A Magyar Táncművészeti Egyetem balett szakára előkészítő képzést indítanak Oroszlányban alsó tagozatos általános iskolások számára – jelentette be az egyetem képzésfejlesztési és innovációs rektorhelyettese csütörtökön tatabányai sajtótájékoztatóján. Gáspár Emese hozzátette, hogy az országban két helyszínen indítanak képzést idéntől, Oroszlány mellett Szegeden, mindkét városban egy-egy, az egyetem által szakmailag elismert táncpedagógushoz kötődve.
    
A kihelyezett képzés oktatási programja igazodik az egyetemen működő előkészítő balettstúdió tanmenetéhez. A képzésben való részvétel felvételihez kötött, mellyel kiszűrhetők olyan adottságbeli problémák, melyek megakadályozzák a magasabb fokú klasszikus balett tanulmányokat.
    
A képzés fő célja felkészítés az egyetem felsőfokú szakmai képzésének első évfolyamára a művészetre való érzékenyítés, az egészséges életmódra és a mozgásra nevelés, valamint utánpótlás biztosítása a táncművészet számára.
    
Az oroszlányi képzés Csáky Mária táncpedagógus, a Silhouette Táncegyüttes vezetőjének közreműködésével valósul meg. A gyermekekkel hetente kétszer foglalkoznak, a délutáni órákban.


(MTI / címlapkép: Peter Gerstbach link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük