Eddigi legnehezebb feladata előtt áll a MOL Fehérvár FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében, melynek harmadik fordulójában, csütörtökön 18 órától a francia Reims együttesét fogadja. A magyar bajnoki ezüstérmes előzőleg ír és máltai ellenfelet kapott, és bár papíron mindkettő jóval gyengébb csapat volt, egyik párharcot sem nyerte könnyedén: a Bohemians együttesét 1-1-es döntetlen után csak 11-esekkel múlta felül, majd a Hibernians vendégeként 1-0-ra győzött. A Reims a második körben kapcsolódott be, ahol a svájci Servette otthonában 1-0-ra diadalmaskodott.
    
Márton Gábor csapata ugyan két döntetlennel rajtolt az OTP Bank Liga új idényében, de aztán két győzelemmel a tabella élére ugrott. Ezzel szemben a Reims beragadt a francia élvonalban, ugyanis négy fordulót követően még nyeretlen, egyetlen pontjával pedig az utolsó előtti helyen áll. Mindkét csapat vasárnap tartotta a főpróbáját, a Fehérvár a Magyar Kupában Tiszaföldváron 5-0-s sikerrel melegített a meccsre, míg a Reims a Ligue 1-ben 2-1-es vereséget szenvedett a Metz vendégeként.
    
A Fehérvárnak kellemes emlékei vannak a francia riválisokról, ugyanis az 1984/85-ös idény legendás menetelése során az UEFA Kupa második fordulójában kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel búcsúztatta a Paris Saint-Germain gárdáját, míg három éve az El selejtezőjének harmadik körében idegenben szerzett góllal kiejtette a Girondins Bordeaux együttesét. A Reims viszont 1963 márciusa, azaz 57 év után tért vissza az európai kupaporondra azzal, hogy hatodikként zárt a félbeszakított és be nem fejezett francia bajnokság előző szezonjában.
    
A továbbjutás egy meccsen dől el, zárt kapuk mögött, az M4Sport (nem a Dél-Amerikában is nézhető M4Sport+) élőben közvetít. A csapatoknak a mostanival együtt még két párharcot kell nyerniük a csoportkörbe jutáshoz, a továbbjutó a belga Standard Liege, vagy a szerb Vojvodina vendégeként harcolhatja majd ki a főtáblára kerülést.


(MTI / címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük