Egy “allah akbar”-t kiáltó muzulmán terrorista fejezett le egy francia férfit – egy középiskolai tanárt – Párizs Conflans-Sainte-Honorine nevű elővárosában. A muszlim terroristát nem tudták elfogni a helyszínen, végül 10 km-re a lefejezés helyszínétől, Eragny-ban találtak rá a rendőrök. Miután a bő egy órás barrikád-dráma után megadás helyett egy késsel a kezében és robbanóövvel a derekán a rendőrökre támadt, kénytelenek voltak a francia terrorelhárítók agyonlőni a muszlimot. A terrorellenes ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.

A Charlie Hebdo humoros mohamed-ábrázolása 2011-ből.




A Le Figaro arról írt, hogy a történelemtanár szemléltetőeszközként bemutatta a diákjainak a Charlie Hebdo-terrortámadást “kiváltó” mohamed-karikatúrákat, hogy a szabad véleménynyilvánítás fontosságát magyarázza a tanulóknak. A Les Valeurs szerint már ekkor feldühödtek az osztályba járó muszlim terroristapalánták “fiatalok”, amit csakhamar a közben odacsődített agresszív muzulmán szülők rohama követett. A francia BFMTV szerint a történelemtanárt egy disznóölő késsel fejezte el a muzulmán gyilkos – a 18 éves, csecsen származású abdoullakh a. – majd a levágott fejről készített képet kitette a Twitterre is. A gyilkos nyilvántartott bűnöző volt, mint ahogy a szülei is – de ez egy franciaországi muszlim családnál teljesen általános dolog.

Franciaországban már rég nem a franciák kezében van a valódi hatalom.
(Twitter)



Macron elnök – ahelyett, hogy elismerné a felelősségét Franciaország iszlamizálásában, élhetetlenné és életveszélyessé tételében – hamarosan a helyszínre látogat, hogy egy újabb képmutató, másokat hibáztató beszédet mondjon az immáron már a 33., megválasztása óta történt iszlamista terrortámadás helyszínén (is).

FRISSÍTÉSahogy megjósoltuk, Macron semmitmondó, a PR-esei által megírt sablonbeszédet mondott a gyilkosság helyszínén – amit egy kihelyezett olvasógépről olvasott fel. Nincs új a Nap alatt…

Macront meg tudják védeni a francia rendőrök – de a tisztességes francia embereket már nem. Elképesztő mennyiségű rendőr és nemzetbiztonságis vonult fel Macron látogatásának biztosítására – alig néhány órával a gyilkosság után. A fenyegetőző muszlimok miatt azonban egyetlen árva rendőr sem érkezett korábban a helyszínre, hogy elejét vegye az atrocitásoknak – és a francia történelemtanár lefejezésének.
Szokásos mindennapok Franciaországban. A “békevallás” újabb “prófétáját” voltak kénytelenek leteríteni a francia terrorelhárítók, miután az megölt egy történelemtanárt, és felfegyverkezve rendőrökre rámadt.
(Forrás: BFMTV)




(CIKKÜNK FRISSÜL!)


(Dél-amerikai Magyar Hírlap / Kép: közösségi média)

3 thoughts on “Terror Párizs elővárosában: lefejezte a történelemtanárt a muszlim”
  1. Nem fognak semmit se tenni – épp úgy nem, mint ahogy nem tettek a 2016-ös nizzai terrortámadás után sem semmit, amiben 86 ártatlant gázolt halálra egy lelketlen muszlim tömeggyilkos. Tettek helyett nem egész egy évre rá megválasztották Le Pennel szemben a bukott szocialista exminisztert, az első ránézésre is beteg lelkivilágú Macron-t az elnöküknek… méghozzá a második fordulót tekintve politikai-földrengésszerű 66,1%-kal, szemben Le Pen 33,9%-os eredményével. Azóta terrortámadások tucatjai történtek – csak Macron 3 éve alatt ez már a 33. – és a franciák továbbra sem kergették el a hatalomból. Szokták mondani, minden népnek olyan vezetője van, amilyet megérdemel.

  2. Európában tényleg teljesen megőrültek. Nem csak a politikusok, de a szavazópolgárok is! Ha ezt a mocskos népséget nem kergetik el az országaikból, maholnap mind rabszolgasorban, vagy lefejezve végzi, mint ez a szerencsétlen történelemtanár.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük