatok kiderítették, hogy a MAX új fejlesztésű átesésvédelmi rendszere műszaki hiba és tervezési hiányosságok miatt úgy érzékelte, a repülőgép átesett, ezért lefelé nyomta a gép orrát. Ebből a helyzetből a pilóták már nem tudták kihozni a gépet, és lezuhantak.
    
Az amerikai légügyi hivatal azzal indokolta a 737 MAX repülési tilalmának feloldását, hogy a katasztrófákhoz vezető okokat feltárták, a műszaki hibákat – szerintük – kijavították, így ez a típus – megint csak szerintük – immár teljesen biztonságos. Kína azonban nem jelölt ki időkeretet a Boeing 737 MAX visszatérésére, a légügyi hatóság csupán annyit közölt, hogy a gépek repülési engedélyéhez a pilóták megfelelő képzésére és az eszközökön a biztonságot garantáló módosítások elvégzésére van szükség.


(MTI / címlapkép: SounderBruce link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük